Miért olyan bizarr a japán pornó?

Kedves olvasó, ha a pornó szó ellenállhatatlan kattintásmágnes-hatása miatt került ide, egy kicsit csalódnia kell, mai történetünk ugyanis nem a szexről szól, hanem leginkább a cenzúra értelmetlenségéről, és az egymással nem éppen kompatibilis kultúrákról.

A kortárs japán pornográfia, mint az közismert, két egészen látványos jellegzetességgel bír:

• Sosem mutatnak nemi szerveket, annak ellenére, hogy azok a műfaj alapvető kellékei - ezeket különféle eljárásokkal kitakarják, kikockázzák
• Meghökkentően nagy népszerűségnek örvendenek az olyan erotikus képregények és rajzfilmek, amelyekben a női szereplők emberek (vagy legalábbis emberszerűek), a férfiakat viszont bizarr csápos szörnyek helyettesítik

Hogy megértsük a jelenség hátterét, egészen az 1800-as évek második feléig kell visszamennünk; a hagyományosan bezárkózó Japán ekkor nyitotta meg a határait, és ekkor érkeztek először nagyobb számban nyugatiak az országba, köztük természetesen hittérítő misszionárusok. Ők pedig szörnyű erkölcsi fertővel találkoztak: a nyilvános fürdőket együtt használó férfiakkal, nőkkel és gyerekekkel; a nyári melegben egy szál ágyékkötőben, félmeztelenül mutatkozó emberekkel. És ott volt még a shunga nevű művészeti ág, erotikus témájú fametszetek és festmények, amiket a korabeli japánok közkedvelt díszként tartottak az otthonaikban és ajándékoztak egymásnak jeles alkalmakkor, például nászajándéknak.

A modernizációt, iparosodát és nyugatiasodást a zászlajára tűző, és ezzel tulajdonképpen a mai Japán alapjait lerakó Meidzsi császár a 19. század végén a nyugati mintákat követve csapott le az évszázados hagyományú erkölcstelenkedésre: betiltotta a közös használatú fürdőket, a nyilvános meztelenkedést és a pornográfiát. A második világháború után, amikor még több külföldi került az országba, a szabályok még szigorúbbak lettek, ekkor lépett érvénybe a hírhedt 175-ös számú, obszcenitást tiltó törvény. Ez anatómiai részletességgel határozza meg, mit nem szabad mutatni (konkrétan nemi szerveket, fanszőrzetet és szexuális aktust), és két év börtönnel fenyegeti azt, aki ezt megszegi, akár ilyen mű alkotásával, akár eladásával.

A magától értetődő megoldás erre az érintett területek kikockázása volt álló- és mozgóképen egyaránt, ami azért, lássuk be, jelentősen csökkenti az ilyen jellegű műalkotások élvezeti értékét. Egészen a nyolcvanas évekig kellett várni, hogy valaki kiskaput találjon a törvényen, ez pedig az azóta élő legendaként tisztelt képregényíró-rajzoló, Toshio Maeda, és a rajzfilmrendező Hideki Takayama voltak. Előbbi 1987-ben rajzolt egy óriási sikerű erotikus horror képregényt, Urotsukidōji címen (a műfaj szakértői szerint a hatása csak az Akiráéhoz mérhető), aminek utóbbi elkészítette a rajzfilmes változatát. Az eredeti minden cenzúraszabálynak megfelelt, kitakarta a kitakarnivalókat, a mozgóképes verziót viszont Takayama brutális, és kendőzetlen szexjelenetekkel turbózta fel, démonok és polipszörnyek főszereplésével. Ekkor derült ki, hogy csáp =/= pénisz, tehát a cenzorok felől mehet, ami csak belefér (elnézést).

Maeda ennek tudatában készítette el 1989-ben a műfajteremtő, Demon Beast Invasion című képregényét, amit valószínűleg legalább részben egy híres shunga, A halász feleségének álma ihletett még 1814-ből. Miután ezzel világossá vált, hogy a törvény betűje szerint a két felnőtt kölcsönös beleegyezésén alapuló szex kendőzetlen ábrázolása ugyan tilos, de szörnyekkel és/vagy robotokkal a legerőszakosabb perverzió is premier plánban mutatható, a csáppornó berobbant, és meghódította az évtizedek óta cenzúrázott pornográfián tengődő japánokat. A műfaj a 90-es években élte fénykorát, de a Japánban máig népszerű; és az internet elterjedésével az egész világ bepillantást nyerhetett abba, mi lesz abból, ha a kreativitás nekifeszül a cenzúrának, és a generációkon át elnyomott szexualitásnak.

A vonatkozó törvények azóta annyit változtak, hogy Japán 1999-ben betiltotta a cenzúraszabályoknak egyébként megfelelő gyerekpornó készítését és árusítását, majd 2014-ben a birtoklását is. Ez csak az élőszereplős filmekre és képekre vonatkozik, rajzolt formában továbbra is legális, és a szólásszabadság alkotmányos joga által védett a gyerekpornó. Feltéve persze, hogy csápos szörnyek szerepelnek benne férfiak helyett.