Banánhéjtól szívtak volna be a hippik

Fotó: Michael Ochs Archives

A hatvanas években kezdett terjedni a pletyka, hogy a minden zöldséges alapfelszerelésének számító banán valójában a szegény ember lsd-je, és a héjából gondos forralással, sütéssel és szárítással kinyerhető a bananadine nevű pszichoaktív kemikália. A történet szerint a kor Amerikájának (és Kanadájának) kísérletező kedvű hippijei nem ijedtek meg a gyanús helyről érkező gyönyörtől, és valóban előszeretettel tekerték be a banánhéjat (is) hallucinogén élmény reményében. De valóban lehet-e trippelni a banántól?

De akkor hogyan terjedt el ez a baromság? 1967-ben kezdődött minden, amikor Country Joe McDonald, a Country Joe & the Fish nevű banda frontembere belebotlott egy dekorációként használt, aztán hátramaradt banánba. A jó Joe valószínűleg nem kizárólag banánt fogyasztott aznap, mert gondolta, vicces lenne a gyümölcsöt kikötni egy kocsira, és így furikázva promózni az együttest San Franciscóban. Az aznap délutáni koncertjükön aztán bemondták, hogy a banánhéjtól bizony be lehet állni, és ki is osztottak néhány banánhéj-jointot a közönségnek.

Nem sokkal később a Berkeley Barb nevű ellenkulturális lap egy receptet is lehozott az ártatlan gyümölcs halucinogénné alakításához, bár ők még nem használták a hatóanyagra a később elterjedt bananadine nevet. A halubanán legendájának elterjedését nyilván erősen megdobta, hogy nagyobb tömegek voltak nyitottak egy olcsó és könnyen beszerezhető kábítószer ígéretére. A recept olyan népszerű lett, hogy később William Powell Anarchista szakácskönyve is megörökítette.

A receptek egyébként nem is voltak olyan egyszerűek. (Naná, ha már fiktív, legalább legyen nehéz.) A banánhéjnak csak a fehér trutyis részére volt hozzájuk szükség, tehát valahogy meg kellett szabadulni a külső sárga bőrtől. Ezenkívül 8-9 kilogramm alapanyagot kellett beszerezni, és napokig tartott, amíg a vállalkozó kedvű hippik kinyerték belőle a semmit.

Későbbi receptek szerint már alkohol és az oldószerként használt diklórmetán is szükségeltetett az előállításhoz. Így már lehet, hogy tényleg volt hatása a szernek, csak éppen a banánhéj vált mindehhez teljesen fölöslegessé.

Az egész történet egy idő után kezdett olyan népszerűvé válni, hogy már a tudósok is foglalkozni kezdtek vele. Persze villámgyorsan kiderült, hogy bananadine nevű vegyület nem létezik, a banánhéj-szívás pedig maximum placebohatással bír. Persze az, hogy a kormány rövid úton elintézte a dolgot ennyivel, nemhogy kijózanította volna a recept híveit, hanem éppen hogy a csodabanán-elmélet igazolását látták abban, hogy a kormány összeesküvéssel hallgattatná el a tisztán látókat.

Persze a recept is halad a változó időkkel. Egy frissebb változatból például kiderül, hogy a banánokat a folyamat során nyugodtan lehet mikrózni, hiszen a bananadine "mikróban nem oldódó vegyület". Ez mondjuk egészen biztosan így is van.

5 könyv
Több mint 600 meghökkentő, érdekes és tanulságos történet!

MEGVESZEM

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!