Az ateistáknak nagyon szúrja a szemét, hogy az államot és vallást különválasztó Amerikai Egyesült Államok minden egyes bankjegyén ez áll:
Ezt a feliratot többször megpróbálták már eltávolíttatni, mondván, nagy teher nekik mindig ezt a vallási üzenetet látni, de eddig nem jártak sikerrel.
A felirat először 1864-ben jelent meg, az amerikai polgárháború idején, amikor Lincoln elnök kincstárnoka kapott egy levelet egy pennsylvaniai lelkésztől, hogy ugyan legyen már valami utalás istenre a nemzeti valután.
Sokkal később, csak 1955-ben került rá a felirat az összes amerikai bankjegyre és érmére, egy újabb zűrös időszak, a hidegháború kellős közepén. Az USA kulturális harcot hirdetett az istentelen kommunisták ellen, ezért a kongresszus megszavazta, hogy a rövid mondatot minden amerikai pénzen el kell helyezni.
Fától az erdőt
Az ateisták kezdeményezésében az a meglepő, hogy sokkal látványosabb vallási utalások is vannak a bankjegyeken. Ilyenek például az USA nagypecsétjén és az egydolláros bankón is megjelenő szimbólumok, a sas, a piramis, és a fölötte lebegő szem.
Igencsak vitatott, hogy ezek miként kerültek fel a bankjegyre, és vannak egészen semleges magyarázatok is, például hogy a piramis csupán a stabilitás jelképe. Csakhogy ezek közismert szabadkőműves szimbólumok is egyben, ezt kár is lenne tagadni.
Ha a cél a vallási szimbólumok eltörlése, ahhoz nagyobb horderejű változtatást kéne kezdeményezni. Ennél pedig ma már jóval egyszerűbb olyan fizetőeszközöket használni, amelyeken a kártyatársaság és a bank logóján kívül semmilyen más szimbólum nem látható.
Rovataink a Facebookon