Nyálas zenével lehet a legjobban túszt szabadítani

Túszejtéseknél a legnehezebb úgy kapcsolatba lépni a foglyokkal, hogy a terroristák ne vegyenek észre semmit – főleg, ha a körülmények nem ideálisak a klasszikus pizzásdobozos megoldásokhoz. A kolumbiai őserdő pont ilyen hely: a FARC gerilláinak bázisait már megközelíteni sem egyszerű a dzsungel mélyén, ráadásul a fegyveres kormányerők feltűnésére náluk rutineljárás az elrabolt rendőrök, katonák, politikusok, egyszerű emberek azonnali kivégzése a biztonság kedvéért. Mivel a túszok élete arrafelé egyébként sem csak játék és mese (volt, aki 12 évet volt fogságban, és olyan is, akit a kínzói vadállatokkal kötöttek össze), a kolumbiai különítményeseknek néha egy kicsit kreatívabbnak kellett lenniük egy két agyféltekés rendőrnél is.

Amikor a foglyokkal kapcsolatba lépni akaró hivatalos szervek 2010-ben S.O.S. segítséget kértek egy reklámszakembertől, Carlos Ortiznak először segélycsomagokba dugott üzenetek és repülőkkel égre írt szavak jutottak az eszébe. Hasonló akciót már csinált korábban, de akkor könnyebb volt a dolga: csak a gerilláknak kellett üzenni, hogy a radikális baloldali terrorszervezet tagjait megpróbálják visszacsábítani a civilizációba. Akkor egy eléggé bizarr akcióban, várandós gerillákra targetálva 7 millió cumit (igen, cumit) dobtak le az őserdő felett, karácsony előtt pedig óriási világító karácsonyfákat rajzoltak repülők a dzsungel fölé. De most Ortiznak valami újat kellett villantania, mégsem vontathattak a gépek gigantikus transzparenst azzal, hogy nyugi, nyugi, itt vagyunk a sarkon.

Hogy mi köze a kormány és a gerillák harcához egy reklámszövegírónak? Csak annyi, mint Kolumbiában sokaknak, akik valamiért beakadtak a Kolumbiai Kommunista Párt katonai szárnyaként a hatvanas években létrejött szervezetnek, vagy egyszerűen csak rosszkor voltak rossz helyen. Ortiz bűne annyi volt, hogy megcsinálta azt a nemzetközileg is nagyot futott drogellenes kampányfilmet, amiben egy lelkes fogyasztó még a buszon zötykölődő öregember válláról is felszippantja a korpát.

A kokainfüggőségről szóló szkeccs elnyerte a reklámosok Oscarjaként emlegetett cannes-i Arany Oroszlánt, de kevésbé jött be a tevékenységét a kokainból finanszírozó FARC-nak. Miután a rendezőtől bánatpénzt követeltek és halálos fenyegetésekkel elüldözték az országból, Ortiz elkezdte aktívan segíteni a gerillák ellen harcoló kormányt.

2010-ben a hadsereg átfogó akciót akart indítani, de előbb a túszokat rá kellett bírni, hogy szökjenek meg; a kommandósok ott vannak a közelben, nem hagyják meghalni őket a dzsungelben. A titkos kapcsolatfelvételre Ortiznak egyszerű, de nagyszerű megoldás jutott az eszébe: mivel a foglyoknak általában megengedik a rádióhallgatást, egy ott lejátszott számba csempésszék be az üzenetet úgy, hogy azt ők igen, a gerillák viszont ne értsék meg. Ez csak egyféleképpen képzelhető el: zenei pöntyörgésnek hangzó morzézéssel, amiben a jórészt egyszerű parasztokból lett dzsungelharcosok nem vesznek észre semmi különöst, az elrabolt katonák azonban képesek lesznek dekódolni.

A kivitelezéssel – mint az egész sztorit részletesen elmesélő The Verge cikkéből kiderül – egy szimpla megrendelésekhez szokott kis stúdiót bíztak meg, aminek most nem sörreklámok alá kellett zenei aláfestést tenni, hanem olyan számot írni, amiben titátititával ott van a kulcsüzenet:

19 embert kimentettünk. Most ti jöttök. Ne adjátok fel.

A morzejeleknek egyszerre kellett érthetőnek és a zenébe nem túl feltűnően illeszkedőnek lenniük. Bár profi morzézők akár percenként negyven szót is képesek fogadni, ebből a sebességből egy nagyjából 140-es BPM-mel ciripelő trance jött volna ki. Ehelyett inkább csináltak egy feleakkora tempójú lagymatag, pszeudo-mediterrán számot, amit aztán az állami ellenőrzés alatt álló rádióban orrba-szájba nyomtak a gerillabázisok környékén. Íme, a Jobb napok című sláger, tingli-tangli zenével, de annál fontosabb üzenettel – különösen figyeljenek 1:30 környékén:

A morzejelek a jobb megértés kedvéért háromszor is benne vannak a számban, amelynek a szövege is elég egyértelműen a foglyok sanyarú helyzetét taglalja, a kulcsmomentum előtt például ilyen sorokkal:

Új hajnalként fakad ez a dal a szívemből
Bár egyedül vagyok, megkötözve,
Úgy érzem mellettem vagy
Figyeld ez az üzenetet testvérem

Bár ez még így sem tűnik nagyon konkrétnak, a dal a kolumbiai hadsereg állítása szerint nyitott fülekre talált: a titkos üzenetet megértő katonák szájról szájra adták azt át egymásnak. Néhányan, úgy mondják, ennek köszönhetik az életüket és a szabadságukat. Ők azt mesélik, hogy a szám tetszett a fogvatartóiknak is – csak ők egy kicsit kevesebbet értettek meg belőle.

(A Ma is tanultam valamit rovat java sok új tartalommal megjelent könyvben is, az Index grafikusainak illusztrációival, ide kattintva tud belelapozni.)