Örs, Stella
10 °C
25 °C
Index - In English In English Eng

Nem az ufóknak üzennek a Nazca-vonalak

2009.01.27. 16:00
Német kutatók szerint a Nazca-vonalakat évszázadokig vallási ünnepségeken, rituális körmeneti útvonalként használták a perui indiánok.

A Nazca-vonalak évezredek óta díszítik a perui síkság sivatagos felszínét, állati, növényi, és emberi figurákat ábrázolnak. A képek csak felülnézetből értelmezhetők, ezért gondolták hosszú ideig azt, hogy ősi alkotóik az isteneknek akartak üzenni, a legvadabb elméletek szerint pedig az ábrák ufók leszállópályáit jelezték. Tomasz Gorka, a Müncheni Egyetem kutatója a talaj mágneses sugárzását mérve egészen más következtetésre jutott – írja a New Scientist.

Gorka szerint az indiánok a Nazca-vonalakat körmeneti ösvényként használták. A kutató öt nagy ábrát elemzett a földbe vájt képek közül, és a talajsűrűséggel összefüggő mágneses anomáliákat talált. „Találtunk új trapezoid vonalakat, amelyek az égből nem látszódnak” – mondta Gorka, aki Londonban mutatta be kutatásait. „Az ábrákat ma látható végső formájuk előtt sokszor bővítették, újramintázták, használatuk során átalakították.” Néhány vonalnál erős mágneses anomáliákat tapasztaltak, Gorka szerint azért, mert a körmenetek során a talajt ledöngölték, ahogy újra és újra végigmentek az imaösvényen. A rituálékon agyagedényeket helyeztek el az ösvény mentén, valószínűleg felajánlásként.

pav111-17

A Nazca-vonalak a perui Pampas de Juana fennsíkon fekszenek. A magasból jól láthatóan különböző mértani alakzatokat, embereket és állatokat ábrázolnak, minden kép egyetlen vonalból áll. Négyszáz kilométer hosszan nyúlnak el, élénk színük annak köszönhető, hogy készítőik lekaparták a kőzet felső vörös, oxidálódott rétegét, láttatva az alatta elhelyezkedő, világos homokkövet. Az ábrákat időszámításunk előtt 650 és 400 között alkották. Készítőik valószínűleg a nazca indiánok voltak, akik még az inka civilizáció felemelkedése előtt éltek Peruban. Funkciójuk a mai napig nem tisztázott, néhányan csillagászati jelekként értelmezik őket, mások öntözőrendszert látnak benne. Van olyan elmélet is, mely szerint a nazcák hőlégballont tudtak építeni, és a magasból gyönyörködtek alkotásaikban. A Nazca-vonalak 1994 óta a Világörökség része, azonban szemétlerakó helyek és a vonalakra épített autópályák veszélyeztetik a fennmaradását.