A Gladiátor főgonosza a valóságban még sokkal őrültebb volt

További Ma Is Tanultam Valamit cikkek

A filmtörténelem egyik legemlékezetesebb főgonosza a Joaquin Phoenix alakította Commodus császár a Gladiátorból, egy gátlástalan, eltorzult lelkű, hatalomőrült gyilkos. Aki nem ismeri a valódi Commodus császár történetét, a film alapján azt hiheti, biztos van némi költői túlzás a forgatókönyvben, meg a színészi alakításban, például mennyire nem reális már, hogy a császár csak úgy kiálljon a Colosseum küzdőterén egy gladiátorharcra. Pedig pont ez a rész nem volt túlzás, a többi meg igazából még visszafogott is volt ahhoz képest, milyen volt, és miket művelt valójában Commodus.

Lucius Aelius Aurelius Commodus pályafutása egészen ígéretesen indult. A legnagyobb császárok között számon tartott Marcus Aurelius fia volt, az első római császár, aki bíborban született (vagyis az apja uralkodása idején), és az első, akinek az apja, és a nagyapja is császárként uralkodott. 15 éves volt, amikor az apja az Imperator címet adta neki, ami közvetlenül a császár alatti legnagyobb hatalmat jelenti, egy évvel később pedig maga mellé emelte a császári trónra. Marcus Aurelius 180-ban meghalt, így lett a Commodus az egyetlen császár, 19 évesen. És olyan ámokfutást rendezett, ami Néróéhoz vagy Caliguláéhoz fogható.

A kormányzás nem igazán érdekelte, az intézkedései gyakorlatilag kimerültek abban, hogy folyton csökkentette a pénzérmék súlyát és ezüsttartalmát, hogy ugyanannyi alapanyagból Róma több pénzt tudjon veretni. A gyakorlati kormányzást apja testőrségének vezetőjére, Tigidius Perennisre bízta, aki leginkább arra koncentrált, hogy szenátorokkal hadakozott és gyilkoltatott meg, és a családtagjait ültette fontos pozíciókba.

Commodus magát a mitológiai Herkules reinkarnációjának tartotta, nyilvánosan mindig úgy mutatkozott, ahogy a történetírók Herkulest lefestették, vagyis gyakorlatilag pucéron, egy szál, oroszlánbundából fabrikált köpenyben, kard helyett egy bunkósbottal. A sima császári helyett a félisteni posztnak kijáró tiszteletet követelt magának. Például hivatalosan átnevezte Róma városát Colonia Commodianára (Commodus városa), de még a hónapok neveit is átírta, és természetesen saját magáról nevezte el őket. Ugyanígy jártak a római légiók, a flották, még a szenátus hivatalos neve is Senatus Commodianus Fortunatus lett. Néró 30 méteres bronzszobrának levágatta a fejét, és a saját mását rakatta a helyére.

A császár rendszeresen küzdött gladiátorként az arénában, persze ilyenkor gondosan ügyelt arra, hogy azért komolyabb baja ne essen. Ellenfélként sebesült (sok esetben amputált), fegyvertelen hadifoglyokat választott - igaz, miután legyőzte őket, általában császárként megkegyelmezett nekik, majd ennek értelmében gladiátorként nem ölte meg őket. De legjobban egzotikus állatokkal szeretett megküzdeni, persze itt sem dominált különösebben a fair play. Feljegyezték például, hogy egyszer egyetlen nap leforgása alatt száz oroszlánt vert agyon. Máskor zsiráfokat fejezett le, vagy elefántokat ölt meg. Ráadásul minden egyes fellépése után egymillió szeszterciuszt fizettetett ki saját magának Róma kincstárából - elvégre senki nem várhatta el, hogy egy mítikus hős ingyen szórakoztassa a Colosseum közönségét. Hogy a gladiátorharcok közti szünetekben se unatkozzon, 600 fős háremet tartott fenn, voltak benne felnőtt nők, és gyerekek, fiú és lányok egyaránt.

Commodus ellen többször szerveztek összeesküvést szenátorok, prefektusok, egyszer még a saját nővére is. 192-ben, az uralkodása 12. évében végül a sokadik ilyen sikerrel járt. A halála valahol méltó volt hozzá: gladiátor-edzőpartnere, Narcissus egy viadal után leitatta, majd a fürdőben puszta kézzel megfojtotta. Halála után a szenátus az árulóknak kijáró Damnatio memoriae-re ítélte, ami azt jelenti, hogy az illetőnek még az emlékét is el kell pusztítani, ki kell törölni a nevét a feljegyzésekből, visszavonni minden intézkedését, lerombolni a szobrait, elégetni az őt ábrázoló festményeket. Ami az emlékéből megmaradt, abból lett a Gladiátor gonosz császára.