Miért adták el az oroszok Alaszkát?

Közismert, hogy Alaszka, az USA legnagyobb és utolsó előttiként csatlakozott állama sokáig orosz fennhatóság alatt állt. A hatalmas, nagyjából 18 magyarországnyi, természeti erőforrásokban és ásványkincsekben gazdag területet 1867-ben Oroszország egyszerűen eladta az amerikaiaknak, 7,2 millió dollárért. Ez mai áron 112 millió dollárt, vagyis nagyjából 30 milliárd forintot jelent, ami döbbenetesen kevés egy ekkora területért. Ennyiből egy rendes stadion sem jön ki, nemhogy egy MNB-alapítvány. Vajon miért kótyavetyélték el mégis az oroszok az államot, szinte fillérekért?

A közhiedelem szerint Alaszka akkoriban értéktelennek tartott, zord vadon volt, amivel az orosz telepeseknek több gondjuk volt, mint amennyi hasznuk, és ezért adták el. Ez azonban nem teljesen igaz: Alaszka már az orosz uralom alatt is virágzott, és a cár nevében a helyi ügyeket intéző, nem túl fantáziadús nevű Russian-American Company (RAC) cégnek hatalmas hasznot hajtott. Ez leginkább a cég első vezérének, az orosz Pizarro néven is ismert Alexander Andrejevics Baranovnak köszönhető, aki egész városokat, gyárakat, iskolákat és erődöket építtetett, és virágzó kereskedelmi kapcsolatokat épített ki az őslakosokkal. A cég a fillérekért felvásárolt prémeket, rozmárcsontot (ez az elefántcsontnál is értékesebbnek számított akkoriban) több ezer százalékos haszonnal adta tovább, és remek üzletet csinált a délre szállított alaszkai jégből (a hűtőgép feltalálása előtt járunk!), illetve a kínai termékek Amerikába szállításából. Az oroszok Alaszka mellett lassan Kaliforniában, és Hawaiin is megtelepedtek. Baranov 1818-ban visszavonult, és egy év múlva, 72 évesen meg is halt – a dolgok pedig ekkor fordultak Orosz-Alaszka számára rossz irányba.

Baranov utódai a gyors meggazdagodás reményében turbómódra állították az alaszkai pénzszivattyút, és hatalmas vagyonokat sikkasztottak el, miközben 20 év alatt a kipusztulás széléig vadászták a tengeri vidrákat, aminek a prémje a legjövedelmezőbb üzletet jelentette a RAC számára. Az addigi békés együttélést a helyiekkel felváltották az egyre súlyosabb konfliktusok, majd a vérbe fojtott lázadások. A mesés profitot termelő cég bajba került, és hamarosan a cári udvar anyagi segítségére szorult. Ironikus módon ekkoriban kezdték el felfedezni az első aranylelőhelyeket, de a körülmények nem igazán kedveztek a kitermelésnek.

Időközben odahaza kitört a krími háború, amiben az oroszok egyszerre kerültek szembe a britekkel, a franciákkal és a törökökkel. A háborút 1856-ban el is vesztették, de a britekkel a konfliktus megmaradt. Ez nem sok jóval kecsegtetett Alaszka számára, hiszen egyrészt ott volt a szomszédjában a mai Kanada nyugati részét elfoglaló, nevében az egykori fennhatóságot máig jelző Brit-Kolumbia, másrészt az Oroszország és Alaszka közti hajózási útvonalakat a brit flotta ellenőrizte. Miközben egyre reálisabbá vált a veszély, hogy az angolok egyszerűen elfoglalják Alaszkát, az oroszok otthon lezavarták az 1861-es jobbágyreformot, aminek részeként a cári kincstár egy rakás pénzt fizetett a felszabadított jobbágyok egykori földesurainak. Ehhez 15 millió font sterling kölcsönt vettek fel a Rothschild-bankháztól, aminek a visszafizetése egyre súlyosabb problémát jelentett.

Az 1860-as évek közepére tehát II. Sándor cár számára a tengerentúli helyzet nagyjából így nézett ki:

• Alaszka csak viszi a pénzt,
• miközben az angolok bármikor rátehetik a kezüket,
• ami ellen az égvilágon semmit nem tud tenni,
• az államkincstár pedig kong az ürességtől.

Egészen logikus döntés volt tehát eladni egész Alaszkát, úgy, ahogy van. Az USA tökéletes vevő volt, hiszen az adásvétellel hirtelen az angolok kerültek harapófogóba, a Brit-Kolumbiát minden irányból körbevevő amerikai területek miatt.

Hat éven át tartottak a titkos tárgyalások a két ország között Alaszka eladásáról, először az amerikaiak által ajánlott ár (5 millió dollár) volt túl alacsony az oroszoknak, aztán közbejött az amerikai polgárháború, így az üzletet végül 1867-ben sikerült nyélbe ütni. Az ár jelképes 7,2 millió dollár volt, vagyis hektáronként 2 cent. Ennél akkoriban Szibériában egy hektár műveletlen terület 1400-szor került többe. Az amerikai sajtó még ilyen potom ár mellett is hevesen támadta Andrew Johnson elnököt, Alaszkát privát elnöki jegesmedveparknak csúfolva. Ez azonban nem akadályozta meg a két országot abban, hogy Novoarkhangelszkben (mai nevén Sitka) bevonják az orosz zászlót, és felvonják az amerikait, megpecsételve a világtörténelem legjobb (vagy legrosszabb, attól függ, honnan nézzük) üzletét.

Aztán jött a klondike-i aranyláz, felfedezték a hatalmas olajlelőhelyeket, és ma ott tartunk, hogy Alaszka minden egyes lakója évi 1000-1500 dolláros osztalékot kap az állam bevételeiből, hálából, mert hajlandó ott lakni.