Amerikai kutatók olyan helyen találták meg egy őskori trópusi teknős maradványát, ahol a legkevésbé számítottak rá: az Északi-sark vidékén. A lelet erősíti azokat az elméleteket, amelyek szerint a késő krétakorban erős üvegházhatás volt a Földön.
Az New York államban található Rochesteri Egyetem John Tarduno professzor vezette csapata az északi sarkvidék kanadai részén végzett vizsgálatokat még 2006-ban. A tudósok azt kutatták, hogy a Föld mágneses mezője hogyan viselkedett az őskorban, de mivel a térség fosszíliákban igen gazdag, felkészültek arra is, hogy találhatnak néhány állatmaradványt. Az viszont nagyon meglepte őket, hogy az Aurorachelys teknős egy példányára bukkantak, az állat ugyanis édesvízben élt, ráadásul a trópusokon. Tardunóék földtani vizsgálatokkal megbizonyosodtak arról, hogy a fosszília nem a földlemezek mozgásával került oda, hanem az állat tényleg a sarkvidéken pusztult el. Kutatásuk eredményét a Geology szaklap legutóbbi számában publikálták.
A megtalált Aurorachelys teknős (kép: J. Tarduno, University of Rochester)
A lelet több elméletet is megerősít, főként azt, hogy Ázsiából több állat vándorolt Észak-Amerikába. Viszont az eddigi teóriákkal szemben nemcsak Alaszkáig juthattak, hanem még északabbra is. A másik elmélet, amit támogat a felfedezés, az a feltételezés, hogy a késő krétakorban valószínűleg a heves vulkanikus tevékenység miatt úgy megnőtt a légkör szén-dioxid-tartalma, hogy igen erős üvegházhatás jelentkezett, ami felmelegítette a Föld klímáját. Az északi sarkvidéket ekkor nem borította jég, így a víziállatok könnyen eljuthattak oda. Hogy egy édesvízi állat hogyan kerülhetett a tengerre, arra a tudós azt a magyarázatot adta, hogy akkoriban az északi sarkvidék tengerei jobban elkülönültek az óceánoktól, és sok folyó ömlött beléjük, így a sós tengervízen kialakulhatott egy lebegő édesvízréteg (az édesvíz könnyebb a sósnál).
Tarduno feltételezéseit több tény is alátámasztja. A teknős körülbelül 90 millió éve pusztult el a sarkvidéken, tehát éppen a krétakorban, ráadásul vulkanikus eredetű rétegben. Az sem újdonság, hogy a sósvíz felhígulhat: egy 2005-ös tanulmány szerint 1960 óta az Atlanti-óceán északi részén csökkent a sóstartalom, főként azért, mert a klímaváltozás miatt több édesvíz jutott bele. Azt pedig éppen egy éve figyelték meg, hogy a teknősök milyen nagy távolságokat képesek megtenni: tavaly januárban adták hírül, hogy egy kérgesteknős Indonéziából Oregonig úszott, több mint 20 ezer kilométert.
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
