
12 dolog, amit tudni kell péntek 13-ról
További Ma Is Tanultam Valamit cikkek
-
Julius Caesar utolsó leheletét lélegezzük be mind
- Háromszor is perceken múlott, hogy kitör az atomháború, nagy mázlink volt
- Sirályok vérét itta a tengeren sodródó világrekorder hajótörött
- 100 évet kellett várni rá – vajon megtalálták már az összes fáraó sírját?
- Sokat nyomorgott, de már milliomos volt Petőfi 1848. március 15-én
A szerencse forgandó, és mint ilyen, valószínűleg a balszerencse is, de az emberek jobban szeretnek a pechjükre magyarázatot találni – a jó szerencsének elég örülni is. Arról látszólag közmegegyezés van, hogy a tizenharmadikára eső péntek balszerencsés nap, amit atombunkerben kell átvészelni, szentelt víz, Biblia, fokhagymafüzér és golyóálló mellény társaságában.
12 pontban összefoglaljuk, amit tudni érdemes péntek 13-ról.
- Nem elég, hogy balszerencsés nap, még sok is van belőle. A tizenharmadikára eső péntekeket nem lehet megúszni. Legfeljebb 14 hónap telhet el úgy, hogy egy péntek se 13-ra essen, és a statisztikák szerint hosszú távon mindenképpen rosszul járunk. Egy 4800 hónapos, azaz 400 éves periódust vizsgálva a legtöbb tizenharmadika – összesen 688 nap – péntekre esik.
- Miért pont a pénteket hibáztatják? Ennek történelmi okai lehetnek. Az európai pogány kultúrákban a hét ötödik napját szentelték az isteneknek; innen jöhet a babona, hogy balszerencsét hozhat egy pénteken megkezdett tevékenység. És hát pénteken feszítették keresztre Jézus Krisztust, az utolsó vacsorán tizenhárman ülték körül az asztalt, ahogy a viking mitológiából ismert Ragnarök háborúja előtt is tizenhárman vettek részt egy ünnepségen.
Fotó: Dea Picture Library / Europress / Getty
- Honnan jön ez az egész? Egyesek úgy vélik, IV. Fülöp 1307. október 13-án, egy pénteki napon tartóztatott le több száz templomos lovagot. Angol nyelvű források közül először Gioachino Rossini 1869-ben kiadott életrajzában említi meg Henry Sutherland Edwards, hogy Rossini balszerencsés napnak tartotta a pénteket, és ugyanilyen okból gyűlölte a tizenhármas számot, így különösen szembeszökő, hogy éppen egy 13-ra eső pénteki napon halt meg. Egy másik regény, Thomas W. Lawson Péntek 13-ja is arra hegyezte ki a sztorit, hogy egy bróker a babona erejét kihasználva keltett tőzsdepánikot.
- Nem olyan ez, mint valami fóbia? De, pontosan. Van is erre egy szép, görög eredetű szó, a triszkaidekafóbia, ami a tizenhármas számtól való félelemre utal. A kifejezés a görög τρισκαιδεκα (tizenhárom) és a φόβος (félelem) szavak összevonásából ered.
- Sokan hisznek a babonában? Kérdezzék meg meg az Apollo–13 legénységét, akik élve visszatértek a Földre az űrhajójuk meghibásodása után. Vagy az amerikai légierőt arról, hogy miért nincs F–13-as típusjelű vadászgépük. Vagy egyes amerikai hotelek üzemeltetőit, hogy miért nincs 13. emelet az épületben. Vagy hogy miért nincs a Forma–1-es versenyautókon 13-as rajtszám. Vagy hogy San Franciscóban miért hívják Funston Avenue-nak a 13. sugárutat.
- Az egész világra kiterjed az elmebaj? Nem, a kelet-ázsiai országokban, például Japánban, Kínában és Tajvanon a tetrafóbia, vagyis a négyes számtól való félelem a menő. Ez legalább olyan mértékben visszaköszön az építészetben, utcanévadásban és vadászgépgyártásban, mint nyugaton a triszkaidekafóbia. Olaszországban a 17-re eső péntekektől félnek, mert a római számokkal leírt 17-es, vagyis a XVII anagrammája a latin VIXI szó, ami azt jelenti, hogy „éltem”.
