Landolás az űrből, hóviharban, jeges tóba

soyuz-23 6
2017.10.06. 04:45

Bár az űrhajózás, űrkutatás történetének nem nagyon vannak ismeretlen foltjai, kevéssé ismert szereplői, meg nem énekelt hősei, legendává sosem váló szerencsétlen flótásai azért akadnak bőven. Ők azok, akiknek többnyire valamilyen rajtuk kívülálló, jellemzően műszaki, vagy éppenséggel nagyon is rajtuk múló ok miatt meghiúsul, de legalábbis félresiklik a küldetésük. Ilyen balszerencsésnek igen, de azért tragikusnak nem nevezhető történet főszereplője Vjacseszlav Zudov és Valerij Rozsgyesztvenszkij, a Szojuz-23 küldetés két szovjet űrhajósa.

Az újonc Zudov parancsnok és szintén első űrrepülésére készülő Rozsgyesztvenszkij fedélzeti mérnök rakétája 1976. október 14-én startolt el a bajkonuri űrkikötő 1-es indítóállásáról. A két űrhajós űrutazásának pontos részletei kevéssé ismertek, de egyes források szerint a két kozmonauta a tervek szerint legalább 73 napot töltött volna az űrben, a csaknem tízhetes küldetés java részét a szigorúan titkos, katonai célú Szaljut-5 űrállomás fedélzetén. Elsődleges feladatuk az űrállomás levegőellátó rendszerének felülvizsgálata lett volna, mivel az előttük ott dolgozó kétfős Szojuz-21 legénységet gyakorlatilag evakuálni kellett a rossz levegő miatt.

A startra kész Szojuz-23
A startra kész Szojuz-23
Fotó: Spacefacts.de

Már a Szojuz-23 startja sem volt egy leányálom: a Földtől elszakadó rakétát olyan erős szelek cibálták, hogy kis híján működésbe lépett a fellövést félbeszakító automatika. Feltehetőleg a mostoha időjárásnak köszönhetően a rakéta nem tudta a kijelölt keringési pályára állítani a Szojuz 7K-T/A9 űrhajót, ezért pályamódosításra volt szükség, amihez jócskán fogyasztani kellett az űrhajó hajtóanyagából. Egy nappal a start után kellett volna kapcsolódni az űrállomáshoz, de elromlott az Igla névre keresztelt dokkoló automatika. Mire az űrhajó legénysége átváltott kézi vezérlésre, a csaknem hét tonnás űrhajó hajtóanyag-készlete szinte teljesen kimerült, és nem maradt elég üzemanyaga egy újabb dokkolási kísérlethez.

Sőt, mivel a gyors dokkolásra tervezett űrhajónak nem voltak napelemei, és az áramot szolgáltató energiacellák kezdtek lemerülni, félő volt, hogy megszakad a földi irányítás kapcsolata a két űrhajóssal. Nem volt mit tenni, két nap, 32 Föld körül megtett kör után után, minél előbb vissza kellett hozni a két kozmonautát. Ha a start nem volt leányálom, akkor a landolás körülményei egyenesen rémálomszerűek voltak. A Szojuz-23 űrkapszulája éjszaka lépett be a légkörbe, miközben a kazahsztáni célterületen hóvihar tombolt, a levegő hőmérséklete pedig mínusz húsz fok körül csikorgott. A fékezőrakéták szerencsére rendben működtek, azonban a viharos szél így is a kijelölt zónától messzire, több mint száz kilométerrel odébb ragadta az ejtőernyővel ereszkedő űrhajót, ami végül egyenesen a jeges Tengiz-tóba csapódott:

A gyorsan átázó ejtőernyő anyaga lefelé húzta a kapszula tetejét, ami végül fejjel lefelé lebegve állapodott meg a nem túl mély, de jeges kásás vízben.

Nem pont így tervezték, de ez lett az emberes szovjet űrprogram első és egyetlen vízre szállása.

Mivel az űrhajó ajtaja víz alá került, szó sem lehetett arról, hogy saját erőből szálljanak ki, ráadásul a vízbe merült antennák miatt a rádiókapcsolat is megszűnt a külvilággal. Az űrhajósokat alaposan felkészítik az efféle rendkívüli helyzetekre, így Zudov és Rozsgyesztvenszkij a túlélőkiképzések során szerzett rutinra támaszkodva várták a mentőalakulatokat. Levették szkafandereiket, elfogyasztották a tartalék elemózsiájukat, és amikor rájöttek, hogy vízben lebegő kabin nyomáskiegyenlítő szelepe vízszint fölött van, tudtak friss levegőt is a kabinba engedni. Ebből adódóan a megfulladástól nem, csupán a megfagyástól kellett tartaniuk, de mivel bíztak a mentőcsapatok gyors megérkezésében, ez utóbbi nem is nagyon fordult meg a fejükben.

Balra Zudov, mellette Rozsgyesztvenszkij, a fotó még valamikor a kiképzés alatt készült
Balra Zudov, mellette Rozsgyesztvenszkij, a fotó még valamikor a kiképzés alatt készült
Fotó: Spacefacts.de

A megmentésre azonban még hosszú órákat kellett várniuk az egyre jobban fázó űrhajósoknak. A tóparttól két kilométerre ringatózó űrkabint csak nehezen tudták megközelíteni a katonaság kétéltű járművei, és nem segítették a mentőcsapatokat a rossz, ködös látási viszonyok sem. Az éjszakai kiemeléshez nem is voltak megfelelő eszközeik – nem voltak felkészülve efféle szituációra, így várniuk kellett reggelig az újabb mentési kísérlethez. Az űrhajósokat végül filmbe illő módon mentették meg: helikopterrel röpültek föléjük, könnyűbúvárok ugrottak a vízbe, és kábelt rögzítettek a kapszulához. A helikopter azonban túl könnyű volt, nem tudta rendesen kiemelni az átázott, vizes kabint, így végül az alacsonyan repülő helikopter után vízisízve, partra vontatva ért véget a Szojuz-23 kabinjának jeges kalandja.

Balra: a két űrhajós még kiképzés közben, jobbra: helikopterrel próbálták kiemelni a jeges vízből a kabint
Balra: a két űrhajós még kiképzés közben, jobbra: helikopterrel próbálták kiemelni a jeges vízből a kabint
Fotó: Spacefacts.de

Az űrhajósok azonban ekkor még mindig nem voltak megmentve. A kiemelő akció maga kilenc órán át tartott, ami alapján a mentőosztagok azt feltételezték, hogy a két űrhajós rég halott, végzett velük az oxigénhiány. Meg se próbálták kinyitni az űrhajó ajtaját, vártak a különleges helyzetekre specializált csapat érkezésére. Tizenegy órával a landolás után végül maguk az átfázott űrhajósok nyitották ki a belül már csupa dér kabint és bújtak elő a mentőcsapatok legnagyobb megrökönyödésére.

A TASS hírügynökség szűkszavú közleménye szerint vízreszállás történt ugyan, de az űrhajósok épségben tértek vissza a Földre. A mentőakcióról semmilyen részletet nem közöltek, és csak egy évtizeddel később, a politikai enyhülés időszakában hoztak nyilvánosságra részleteket a történtekről.

A két peches kozmonautának ez volt az első és utolsó űrutazása.

Felhasznált források: