Az amerikai hadihajó, ami bombát és torpedót is dobott Rooseveltre

A világ legpechesebb – vagy inkább legbénább – hadihajójának története egészen kivételes olvasmány: mindössze két évet volt a tengeren, de a legsúlyosabb haditengerészeti top 5-ből ötöt állítólag ehhez a hajóhoz lehet kötni.

A USS William D. Porter nevű, Fletcher osztályú rombolót 1943. július 6-án állították hadrendbe, és a gyakorlóutak után az Atlanti flotta kötelékébe osztották be, első állomáshelye Norfolk volt. Az első komolyabb megbízatását 1943 novemberében kapta: a hajót beosztották abba a különítménybe, amely az Iowa csatahajót, illetve az annak a fedélzetén utazó Roosevelt elnököt kísérte a kairói és teheráni csúcstalálkozóra.

Egyes jelentések szerint már rögtön az induláskor volt egy kis bénázás: a Porter elfelejtette teljesen felhúzni a horgonyt, így a dokkból kifelé letarolta egy másik, ott horgonyzó hadihajó oldalát, összetört jó párat az oda felrögzített mentőcsónakok közül – bár ezt csak a legenda tartja, a hajónaplókba nem került be semmi.

Ez azonban még csak a kezdet volt: másnap egy gyakorlat közben véletlenül éles mélységi bombát dobtak az Iowa elé. Még egyszer: az Iowa az a hajó volt, amelyen az USA akkori elnöke, illetve az ő teljes kísérete utazott. A gyakorlat lényege az volt, hogy a hajóraj gyakorolja, mi történne akkor, ha hirtelen feltűnne egy német tengeralattjáró. Mivel olyankor a hajók robbanóanyaggal töltött hordókat dobálnak a vízbe, melyek az időzítő által megadott mélységben robbannak fel, a hajók legénysége pont ezt tette, de élesítetlen, gyakorló bombákkal – kivéve a Portert, ahonnan valahogy a vízbe került egy az éles, robbanós bombák közül.

A bomba fel is robbant, és bár a környéken lévő hajók közül egy sem sérült meg, hirtelen mindenki azt hitte, hogy támadás érte a rajt, beindultak a kitérő manőverek, volt nagy kavarodás, egészen addig, míg a Porter be nem jelentette, hogy bocs, ők voltak azok.

Ez még mindig belefért, a hajó folytathatta volna az útját, azonban egy nagyobb hullám csapott át a fedélzeten, egy embert lesodort onnan, nem is találták meg szegényt többet. A víz ráadásul valahogy bejutott a motortérbe is, kiütve a meghajtás egyik elemét – a Porter így kénytelen volt lemaradni a különítménytől.

Na nem nagyon, a másnapi gyakorlatból sem maradtak ki. November 14-én az elnök személyes kívánságára kétrészes gyakorlatot tartottak ugyanis. Először néhány, direkt emiatt felbocsátott ballonra lövöldözve a hajók legénysége megmutathatta Rooseveltnek, milyen jól küzdenek légi csapások ellen, aztán szimulált torpedóindításokkal azt is megmutathatták, mihez kezdenének az ellenséges hajókkal, ha megfelelő helyzetbe és közelségbe kerülnének.

A szimuláció ott vett viccnek azért durva fordulatot, mikor a Porter kettes torpedóvetőjéből elindult az Iowa felé egy igazi, élesített töltet. Az óceán közepén járó hajórajra rádiócsend volt érvényben, és a Porter legénysége ezt példásan komolyan vette: nekiálltak fényjelekkel figyelmeztetni az elnököt szállító Iowát a feléjük száguldó halálról. Sajnos a jelzés kicsit félrecsúszott, az elsőként leadott fényjelsorozat arról tájékoztatta az Iowát, hogy a Porter visszavonul. Itt azért már lehetett egy kis pánik a fedélzeten, mert feladták a fényjeles szerencsétlenkedést, és a rádiócsendet megtörve, de kódszavakkal tájékoztatták az Iowát, hogy hát izé, épp megy feléjük egy torpedó.

Az Iowa éles fordulót vett, Roosevelt pedig, mikor megtudta, miért áll olyan furán a hajó, megkérte a titkosszolgálat embereit, hogy gurítsák a kerekesszékét a csatahajó oldalához, mert ő bizony látni akarja a torpedót. Nem sokkal később mintegy 2700 méterrel az Iowa mögött meg is történt a robbanás, az Iowa pedig közben rá is fordult a Porterre, és a fedélzeti ágyúkkal célba is vette a torpedó forrását, mert az előző napi bombás, illetve a friss torpedós élmény után joggal gondolhatták, hogy az ellenség átvette az irányítást valami nagyon fura összeesküvés segítségével.

Egyes források szerint a hajó kapitányát és teljes legénységét őrizetbe vették, de csak az biztos, hogy a vizsgálatok a torpedóvetésért felelős tisztet ugyan bűnösnek mondták ki, de maga Roosevelt járt közben az érdekében azért, hogy ne kapjon komoly büntetést, végtére mégis csak egy baleset volt, nem több.

A hajóval kapcsolatban van még néhány, hivatalos bizonyítékot nélkülöző legenda (Okinavánál állítólag baráti tűzzel lepte meg a USS Luce-t, illetve békésebb körülmények között egy kikötőben várakozva egy részeg matróz ágyúzni kezdte a bázisparancsnok szálláshelyét), de ezek közül egyik sem ér fel ahhoz, ahogy végül szegény Portert utolérte a végzet.

A hajó 1945. június 10-én a második világháború talán legfurcsább kamikaze-támadásának esett áldozatul. Reggel 8:15-kor megtámadta őket egy japán zuhanóbombázó, de a hajó kikerülte a manővert és az öngyilkos gép nem sokkal előtte csapódott a vízbe. A Porter legénysége – nem teljesen tisztázott ok-okozati összefüggések után – valahogy pont úgy kormányozta a hajót, hogy a becsapódáskor összetört repülőre szerelt robbanóanyag pont akkor lépett működésbe, amikor ők a közelben jártak.

Csodával határos módon a legénység egyetlen tagja sem szerzett halálos sebet, ugyanakkor a hajót sem sikerült megmenteni: három órányi küzdelem után végül a kapitány megparancsolta, hogy mindenki hagyja el a hajót, ami alig 12 perccel később el is süllyedt.