![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=nSCbubuYpDWJZLZs0TssLrbt33Lk5kbipuiZrkg89G3.g7/stparam=skrjjshgja/fastid=eeorncrnbsilkneetelidigetojp/nc=0)
Minden idők leghosszabb lóversenyét egy öszvér nyerte
További Ma Is Tanultam Valamit cikkek
1976-ban, amikor az USA a függetlensége 200. évfordulóját ünnepelte, az ország éppen túl volt a vietnami háborún és a Watergate-botrányon, így az amerikaiak valósággal ki voltak éhezve a nagyszabású ünnepségekre, a megtépázott amerikai álom helyreállítására. Az emlékezetes ünnepi eseményekben nem is volt hiány, ezek közül volt az egyik legfurább a minden idők legnagyobb lóversenyeként beharangozott Great American Horse Race.
Az alapötlet egyszerre volt grandiózus és egyszerű: a mezőny elindul New Yorkból, végighalad az 1860-as évek legendás postakocsi-útvonalán, a Pony Express Trailen, aztán a vasút előtti idők telepeseinek nyomvonalán, az Oregon Trailen, és végül 100 nappal és több mint 5600 kilométerrel a start után Kaliforniában ér célba, az egész kontinens átszelése után. Csak hogy érezzük, mekkora vállalkozás volt ez: a jelenlegi leghosszabb lóverseny, a Mongol Derbi 1000 kilométeres.
A páratlan versenyre a világ minden tájából közel száz versenyző jelentkezett, a 25 ezer dolláros fődíj és persze a végtelen dicsőség reményében. Válogatott versenylovak érkeztek Japántól Ausztrálián át Franciaországig, az izlandiak például viking lovakat hoztak, amiket magaslati edzőtáborban készítettek fel. De persze a legtöbb versenyző hazai volt, cowboyok, rodeóversenyzők, profi zsokék, lótenyésztők. Mind közül a legfurább versenyző egy 54 éves kaliforniai fickó, bizonyos Virl Norton volt, aki két öszvérrel, Lord Fauntleroyjal és Lady Eloise-zal nevezett be a versenyre. Míg a többi indulót 8-10 fős csapatok kísérték edzővel, állatorvossal, szakáccsal, patkolókováccsal, Nortont egyedül a 16 éves fia, Pierce.
![Virl Norton és két öszvére](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/1757/17571/175713/17571386_69ae0b4c2581ca606f04280148a7ce80_wm.jpg)
Nortont természetesen körberöhögte a közönség és a versenyzőtársak is, elvégre öszvérháton kiállni a világ legjobb versenylovai ellen nagyjából olyan abszurd volt, mintha valaki egy háromkerekű gyerekbiciklivel indulna el a Tour de France-on. Május 31-én a verseny elindult New Yorkból, napi 50-60 kilométeres szakaszokkal nyugat felé. A mezőny mindennap együtt indult, és a célban felvert táborban bevárta az utolsó befutót is; minden versenyző idejét külön-külön mérték. A befutót mindennap ünnepség, és a helyi közönség nagy örömére éjszakába nyúló buli követte.
Virl Norton, ahogy várható volt, pocsék rajtot vett, az első szakaszokon rendszeresen többórás hátrányt szedett össze az élmezőnyhöz képest. Aztán ahogy teltek a hetek, és a verseny elért Missouri államba, az egészen más típusú terheléshez szokott lovak egyre-másra kezdtek megsérülni, illetve teljesen kimerülni. A szabályok szerint minden versenyző vihetett magával egy váltólovat, de amíg azzal haladt az első számú hátasa helyett, büntetést számoltak hozzá az idejéhez. Márpedig az extrém hosszú táv és a nehéz terep alaposan megviselte a lovakat, korabeli sajtóbeszámolók szerint a mezőny összesen 18 ezer patkót fogyasztott el a verseny alatt. Norton öszvérei lassúak voltak ugyan, de fáradhatatlanok és a végletekig szívósak. A verseny még féltávnál sem tartott, amikor valahol Illinois államban az addig lesajnált öszvérlovas az összetett idő alapján átvette a vezetést. Norton és Lord Fauntleroy hamarosan a sajtó és a közönség kedvenceivé váltak, főleg azután, hogy Lady Eloise megsérült, így Nortonnak egy hátassal kellett befejeznie a versenyt.
Mire a nyugati partra ért a mezőny, a lovak és lovasok nagy része teljesen elkészült az erejével. Az utolsó szakasz végén, Sacramentóban Norton a 31. helyen poroszkált be a célba, de az összetett ideje – 315 óra – messze jobb volt, mint bárki másé, majdnem tíz órát vert a második helyezettre.
Azóta sem rendeztek ehhez fogható lóversenyt sehol a világon. Norton a díjból vett egy farmot Kaliforniában, a maradék pedig a versenyen végig őt segítő fia egyetemi tandíjára ment el.
