
A Nobel-díjas, aki vízből akart aranyat csinálni a németeknek
További Ma Is Tanultam Valamit cikkek
-
Van egy szín, ami nem is létezik, csak az agyunk hallucinálja
- Kesztyűre herdálta el a Fehér Ház vagyonát a vásárlásmániás elnökfeleség
- Van egy rossz hírünk a szerelmeseknek: a hűség mintaképei valójában csapodárok
- Milyen magas volt Jézus?
- Őrült ötlet, de tényleg megtörtént: be akarták tiltani a tésztát Olaszországban
Hogy az első világháború után a vesztes Németországnak legyen miből kifizetnie a békeszerződésekben megszabott jóvátételt, a német tudósok az alkímia középkori receptjeihez fogható terveket szőttek: tengervízből akartak aranyat csinálni. Az elképzelések mögött egy Nobel-díjas kémikus állt, akinek az életműve, ha azt mondjuk, hogy ellentmondásos, nem mondtunk sokat.

Fritz Haber úgy kapta meg rögtön a háború után a kémiai Nobel-díjat, hogy főszerepet játszott a több tízezer halálos áldozatot követelő harci gázok kifejlesztésében. Elektrokémiával és a gázok közötti kölcsönhatásokkal foglalkozó tudósként kötelességének tekintette, hogy segítsen a klórgáz vegyi fegyverré fejlesztésében. Ő maga is többször a frontra utazott, hogy a helyszínen tanulmányozza a vegyi anyag bevetését. Ott volt 1915. április 22-én Ypernnél is, amikor először vetették be az új fegyvert – a francia állások felé fújt sárgászöld gyilkos felhő hatása még a németeket is sokkolta . Felesége, az egyik első női kémikusként is ismert Clara Immerwahr tíz nappal később öngyilkos lett a tömegpusztító fegyver miatti lelkiismeret-furdalása miatt. Haber az öngyilkosság ellenére még aznap elutazott a keleti frontra, magára hagyva fiát az anyja halálával.
Mindezek ellenére 1918-ban megkapta a Nobel-díjat. Bár közben attól is félt, hogy háborús bűnösként bíróság elé állítják, erre nem került sor – talán mert az Antant-hatalmak sem voltak ártatlanok a harci gázok bevetésében. A díjat az ammóniaszintézis leírásáért kapta, a műtrágyagyártásban többnyire még ma is a Haber-Bosch-eljárást alkalmazzák – emiatt az élelmiszerellátás forradalmasítójaként is beszélnek róla.

A vesztes világháború után Haber más módon akarta segíteni hazáját. Németországot 1921-ben 226 milliárd aranymárka jóvátételre kötelezték – ez akkor több mint 70 ezer tonna aranynak felelt meg. Haber ötlete az volt, hogy a tengervízben csekély mennyiségben megtalálható arany kinyerésével szinte ingyen pénzhez jutnának, amiből a romokban lévő ország az irreális összeget is könnyen kifizethetné.
A tengervízben valóban van arany, ahogy rengeteg más kémiai elem is a magnéziumtól az uránig. A kérdés csak az, érdemes-e kivonni beőle. Haber kezdeti számításai szerint tonnánként 65 milligramm aranyat lehet kinyerni a tengerből; úgy számolta, hogy ekkora mennyiség még úgy is nagy haszonnal kecsegtet, hogy a folyamatnak óriási energiaigénye lenne. Javaslatára Németország 1925-ben kétéves kutatásba is kezdett, hajóik világszerte vizsgálták az arany mennyiségét az óceánokban.
Időközben azonban Haber rájött, hogy számításaiba hiba csúszott: három nagyságrenddel, mintegy 1000-szeresével becsülte túl a vízben lévő arany mennyiségét; így az energiaköltség már bőven meghaladta volna az arany árát. Szívére vette a tévedést, úgy gondolta, azt rögtön ki kellett volna szúrnia.
1934-ben a szíve is vitte el; Amerikában halt meg, a nácik elől egy évvel korábban menekült oda zsidó származása miatt. Nem élte meg, hogy rokonait és ismerőseit az ő találmányával gyilkolják meg a holokausztban; a gázkamrákban használt Zyklon-B alapja az az eredetileg rovarirtásra használt gáz volt, amit a húszas években szintén Haber fejlesztett ki.

