
Miért szokás aprópénzt dobálni a szökőkútba?
További Ma Is Tanultam Valamit cikkek
-
Van egy szín, ami nem is létezik, csak az agyunk hallucinálja
- Kesztyűre herdálta el a Fehér Ház vagyonát a vásárlásmániás elnökfeleség
- Van egy rossz hírünk a szerelmeseknek: a hűség mintaképei valójában csapodárok
- Milyen magas volt Jézus?
- Őrült ötlet, de tényleg megtörtént: be akarták tiltani a tésztát Olaszországban
Aligha van a világ bármelyik nagyobb városában olyan, forgalmasabb helyen levő szökőkút vagy díszkút, amiben a víz alatt ne csillogna néhány vagy inkább többmaréknyi pénzérme. Ezeket a járókelők, turisták dobálják a vízbe, világszerte elterjedt szokás. De miért is?
Régen, amikor ivóvízhez jutni még kicsit nagyobb megerőltetéssel járt, mint megnyitni a csapot, a források és nyilvános kutak nagy megbecsülésnek örvendtek, az emberek az istenek ajándékainak tekintették azokat, és egyfajta miniszentélyként kezelték őket. Gyakori volt, hogy a kutaknál egy-egy istenség szobra állt, akihez imádkoztak is, illetve neki köszönték meg az éltető vizet. Az isteneknek szánt áldozatként pénzt dobni a kútba már a keltáknál, illetve a rómaiak korában is szokás volt: Angliában feltártak egy olyan kutat, amiben 16 ezer, a Római Birodalom különféle korszakaiból származó érmét halásztak ki. Ezek jellemzően a legalacsonyabb címletek voltak, tehát már akkor is maga a felajánlás gesztusa volt a fontosabb, nem az értéke.
Mindez történészek szerint valószínűleg egészen a viking mitológiáig visszavezethető: itt szerepel Mimir kútja, a bölcsesség forrása, amiből csak az ihat, aki áldozatot mutat be előtte (Odin így veszíti el a fél szemét). Innen eredhet a kívánságokat teljesítő kút szimbóluma, ami egy csomó európai nép folklórjában megvan.
A szökőkutakba dobált aprópénz szokása a vallásos rétegek nélkül máig megmaradt, és az 1950-es években jött újra igazán divatba. Erről nagyjából egy személyben a Három pénzérme a szökőkútban című film tehet, ami a római Trevi-kút legendáját (aki beledob egy érmét a kútba, az vissza fog térni a városba) megtoldotta azzal, hogy két bedobott pénzérme azzal jár, hogy az emberre rátalál az igaz szerelem Rómában, három pedig házasságot is jelent a frissen megtalált lelki társsal.
Ennek megfelelően a turistahordák övezte, barokk stílusban épült, és hatalmas (közel 50 méter széles, 26 méter magas) Trevi-kút máig a világ első számú szökőkút-aprópénzlelőhelye. Napi átlagban közel egymillió forintnak megfelelő aprót dobálnak bele a turisták, emiatt minden nap takarítani kell és kiszedni belőle a pénzt. Az éves szinten egymillió euró körül járó bevételt a város jótékonysági célra fordítja: a szegényeknek és hajléktalanoknak tartanak fenn belőle ingyenkonyhákat. Tavaly az adósságban úszó városvezetés felvetette tervként, hogy a Trevi-kútba dobált aprópénzt inkább becsatornáznák a város költségvetésébe, de az össznépi felháborodás miatt erről gyorsan letettek.

Van olyan szökőkút is, ahová kifejezetten tilos pénzt dobálni: ilyen New Yorkban az egykori World Trade Center helyén álló emlékmű díszkútja, ahol a vízcserélő rendszert lépten-nyomon eltömítik a turisták érméi.
A cikk megjelenését az OTP támogatta.
(Borítókép: Vecchio / Three Lions / Getty Images)

Az oldalról ajánljuk
- Belföld
Ruszin-Szendi Romulusz késett, fekvőtámasszal kért bocsánatot Békéscsabán
A volt vezérkari főnök öt szabályos gyakorlatot mutatott be.
március 2., 09:54
- Jégkorong
95 ezer nézőt vonzott egy jégkorongmérkőzés az Egyesült Államokban
Mindez azonban csak a második legnagyobb nézőszám az NHL-ben.
március 2., 09:25
- Sport
Olyan csúcsot mászott meg két magyar alpinista, amely másoknak nyáron sem sikerül
Az 5193 méter magas Shkhara Grúzia legmagasabb pontja.
március 2., 09:12
- Kultúr
Jelentősen megromlott Gene Hackman egészsége a halála előtti hónapokban
Újabb részletek derültek ki a rejtélyes körülmények között meghalt színész utolsó napjairól.
március 2., 09:33
- Kultúr
Időkapszulát hagyott a rab a hegedűben, és még a halál árnyékában is szabadkozott
A világon nincs még egy ilyen történet.
március 2., 09:34
- Külföld
Szakértő a Trump–Zelenszkij-találkozóról: Újabb fordulópont jöhet
Az amerikai támogatás hiánya már fél év alatt is jelentkezne Ukrajnában.
március 2., 09:22
- FOMO
Összetört szíve végzett Gene Hackman feleségével, de nem ő az egyetlen
A megtört szív szindróma gyakoribb, mint gondolnánk.