Fotó: Shutterstock
- Van ennek a félelemnek tudományos alapja? A Science 1960-ban közölt egy nagyon hosszú tanulmányt arról, hogy a népességnövekedés 2026. november 13-án elér egy olyan pontra, amit a szerzők csak a „doomsday” (ítéletnap) jelzővel illettek. Hogy igazuk lesz-e, azt vizsgáljuk meg tíz év múlva.
- Megerősítették a péntek 13-ra eső világvégét más forrásból is? Ha a Science-ben megjelent tanulmány téved, ne izguljunk, a NASA szerint onnantól fogva csak három évet kell várnunk a Földet elpusztító meteorra. Paul Chodas, Steve Chesley és Don Yeomans, a NASA földközeli objektumokat vizsgáló programjának munkatársai 2004 karácsonyán felfedeztek egy aszteroidát, ami nagyjából akkora, mint Texas, és egy a hatvanhoz az esélye, hogy eltalálja a Földet. És hogy ez mikorra várható? 2029. április 13-ra – igen, péntekre. Hogy Chodas, Chesley és Yeomans miért nem tudtak inkább kussban maradni és pulykát enni a családjukkal, az nem világos.
- Van ennek bármilyen észrevehető hatása? Egy amerikai felmérés szerint a triszkaidekafóbia 17-21 millió embert érinthet. Az Egyesült Államokban 800-900 millió dollár bevételkiesést jelenthet, hogy sokan ilyenkor nem hajlandók repülőre ülni, autóba szállni, vagy normális munkamenet szerint dolgozni, mert attól félnek, hogy végzetes balszerencse éri őket.
- Volt valaki, aki rettegett a 13-as számtól, és minden oka megvolt rá? Arnold Schönberg osztrák zeneszerző hírhedt triszkaidekafób volt, és őszintén hitte, hogy a 13-as számnak is szerepe lesz a halálában. 1951-ben, 76 éves korában (7 + 6 = 13) rettegés fogta el, amikor rájött, hogy július 13-a péntekre esik. Aznap inkább ágyban maradt, hogy elkerülje a rá leselkedő veszedelmet. Párnák közt érte a halál – július 13-án, pénteken, 11 óra 47 perckor, vagyis 13 perccel éjfél előtt.
Fotó: Fred Stein Archive / Europress / Getty
- Ez elég ijesztő. Volt legalább két ilyen eset a történelemben? Igen, itt van például ez a sztori 2010 augusztusából, arról a 13 éves kissrácról, akit augusztus 13-án, egy pénteki napon 13 óra 13 perckor megcsapott a villám. Egyedül őt, pedig 150 000 ember társaságában volt egy focimeccsen. Szerencsére megúszta enyhébb égési sérülésekkel.
- Mi az oka, hogy nem 13 pontos ez az összefoglaló? A szerző hagyománytisztelete, gyávasága és az irracionalitásba vetett hite.

Az oldalról ajánljuk
- FOMO
Atomtitkokat árultak el az oroszoknak, Trump ügyvédje kivégeztette őket
Évtizedek távlatából sem tisztázott, hogy pontosan milyen szerepe volt a Rosenberg házaspárnak.
március 23., 09:17
- Forma-1
Oscar Piastri győzelemre váltotta első pole-pozícióját, a Ferrari párosát kizárták a Kínai Nagydíjról
Verstappen ezúttal nem jelentett gondot; Bearman átrepült a mezőny felén.
március 23., 09:39
- Kultúr
Új dalokkal készül Vincze Lilla
Az énekesnő áprilisban tenne emlékezetessé egy mérföldkövet.
március 23., 08:51
- Gazdaság
Orbán Viktor előre megmondta, kinek a malmára hajtja a vizet Németország történelmi lépése
A miniszterelnök jóslata, úgy tűnik, kezd valóra válni.
március 23., 08:57
- Cellanapló
Kevesen ismerik ezeket az iPhone-os trükköket, pedig rengeteg tárhelyet spórolhat velük
Segítünk, ha mobilján kevés a tárhelye.
március 23., 08:16
- Tudomány
Ha szeret nosztalgiázni, rossz ember már nem lehet
A visszaemlékezés erősíti kapcsolatainkat.
március 23., 08:38
- Futball
Megtámadta a húsevő baktérium, amputálni akarták a Bayern legendás szélsője lábát
Franck Ribérynek örök fájdalma marad, hogy 2013-ban elcsalták tőle az Aranylabdát.
március 23., 07:40
- Külföld
Újabb országokban fedezték fel a kémprogramot, amivel magyarokat is megfigyeltek
Tizenhárom uniós tagállamban azonosították a megfigyelések áldozatait – Magyarország most nincs köztük.
március 23., 08:15
- FOMO
Hulk Hogan volt neje kiborította a bilit, tönkrement a család
Linda Hogan videóban omlott össze.
