Földet ért a Szojuz három űrhajósa
További Tudomány cikkek
Földet ért a Szojuz TMA-11 űrhajó leszálló egységével Ji Szo Jeon dél-koreai és Peggy Whitson amerikai űrhajósnő, valamint Jurij Malencsenko orosz űrhajós szombaton, közép-európai idő szerint 10:30 órakor a kazahsztáni sztyeppén, Arkalik város közelében. A két utóbbi asztronauta előzőleg hat hónapot töltött a Nemzetközi Űrállomáson.
A leszálló egység mintegy 420 kilométerre a kijelölt helytől ért földet. A kereső egységek közlése szerint az űrhajósok közérzete normális. A földi irányító központ szakértői szerint az űrhajósok nem igazán simán értek földet. Egyes források "csontremegtető" landolást emlegettek. Valerij Lindin, az orosz repülésirányító központ szóvivője elmondta, hogy az űrhajó visszatérő egysége "erősen célt tévesztett, de az ilyesmi előfordul". Leszállás közben az űrhajósokra nehezedő terhelés elérte a 10 g-t, azaz a normális nehézségi erő tízszeresét. Anatolij Perminov, az orosz űrkutatási ügynökség, a Roszkoszmosz elnöke elmondta: a leszállás előtti utolsó rádiós bejelentkezéskor a legénység nem tájékoztatott arról, hogy ballisztikus pályán érkeznek a Földre. A térséget megfigyelő repülőgép pedig későn értesítette a kutató-mentő alakulatot a földet érés pontos helyéről.
Tavaly októberben a Szojuz TMA-10 a 15. expedíció tagjaival egy műszaki hiba miatt két orosz és az első malajziai űrhajóssal ballisztikus pályán ért földet, és a leszálló egységben utazóknak a szokásos 3-4 g terhelés helyett 8-9 g-t kellett elviselniük.
A TMA-11 teherűrhajó szombaton reggel vált le a Nemzetközi Űrállomásról, s a 16. expedíció tagjait hozta vissza a Földre. A Nemzetközi Űrállomásról való leválás előtt a földi tévéképernyőkön látható volt, amint a távozók és az űrállomáson maradók ölelésekkel búcsúztak egymástól. Az űrállomáson maradt Oleg Kononyenko, valamint Szergej Volkov, Alekszandr Volkov orosz űrhajós apja nyomdokaiba lépett fia. A dél-koreai űrhajósnő vele együtt érkezett az állomásra 10 nappal ezelőtt.
A 29 éves Ji Szo Jeon repülése legalább egy tekintetben példátlan volt: dublőrként esett át a kiképzésen, azaz csak tartalék volt honfitársa mögött. Az orosz Roszkoszmosz űrügynökség azonban néhány héttel a tervezett indulás előtt kérte a koreai felet, hogy mégis ő repülhessen, kollégája ugyanis több fegyelemsértést követett el a kiképzés során, ami a világűrben megengedhetetlen a Roszkoszmosz szerint.
Az amerikai Peggy Whitson két vonatkozásban is kimagaslik társai közül: ő volt az első nő a Nemzetközi Űrállomás parancsnoki tisztségében, és felállította az amerikai űrhajósok között az űrben tartózkodás újabb rekordját: összességében 377 napot töltött a Földön kívül.