Az idősebbeknek gyorsabban telik az idő

További Ma Is Tanultam Valamit cikkek

Biztosan ön is kapta már azon magát, hogy a rég elmúlt gyerekkoron mereng, és hogy akkoriban mindenre milyen sokat kellett várni, bezzeg most úgy repül az idő, hogy követni se győzi. Ez az érzés nem puszta nosztalgikus kesergés: idősebben kimutathatóan gyorsabbnak érzékeljük az idő múlását.

A jelenséget több irányból is próbálják magyarázni a tudósok. Az egyik elképzelés, hogy az öregedés fokozatosan a biológiai óránkat is átállítja, ahogy az anyagcserénk lelassulásával a szívverésünk és a légzésünk is lassul. Mivel gyerekkorban egységnyi idő alatt több ilyen biológiai markert tapasztalunk, mint később, olyan, mintha egyúttal több idő is telne el közben – vagyis ugyanazt az időt sűrűbbnek éljük meg.

Egy másik elmélet szerint inkább az lehet a dolog kulcsa, hogy az idő múlásának érzékelése összefügg azzal, hogy mennyi új információt észlelünk. Mivel gyerekkorban egy csomó új inger ér minket, ezeknek a feldolgozása tovább tart, így megint csak hosszabbnak éljük meg ugyanazt az időt. (Ugyanez az összefüggés magyarázhatja azt is, miért számolnak be sokan arról, hogy egy baleset előtt szinte lassított felvételként érzékelik az eseményeket.)

Ennek az elképzelésnek egy variációja, hogy amikor újszerű helyzetbe kerülünk, arról az agyunk részletgazdagabb emlékeket rögzít, így valójában nem magát az eseményt érzékeljük hosszabbnak, hanem a felidézését. Ezt a szabadesés kapcsán már sikerült kísérletileg kimutatni.

Ahogy tehát idősödünk, jellemzően egyre jobban kiismerjük a környezetünket, egyre kevesebb újdonsággal találkozunk, és egyúttal kevésbé figyelünk fel a megszokott helyek és helyzetek részleteire, így gyorsabban tudjuk feldolgozni a minket érő ingereket, ezért úgy tűnik, gyorsabban repül az idő. Mindennek biológiai hátteret is feltételeznek: az új ingerek feldolgozása fokozott dopamintermeléssel jár, amely segít az idő érzékelésének a megtanulásában is, 20 éves korunk körül azonban a dopamintermelés szintje is visszaesik.

Rohan az idő, elmúlik a nyár :(

Ugyanakkor a fenti elméletek egyike se magyarázza azt, hogy ez a gyorsulás a szubjektív időérzékelésben miért egyre intenzívebb. Erre ad választ a legelegánsabb, tisztán matematikai magyarázat. Eszerint az időt ugyan lineárisan mérjük, de az időérzékelésünk nem lineáris, hanem logaritmikus.

Ha az időt a hagyományos lineáris módon képzeljük el, a 10, 20 és 30 éves korunk közötti távolság pontosan ugyanakkora. A logaritmikus skála lényege viszont éppen az, hogy hatványozottan egyre nagyobb a távolság a fokai között. Így működik például a földrengések erősségét mérő, tizes logaritmus alapú Richter-skála: minden egyes fokozat az előző tízszerese.

Na de hogy jön ez egyáltalán ide, miközben nyilván senki nem számolgat logaritmikus egyenleteket a gyerekkoráról nosztalgiázva? Úgy, hogy a fenti elképzelés szerint azért fogjuk fel így az idő múlását, mert egy adott időegységet valójában mindig a már megélt időtartam arányában érzékelünk. Márpedig ez az arány értelemszerűen annál nagyobb, minél fiatalabbak vagyunk: egységnyi idő, vagyis egy év egy kétévesnél az addig leélt élete fele, így extrém hosszúságú időnek tűnik. Egy tízévesnél ugyanaz az egy év már csak az addig megélt idő 10 százaléka, így nem is tűnik olyan nagy dolognak. 20 évesen pedig már csak 5 százalék, és így tovább.

A másik irányból nézve: ahhoz, hogy 20 évesen ugyanolyan arányú időnövekedést tapasztaljuk meg, mint kétévesen egyetlen év alatt, ekkor már 10 évre van szükség. Az 5 és 10 éves kor közötti időszakhoz hasonló időtapasztalat pedig éppen olyan hosszúnak tűnhet, mint a 40 és 80 év között eltelt idő. Gyakorlatilag 7 éves korunkra túl vagyunk az életünk során érzékelt idő felén – az oké, hogy az idő repül, de úgy tűnik, ahogy öregszünk, ezt egyre inkább zuhanórepülésként éljük meg. És milyen ironikus, hogy éppen az első néhány évünkre nem emlékszünk, mert az agyunk 7-8 éves korunkban törli az első 3-4 évben született emlékeket.

(Borítókép: Paul Polinet / Getty Images)