Amerika mamutcsordákat keresve hódította meg a vadnyugatot

A vadnyugat meghódítása alig több mint kétszáz éves: Lewis és Clark legendás expedíciója 1805-ben küzdötte át magát a Sziklás-hegységen, és jutott el a kontinensen keresztül elsőként a Csendes-óceánhoz. Az expedíciónak a politikai mellett tudományos céljai is voltak: Jefferson elnök régi álmát teljesítve akarták megtalálni azokat az ősállatokat, amik a remény szerint még mindig élnek Amerika ismeretlen tájain.

A tudomány a szenvedélyem, a politika a kötelességem.

Az Egyesült Államok sorban harmadik elnöke, a Függetlenségi nyilatkozatot is megfogalmazó Thomas Jefferson híres polihisztor volt a maga korában. Az elnököt nagy szakértőként tartották számon többek között az anatómiában, az antropológiában, a mechanikában és a mérnöki tudományokban, a földtudományokban és a meteorológiában, az építészetben és a fizikában, valamint, számos egyéb terület mellett, a paleontológiában.

Az ősi fosszíliák, komolyabban vagy érintőlegesen, de a korszak számos tudósát foglalkoztatták. A megtalált agyarak, csontok és fogak rejtélye sokakat izgatott; amikor az Újvilág egyik szorgos művelője ökölnyi nagyságú őrlőfogat forgatott ki a földjéből a 18. században, és azt egy üveg rumért cserébe odaadta az illetékeseknek, a szakértők rögtön látták, fontos felfedezéssel van dolguk: íme, egy óriás foga – kiáltották a Bibliára hivatkozva.

Degenerált amerikaiak, rátarti franciák

Egy másik különös fogat fekete rabszolgák találtak meg, ők azt mondták, eléggé hasonlít egy afrikai elefántéra. A felfedezés sokakat lázba hozott, főleg, hogy ekkorra már több jégbe fagyott mamuttetemet találtak Szibériában. A szenzáció bejárta a tudományos világot; íme, Amerikából sem hiányoznak a mamutok – az csak később derült ki, hogy az akkor még nem ismert, a mai elefánt rokonságába tartozó masztodon maradványairól volt valójában szó.

A ritka leletek kérdése a nemzeti büszkeséget is felpiszkálta. Egy francia természettudós, Buffon gróf azzal az elmélettel állt elő, hogy a klíma miatt az amerikai kontinensen minden faj degenerált, visszafejlődött, satnyább és gyengébb az európai társainál  –  lám, az amerikai bennszülöttek is milyen kicsik, és bizonyára ostobák is. Az „amerikai degeneráció” hipotézise, az interkontinentális rasszizmusnak ez a totális, állatvilágra is kiterjesztett formája annyira feltüzelte Jeffersont , hogy postafordultával el is küldetett egy hatalmas masztodoncsontvázat Párizsba, mondván: ugyan hol van ilyenje a büszke franciáknak?

Miközben azt remélte, hogy a paleontológia bizonyítja majd az Újvilág nagyszerűségét az európaiak béna kis leleteivel szemben, Jefferson elnök lett. De az igazi az lenne, ha kiderülne, ilyen különleges lények nemcsak múltidőben léteztek Amerikában, hanem még mindig megtalálhatóak. A gondolat akkoriban nem számított annyira áltudományos blődségnek: a kihalási folyamatokról még nem sokat lehetett tudni, Linné is a fajok változatlanságából indult ki, Jefferson pedig úgy vélte, a teológia is az ő hipotézisét erősíti. Az elnök nem hitte, hogy állatfajok csak úgy egyszerűen eltűnhetnek az Isten által megalkotott tökéletes természetből, hiszen minden teremtménynek megvan a helye az örök isteni tervben, a létezés nagy láncolatában.

De hol érdemes keresni őket?

