A középkori szórakoztatóipar csúcsa: a nyilvános macskaégetés
További Ma Is Tanultam Valamit cikkek
- Jaj annak a férfinak, aki nem jól udvarol, megeszi a nő!
- Eljárt az idő a nyolc óra felett: négyórás az ideális munkanap
- A cikkcakkos tengerpartok az őrületbe kergetik a matematikusokat
- Tízezrével érkeznek hozzánk, fejükben iránytű van, és éktelen lármát csapnak
- Azonnal elutazna? Pattanjon a foteljébe!
Van vagy volt valaha macskája? Akkor itt az utolsó lehetőség, hogy megóvja magát az érzelmi megrázkódtatástól, és bezárja az ablakot, mielőtt megtudja, mivel szórakoztatták magukat eleink a középkorban, amikor még nem volt Pokémon Go, de az igény megvolt a kisállatos játékokra.
Van itt még valaki? Oké.
A középkori ember életében nagy szerepet játszott a házi macska, akkor is, ha ő ennek nem volt feltétlenül tudatában. A macska haszna abban állt, hogy megfogta az egeret és a patkányt, amik megdézsmálták az éléskamrákat, és borzasztó betegségeket terjesztettek, például a fekete halál néven is rettegett bubópestist. Ennek ellenére nagyjából a 12. századra általános vélekedéssé vált Európában, hogy a (fekete) macska a sátán megtestesülése és boszorkányok szolgája. Hogy ennek mi lehetett az oka, arról csak tippjei vannak a néprajzkutatóknak, de a macska PR-jának biztosan nem tett jót az, hogy a kutyával ellentétben nem hajlandó hagyni magát megszelídíteni, és az is, ahogyan az elkapott egérrel játszik. Utóbbit korabeli szövegek ahhoz hasonlítják, ahogyan az ördög szívja ki a bűnösök lelkét. VIII. Ince pápa 1484-ben ki is mondta, hogy a macska az ördög kedvenc állata, és a boszorkányok bálványa. (Érdekes, hogy az iszlám viszont mindig is tiszta állatnak tartotta a macskát, és Mohamed próféta macskarajongása nyomán általános megbecsüléssel övezi.)
A kora középkori macskagyűlölet, illetve a szerencsétlen állat és az ördög közvetlen asszociációja ahhoz vezetett, hogy Európa több vidékén is népszokássá vált különféle ünnepekkor a rituális macskakínzás. A dologban a franciák jártak az élen, feljegyzések szerint egészen a korai 1800-as évekig szokás volt arrafelé nyilvános macskaégetéseket tartani, elsősorban a nyári napforduló, valamint húsvét és mindenszentek idején. És nem ám csak a durva paraszti rétegek szórakozása volt ez: a krónikák részletesen beszámolnak például arról, amikor 1648-ban, az akkor még gyerek XIV. Lajos királyt érte az a megtiszteltetés, hogy meggyújtsa Párizs legnagyobb örömtűz-máglyáját, amibe aztán zsákba varrt kóbor macskákat dobáltak az ünneplő tömeg nagy gyönyörűségére. Ezt zene- és táncmulatság követte.
Szokás volt még a mai Franciaország területén a Brûler les Chats, aminek keretében zsákban, kosárban vagy ketrecben tartott macskákat lógattak egy máglya lángjai fölé. Szerencsétlen állatok éktelen visítás közepette sültek meg élve, majd égtek szénné. Hasonlóan kegyetlen népszokás volt a Courimaud, amikor olajat öntöttek a macskákra, meggyújtották, majd a falu utcáin botokkal kergették végig őket. Az elszenesedett maradványokat szerencsehozó talizmánként árusították később jó üzleti érzékű figurák babonás felebarátaiknak.
De Európa más vidékein is általános volt a rekreációs célú macskakínzás. Ypres városában, Belgiumban máig megtartják a Kattenstoet nevű macskafesztivált, ennek eredetileg az a tavaszköszöntő népszokás volt az alapja, hogy macskákat dobáltak le az utcára a templom harangtornyából, és amelyik túlélte, azt felgyújtották. Dániában a húsvéti böjtöt nyitotta meg a Fastelavn nevű fesztivál, aminek a csúcspontja volt a Slå katten af tønden nevű népszokás: egy faágról lógó hordóba zártak egy macskát, majd a hordót, mint egy pinatát, husángokkal verték szét a gyerekek. Akinek a csapása nyomán a hordó összetört, az lett a kattedronning (macskakirálynő), és aki a kiszabaduló és menekülő macskát agyonverte, az a kattekonge (macskakirály). A 17. századi Itáliában pedig az a szokás járta, hogy élő macskát kötnek vagy szögelnek fel egy fatörzsre, majd a vállalkozó kedvű játékosoknak oda kell térdelni elé, és minél nagyobbat belefejelni a macska hasába. A versenyzők ritkán úszták meg csúnya karmolások nélkül, de a macska szinte mindig belepusztult a játékba.
(A poszt részben Edward Brooke-Hitching könyve, a Fox Tossing And Other Forgotten and Dangerous Sports, Pastimes, and Games egyik fejezete alapján készült, amit egyébként melegen ajánlunk mindenkinek, akit érdekelnek a történelem legbizarrabb népi sportjai és játékai.)
Rovataink a Facebookon