15 perce
- Futball
Két gólpasszal jelentkezett a magyar válogatott támadója az Egyesült Államokban
Csapata 4–1-re nyert.
március 2., 09:31
- Belföld
Az orvosok szerint nehéz rávenni a magyarokat arra, hogy egészségesek legyenek
Volt olyan is, hogy hárompercenként váltották egymást.
március 2., 09:44
- Gazdaság
Drámai fordulat a Trump–Zelenszkij-találkozón, ezt minden magyar megszívta
Volt nagy veszekedés, kiviharzás a Fehér Házból, még a forint is hátraarcot vett.
március 2., 06:06
- Futball
Messi nélkül érkezik a Miami, a klub kitalálta, hogyan kárpótolja a nézőket
Egyszer-egyszer a nyolcszoros aranylabdásnak is pihennie kell...
március 2., 08:44
- Cellanapló
Itt a Samsung válasza az új, „olcsó” iPhone-ra
Három új megfizethető telefont is bemutattak.
március 2., 06:09
- Belföld
Felhős, szeles idő jön vasárnap, még várhatunk az igazi tavaszi felmelegedésre
Éjjel mínuszok röpködnek, nappal a szél rontja a hőérzetet.
március 2., 05:57
- Kosárlabda
Hat éve nem vetemedett ilyesmire az olimpiai bajnok
Felidegesítette a másodedző...
március 2., 08:45
- Tudomány
Szenzációs magyar járványmodell született, ami sok kérdésünkre választ adhat
Gazdag és szegény nem ugyanúgy hal bele egy vírusba.
március 2., 10:27
- Kultúr
Elvesztette a rák elleni küzdelmet a punkzene úttörője
David Johansen 75 éves volt.
március 2., 10:30
- Belföld
Óriási büntetésekbe kezdett egy BMW-s az autópályán, mert nem engedték száguldozni
Szívatott mindenkit, akit csak tudott.
március 2., 08:44
- Kultúr
Kétszáz diák vonult ki a szünetben, felemelő volt látni, amit tettek
A felettük köröző drón sem zavarta őket.
március 2., 10:27
- Külföld
Donald Trumpot és Volodimir Zelenszkijt is támadják a Fehér Házban történtek után
Megosztott az amerikai politika.
március 2., 10:19
- Külföld
Vujity Tvrtko: Mintha nem egy borzalmas vérfürdő, hanem egy focimeccs lenne
A korábbi televíziós újságíró is megosztotta gondolatait a washingtoni csörte után.
március 2., 07:12
- Belföld
A botrányba fulladt Trump–Zelenszkij-találkozó után megmozdulnak Ukrajnáért Budapesten
Szolidaritási menetet szerveznek a fővárosban.
március 2., 07:02
- Külföld
Iránban Dosztojevszkijt játszanak, és perzsául olvassák Tennessee Williamst
Az új iráni generáció már kíváncsi, hogy más kultúrák társadalmai milyen problémákkal küzdenek.
március 2., 06:13
- Kultúr
Mindent túlélt, és nem látszik rajta, hogy fáradna
97. alkalommal rendezik meg az Oscar-gálát.
március 2., 06:14
- Külföld
Lángoló hajtóművel cikázott át New Jersey felett egy repülőgép
Az esetről felvétel is készült.
március 2., 08:18
- Külföld
Kim Dzsongun Ukrajnában harcoló katonái nem tudták, hogy háborúba mennek
Most először szólal meg a nyugati sajtóban a két férfi.
március 2., 06:10
- Külföld
Marine Le Pen „Európa arculcsapásaként” ítélte meg a Trump–Zelenszkij-összecsapást
A politikus ugyanakkor nem gondolja, hogy az esemény éles politikai váltást eredményezne.
március 2., 08:06
- Futball
Mateta 25 öltéssel megúszta a kungfurúgást, sőt már haza is engedték a kórházból
A bíró előbb VAR-ozott, csak utána állította ki a kapust...
március 2., 07:11
- Külföld
Több ezer katonát vezényel a mexikói határra a Pentagon
Légi támogatással biztosítják az amerikai-mexikói határszakaszt.
március 2., 06:43
- Belföld
Kisbusz és személyautó ütközött az M5-ös autópályán
A személyautó árokba sodródott, majd a tetejére borult.
március 2., 09:26
Rovataink a Facebookon