Bizonyára a még felfedezésre váró hatalmas síkságokon és ismeretlen vidékeken. Ha igaz, hogy a prérin alig laknak emberek, az ismeretlen fajok gond nélkül fennmaradhattak, hiszen nem volt senki, aki kiirtsa őket. A hipotézis tesztelésére 1803 után nyílt alkalom. Az akkor még csak 17 tagállamból álló Egyesült Államok abban az évben 15 millió dollárért megvásárolta a napóleoni háborúkban pénzügyileg megroppant Franciaországtól Louisianát. Ez nemcsak a New Orleans központú mai államot jelentette lent délen, hanem egy óriási térséget a középnyugaton – az USA területe ezzel egyszeriben megduplázódott. Valójában azt sem tudták, mekkora területet vettek meg, a szerződés ugyanis a Mississippi és a Missouri még pontosan fel sem tárt vízgyűjtőjére szólt.

Jefferson a kongresszussal megszavaztatott 2500 dollárt egy expedícióra, hogy tárják fel a frissen hozzájuk került vadnyugatot, keressenek utat a Sziklás-hegységen át a Csendes-óceán felé. Ez lett Lewis és Clark híres expedíciója, mely az amerikai nemzeti tudatban ma is meghatározó. (Az expedícióról és viszontagságairól a Pangea blog kétrészes, nagyszerű posztjában lehet alaposan tájékozódni, itt és itt.)

A 33 fős csapat, katonatisztek és a segítőik, összetett küldetést teljesítettek. A közvetlen politikai cél persze a szimbolikus birtokba vétel volt (sietni kellett, hogy a Kanadát továbbra is birtokló britek ne előzzenek be), meg az útjukba eső indián népek pacifikálása, a kapcsolatfelvétel és a kereskedelmi lehetőségek feltérképezése. De emellett különféle tudományos feladatokat is kaptak az elnöktől, nem utolsósorban azt, hogy a végére járjanak: élnek-e mamutok a Sziklás-hegységben.

Impossible Mission

Jeffersonnak más, ma furának ható elképzelései is voltak a természet működéséről, melyek miatt az expedíció nehezebb küldetést teljesített, mint kellett volna. Ilyen volt az univerzálisnak hitt szimmetria elve: az elnök azt gondolta, hogy a Sziklás-hegység szükségszerűen éppen olyan és akkora, mint a keleti parti Appalache: magasságuk és szélességük is adott, egy, legfeljebb két nap alatt át lehet kelni rajta – valójában hetekig tartott, mire az indiánok útmutatásával (enélkül a puszta túlélésre sem lett volna sok esélyük) átvergődték magukat a vagy 1000 kilométer széles, nehezen járó hegyláncokon. Jefferson szintén evidensnek vette, hogy a Missouri és a Csendes-óceánba ömlő folyamok forrásvidéke szükségszerűen ugyanaz – emiatt mentek egyáltalán északnak, és vonszolták magukkal kenukat a száraz hegyek között, ahelyett, hogy a jóval rövidebb utat választották volna egyszerűen nyugat felé.

Az elnök kívánságának megfelelően útközben Ohióból fosszíliákat is küldtek Washingtonba, de fontos megbízásuk volt, hogy a Megalonyx élő példányait is megtalálják. Erről a fajról alig néhány évvel korábban kerültek elő az első leletek. Jefferson, aki a Fehér Házat is masztodonfosszíliákkal dekorálta ki, maga írt tanulmányt róla: nagyméretű oroszlánnak vélte, és ő is keresztelte el (a latin név óriás karmút jelent) – ma a Megalonyx jeffersonii már az elnök nevét viseli.

Ma már tudjuk, hogy a tonnányi, háromméteres őslény nem oroszlán, hanem óriáslajhár volt, és azt is, amit Lewisék még nem sejthettek: hogy kereshetik árkon-bokron, prérin és magas hegyek között, hiába teszik, 11 ezer éve kihalt – hasonlóan a mamuthoz, masztodonhoz, az amerikai tevéhez és az őshonos vadlovakhoz; ezek mind kipusztultak évezredekkel ezelőtt.

Lewis és Clark expedíciója így is hatalmas eredményeket ért el. Bár több mint kétéves távollétük alatt otthon szinte már lemondtak róluk, sikeresen teljesítették a küldetést. Mamutcsordákról, félelmetes megalonyxekről azonban nem tudtak beszámolni; Amerika nyugati vidékein csodálatos tájak (ekkor jutott el először fehér ember a Yellowstone vidékére is) és ismeretlen népek vannak, ismeretlen óriásragadozók azonban nincsenek.