![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=nSCbubuYpDWJZLZs0TssLrbt33Lk5kbipuiZrkg89G3.g7/stparam=skrjjshgja/fastid=eeorncrnbsilkneetelidigetojp/nc=0)
Az oldalról ajánljuk
- Vélemény
Bödőcs esete a pannon Frankensteinnel
Remélem, a sztárhumorista közéleti térlátása nem szenvedett maradandó károsodást. Németh Róbert írása.
február 10., 08:00
- Gazdaság
A turisztikai ügynökség vezetője szerint indulhat a Budapest–New York járat
Guller Zoltán: Jön egy új pénzintézet Magyarországon.
február 10., 08:36
- Külföld
Évente 1100 embernél okoz tüdőrákot a légszennyezés az Egyesült Királyságban
A szakértők szerint ezek az adatok „pusztítóak”, és a minisztereknek fel kellene ébredniük.
február 10., 08:45
- Külföld
Albin Kurti koszovói miniszterelnök győzelmet hirdetett a koszovói választáson
A szerbek minden lehetséges helyet megszereztek.
február 10., 08:45
- Belföld
Több mint száz szülő indított pert a védőoltások ellen Magyarországon
Már előre elkészített formanyomtatvány is van ebből a célból.
február 10., 08:24
- Belföld
Egy éve bukott bele a kegyelmi ügybe Novák Katalin, távozása így alakította a magyar politikát
A mérleg: botrányok, politikai viták, gyermekvédelem, és egy új párt.
február 10., 07:43
- Külföld
Kína is ott akar ülni az asztalnál, amikor Ukrajna sorsáról döntenek
Peking már csak egy csésze teát kér.
4 perce
- Külföld
Jöhet a második forduló az ecuadori elnökválasztáson
Mindkét jelölt a drogkereskedelemmel akar leszámolni.
február 10., 07:30
- Külföld
Kamerák előtt végzett HIV-tesztet az Egyesült Királyság miniszterelnöke
Keir Starmer történelmet írt a G7-vezetők között.
február 10., 07:26
- Futball
Újabb botrány a török futballban, levonult a kárvallott csapat a kamu tizenegyes után
Annyira nevetséges volt az ítélet, hogy még az ellenfél edzője is elismerte.
február 10., 07:25
- Futball
Nem bírt az Udinesével az éllovas Napoli
Az Inter egy pontra faraghatja a hátrányát.
február 10., 09:24
- Kultúr
A Magyarázat mindenre nyerte a legjobb filmnek járó díjat
Átadták a 44. Magyar Filmszemle elismeréseit.
február 10., 07:09
- Belföld
Új faj pusztít a Balatonnál, nagy veszélyt jelent az élővilágra
Testalkata, mint a hódé, farka, mint a patkányé.
február 10., 06:04
- Külföld
Kim Dzsongun az atomfegyverprogram felgyorsítását ígérte Észak-Koreában
Nem kíván tárgyalni az Egyesült Államokkal.
február 10., 09:14
- 120 yard
Elképesztő „mészárlást” hozott az Egyesült Államok leginkább várt eseménye
A történelmi triplázás helyett minden idők egyik legsimább zakója érkezett.
február 10., 04:17
- Belföld
A Publicus Intézet megmérte, mit gondolnak a magyarok Washington szankciójáról
A kormánypárti szavazók körében többen is valósnak tartják a korrupciós vádakat.
február 10., 09:33
- Gazdaság
Hamarosan belenyúlhat a kormány a bolti árakba
Ha kell, jöhetnek az árstopok.
február 10., 09:16
- Külföld
Donald Trump a levegőből sújtott le az Egyesült Államok kereskedelmi partnereire
Az amerikai elnök még a Super Bowlra menet sem pihent, új acél- és alumíniumvámok jönnek.
február 10., 06:59
- Tech-Tudomány
Mesterséges szuperintelligencia – az emberiség utolsó találmánya
Ha egy szuperintelligens gép arra következtet, hogy a Föld jobb hely az emberiség nélkül, akkor el is intézhet bennünket.
február 10., 05:52
- Belföld
Kettészakad az ország, nyugaton borúval, keleten derűvel indul a hét
A levegőminőség alapvetően kedvezően alakul.
február 10., 07:24
- Külföld
Saját magáról készített deepfake videókat Emmanuel Macron
A francia köztársasági elnök a Voyage, voyage című dalra táncolt.
február 10., 06:54
- Külföld
Kemény felszólítást küldött Oroszországnak és Észak-Koreának a NATO, hatalmas veszélyt jelent a két ország együttműködése
február 10., 06:09
- 120 yard
Annyi pénzt költöttek csipszre és sörre a Super Bowlon, hogy Ben Affleck és David Beckham sem maradhatott ki a buliból
Ezúttal is hatalmas reklámdömping övezte a döntőt.
február 10., 06:46
- Külföld
Elbukott Svájcban a szigorításokat tartalmazó, környezetbarát átalakításáról szóló javaslat
A népszavazáson a polgárok szűk 40 százaléka vett részt, és mintegy 70 százalékuk nemmel voksolt.
február 10., 06:08
- Belföld
Egy BMW-sofőr úgy rángatta a kormányt az M0-s autópályán, mintha a GTA-ban lenne
A bizarr kormányzási technika miatt akár tragédiába is torkollhatott volna az eset.
február 10., 06:07
- Kultúr
A szemétbe szánták, végül több mint 10 millió forintért talált gazdára egy Harry Potter-könyv
A regény az első 500 megjelent, valamint a közkönyvtáraknak kiosztott 300 példányszám között volt.
február 10., 06:52
- 120 yard
Samuel L. Jackson vitte el a show-t, de Kendrick Lamar azért odapörkölt Drake-nek a félidei fellépésében
A Super Bowl Halftime Show-ja nem durrant nagyot, mégis égetett.
február 10., 06:06
Rovataink a Facebookon