Az oldalról ajánljuk
- Sport
Célba ért Rakonczay Gábor, kenuval szelte át az Atlanti-óceánt
Az extrém sportoló a Kanári-szigetekről indult 2024. december 23-án.
tegnap, 22:21
- Belföld
Ruszin-Szendi Romulusz: Semmilyen konkrét megrendelést nem adtam, hogyan alakítsák ki a szolgálati villát
A Honvédelmi Minisztérium vizsgálja az ügyet.
március 4., 07:23
- Külföld
Folytatódik a vámháború: Kanada és Kína is lépett
Megtorló intézkedésekkel válaszolnak az amerikai lépésre.
március 4., 08:58
- Belföld
Demokratikus Koalíció: Érted perelünk, ha disznóságot követtek el veled szemben
Gyurcsány Ferenc perre menne a lakossági vízfogyasztókért.
március 4., 08:35
- Külföld
Váratlanul Washingtonba utazott Szijjártó Péter, az amerikai külügyminiszterrel tárgyal
Pár órával azután találkozik amerikai kollégájával, hogy Donald Trump felfüggesztette Ukrajna katonai támogatását.
március 4., 08:53
- Futball
A víz az úr: a heves esőzés miatt elhalasztották a mérkőzést
Árvízveszélyes helyzet alakult ki.
március 4., 08:39
- Belföld
Orbán Viktor bejelentése után két új főszereplőt kaphat a magyar politika
Bemutatjuk a két politikust.
március 4., 08:32
- Külföld
Mentális problémákkal küzdő férfi okozta a mannheimi tragédiát
Korábban gyűlöletbeszéd és ittas vezetés miatt már elítélték.
március 4., 08:18
- Futball
120 millió eurós gigaajánlat készülhet Szoboszlai Dominikért
Korábban már összeboronálták a Real Madriddal is.
március 4., 08:18
- Gazdaság
Nyilvánosságra került, miért bukott el a kormány nagy GDP-ígérete
Megjöttek a végleges adatok, így került ki az ország a recesszióból.
március 4., 09:16
- Külföld
Új rekord született Luxemburgban a reptéri drogfogásokban
Soha annyi kokaint nem találtak még korábban, mint legutóbb.
március 4., 09:11
- Futball
Sorozatban ötödször nyert, és már a negyedik helyre kapaszkodott a rekordgyőztes
Az elmúlt hetekben a BL-ből és a kupából is kieső gárda a bajnokságban vigasztalódhat.
március 4., 09:12
- Belföld
Alaposan megmérte a Publicus a tiszások és a többi kormányváltást akaró reményeit
Megszereztük a közvélemény-kutató legfrissebb anyagát.
március 4., 07:03
- Külföld
Donald Trump felfüggesztette Ukrajna katonai támogatását
Az amerikai elnök beváltotta a fenyegetését a Volodimir Zelenszkijjel történt szópárbaj után.
március 4., 06:06
- Külföld
Terrorfenyegetéssel gyanúsít az FBI egy bukaresti diákot
Az Egyesült Államok elleni összeesküvéssel is gyanúsítják.
március 4., 06:59
- Belföld
Egyre melegebb, tavaszias időnek örülhetünk
Összességében nyugodt, napos idő várható a tavasz első hetében.
március 4., 05:54
- Külföld
Oroszország hatalmas offenzívát indított még a béketárgyalások kezdete előtt
március 4., 05:51
- Vélemény
Ki vezette Európát? Trump, a beteg állat Putyin, vagy a magyar miniszterelnök?
A progresszív hadállások megszólalásaiból a tehetetlen düh árad, mert az a helyzet, ami.
március 4., 09:28
- Tech-Tudomány
Idén jöhet a kutyák életét meghosszabbító tabletta
A kutyák nagy segítséget jelentenek az emberi öregedés kutatásában.
március 4., 07:04
- Külföld
Az elmúlt egy évben csökkent a menedékkérők száma, de még így is egymillióan próbáltak Európába jönni
Többségüket valószínűleg ki fogják toloncolni a tagállamok.
március 4., 06:18
- Külföld
Két turistabusz csapódott egymásba Barcelonában, több mint ötvenen sérültek meg a balesetben
A tájékoztatás szerint négy ember állapota válságos.
március 4., 06:51
- Bajnokok Ligája
A Real Madrid botladozásai után már Szoboszlai Dominikék a BL favoritjai
Ugyanakkor a Liverpoolra vár a legnehezebb feladat a nyolcaddöntőben.
március 4., 06:15
- Külföld
Egy felmérés szerint Ukrajna nem fogja megadni magát az oroszoknak
A többség még mindig folytatná a harcot.
március 4., 06:30
- Belföld
A megengedett sebesség duplájával száguldott egy autós a 6-os főúton
A szabálytalanul közlekedő autóst a rendőrség 210 ezer forintos közigazgatási bírsággal sújtotta.
március 4., 06:16
- Külföld
Ferenc pápa különleges jelzővel vonulhat be a történelembe
A 88 éves egyházfő betegsége miatt egyre kevésbé tervezhet már nagyobb utazásokat.
március 4., 06:14
- Külföld
Jön az arab válasz Trump gázai Riviérájára és a palesztinok kitelepítésére
Az arab országok inkább Kairó vezetésével építenék újjá a Gázai övezetet.
március 4., 06:16
- Kultúr
Irdatlan botrány kerekedett, egész Olaszország tajtékzik
Tommy Cash, az észtek Eurovízió-győztes dala verte ki a biztosítékot.
március 4., 06:18
- Külföld
Világrekord-esélyes harcsát fogtak ki a Dunából
Magyar rekordert taszíthatnak le most a trónról.
március 4., 06:12
- Belföld
Emberöléssel gyanúsítják a tyúkolban holtan talált tízéves kisfiú anyját
A kisfiú szobafogság elől menekülhetett az ólba.
március 4., 07:46
Rovataink a Facebookon