2 perce
- Belföld
Megtámadták a Momentum egyik aktivistáját Erzsébetvárosban
Valaki figyelhette a szélsőséges eszmék ellen kiálló aktivistát.
március 23., 09:50
- Tudomány
Rövidesen elkészül az űrlift, ami a kozmoszba repít
Hányadikon van a Mars? Oda szállítok éppen ebédet.
március 23., 06:11
- Belföld
Érdemes a közelben tartani az esernyőt, több vármegyére is kiadták a figyelmeztetést
Napközben 14 és 21 fok közti idő valószínű.
március 23., 06:10
- Múlt-kép
Gyilkosság rózsaszín graffitivel
Fekete festéket rendeltem, nem pinket! Most mi a fenét csináljak?
március 23., 07:35
- Külföld
Hivatalosan is letartóztatták az isztambuli polgármestert
Többen kerültek a rácsok mögé korrupció vádjával.
március 23., 07:13
- FOMO
Egy e-mail elküldése akár emberéletekbe is kerülhet
A hosszú aláírások feldolgozása komoly környezetkárosító hatással bír.
március 23., 10:14
- Belföld
Orbán Viktor egy füzetbe írta fel a 2030-ban világbajnoki döntőt játszó csapat összeállítását
Egy régi történetet is elmesélt a kormányfő.
március 23., 09:42
- Sport
Jake Paul ezúttal a darts egyik világbajnokát hívta ki bokszmeccsre
Gerwyn Price szerint egy ütéssel végezne ellenfelével.
március 23., 09:52
- Futball
Olyan tettet hajthat végre Marco Rossi, amivel biztosan bevonulna a magyar futball történetébe
Bámulatos rekord irányába halad biztos léptekkel a magyar–olasz szakember.
március 23., 06:09
- Belföld
Babakocsira csukta rá az ajtót egy buszsofőr Debrecenben
Az ügyben vizsgálat indult.
március 23., 06:49
- Kultúr
Gryllus Dániel: A Gryllusok sem a Vereckei-hágón keresztül érkeztek a Kárpát-medencébe
Ünnepi ebéd a Kaláka vezetőjével.
március 23., 06:41
- Külföld
Izrael kiiktatta a Hamász legfőbb politikai vezetőjét
Imádkozás közben érte őket a rakéta.
március 23., 06:35
- Külföld
Hatalmas tömegbaleset vetett véget egy autós üldözésnek Párizsban
A hatóságok vizsgálják az esetet.
március 23., 06:16
- Kultúr
Bíróság elé áll Gerard Depardieu
Továbbra is tagadja a vele kapcsolatos vádakat a színész.
március 23., 07:05
- Kultúr
Egész életében az apjával küzdött, aki végül belátta, fiának igaza volt
Philip Zimbardóra emlékezünk.
március 23., 06:42
- Külföld
„A Hamász csak örül, ha minél több palesztin hal meg”
A háborúk hadászati kérdéseinél talán csak etikai, erkölcsi vonatkozásai jelentenek súlyosabb dilemmát. Hidas Judit írása.
március 23., 06:15
- Belföld
Mentőtiszthallgató láthatott el betegeket a szekszárdi kórházban
Az esetet Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő lebegtette meg.
március 23., 06:20
- Futball
A Ferencváros légiósa győzelemre vezette honfitársait Debrecenben
A csehek megszenvedtek Feröer-szigetekkel. Erling Haaland 40 meccs/39 gól.
március 23., 07:01
- Tech-Tudomány
Elvetette a NASA, hogy a Holdra küldje az első nőt és az első színes bőrű embert
Pedig ez a szervezet egyik programjának központi eleme volt.
március 23., 06:36
- Külföld
Éjszaka is forrtak az indulatok Isztambulban, a több tízezer tüntető ellen könnygázt vetettek be
március 23., 07:46
- Külföld
Hajuknál fogva rángatta egy orosz óvónő a kislányokat egy óvodában
Börtönőrként viselkedett a gyermekekkel, a szülők már vallomást tettek az ügyben.
március 23., 07:34
Rovataink a Facebookon