Az újságíró, aki őrültnek tettette magát, hogy beépülhessen egy elmegyógyintézetbe

További Ma Is Tanultam Valamit cikkek

A címlapról ajánljuk

Nellie Bly az Egyesült Államok egyik leghíresebb női oknyomozó újságírója volt, pedig egészen korán ott is hagyta a hivatását. A hírnevét 1887-ben alapozta meg, amikor páciensként beépült egy elmegyógyintézetbe, és még szinte ismeretlenül országos botrányt kavart.

Bly Elizabeth Cochrane néven született 1864-ben. Az újságírói karrierjét 1880-ban, 16 évesen kezdte Pittsburgh-ben. Eleinte "női témákról" – otthonról, kertészkedésről, gyereknevelésről – írt, de hamarosan elérte, hogy olyan, akkoriban kevésbé jellemző témákról is írhasson, mint hogy a válás hogyan hat a nőkre. Mégis egyre szűkebbnek érezte a mozgásterét. Később hat hónapot töltött mexikói tudósítóként, de onnan már nem is tért vissza Pittsburgh-be, inkább New Yorkban próbált szerencsét.

Itt több hónapos próbálkozás után végül sikerült bekönyörögnie magát Joseph Pulitzer lapjához, a New York Worldhöz, ahol rögtön bedobták a mély vízbe: azt a feladatot kapta, hogy páciensként épüljön be a város egyik elmegyógyintézetébe, és írja meg, hogyan bánnak a betegekkel.

Rögtön munkához is látott. Kis otthoni, tükör előtti gyakorlás után Bly Brown álnéven bejelentkezett egy olcsó női panzióba, ahol előbb elkezdte a többieket azzal vádolni, hogy őrültek, majd ő maga kezdett egyre inkább őrültként viselkedni. A dolog olyan jól sikerült, hogy a panzió vezetője másnap rendőrt hívott rá, és hamarosan egy bíróságon találta magát.

Ezután több orvos is megvizsgálta, és mindannyian elmebetegnek találták és menthetetlennek titulálták. Még a New York Times is beszámolt a rejtélyes esetről. Néhány nappal később már egy tömött kompon találta magát, amely őrültnek ítélt nőket szállított a városhoz tartozó Roosevelt-szigeten (akkor még Blackwell-szigeten) álló elmegyógyintézetbe, a New York City Lunatic Asylumba.

Az ott tapasztaltak megdöbbentették Blyt, és utána országszerte az olvasóit is. Az étel ehetetlen, a víz ihatatlanul koszos volt, a szeméttel teli intézetben patkányok rohangáltak, a fürdővíz hideg volt. 1600 betegre 16 orvos jutott, ráadásul kettő kivételével egyikük se tűnt úgy, mint akit különösebben érdekelnének a gondjukra bízott nők. Pláne az angolul alig vagy egyáltalán nem beszélő bevándorlók, akiknek a nyelvi-kulturális akadályai iránt teljesen érzéketlenek voltak. Az ápolók lekezelően és durván viselkedtek, aki nem engedelmeskedett, megverték. A veszélyesnek ítélt betegeket kötéllel kötötték össze, másokat élősködőkkel teli, nyirkos lukakba zártak. Volt, hogy egész napokat ültették őket csendben egy padon, és semmit nem csinálhattak.

Bly szerint a többi pácienssel beszélgetve világos volt, hogy nem ő az egyetlen, aki teljesen normális, de a borzalmas körülmények közepette két hónap alatt bárki megőrülne, akit az intézetbe zárnak.

Bár bejutnia viszonylag könnyen sikerült, azt nem igazán találták ki, hogy kijutni hogyan is fog, miután elég tapasztalatot gyűjtött a cikkéhez. Néhány nap után megelégelte a vendégeskedést, és felhagyott a színjátékkal, hátha kiengedik, ha látják, hogy normálisan viselkedik – de ez tökéletesen hatástalannak bizonyult. Végül a lapjának kellett ügyvédet küldenie érte, hogy kihozza.

Az első cikke két nappal később, 1887. október 9-én jelent meg a New York Worldben, és rögtön elég nagyot robbant, a folytatásaival együtt az egész országban óriási érdeklődés övezte, és szép nagy botrány kerekedett az ügyből.

Manapság nem könnyű újságíróként elképzelni, de a cikkek hatása nem maradt el. A beépülése alatt őt őrültnek nyilvánító pszichiáterek például nem győztek bocsánatot kérni Blytól. De ami ennél sokkal fontosabb, hogy a városi tanács felállított egy nagy esküdtszéket az általa feltárt visszásságok kivizsgálására, illetve jelentős többletforrásokat ítélt meg az intézménynek az állapotok javítása érdekében. Egy hónappal a cikkek megjelenése után már érezhető volt a fejlődés a legsúlyosabb problémák terén: javultak az életkörülmények, nagyobb lett a tisztaság, táplálóbb ételeket kaptak a betegek; fordítókat alkalmaztak a bevándorlók mellé, akiknek egy része nem is volt beteg, csak addig egyszerűen nem értették, mit mondanak nekik; általában is szigorították a bekerülők vizsgálatát, hogy egyáltalán ott-e a helyük; a legproblémásabb ápolókat és orvosokat pedig kirúgták, és újakat hoztak a helyükre.

Bly munkája örökre megváltoztatta a mentális betegek amerikai kezelését. A cikksorozatát még abban az évben könyvként is kiadták, Tíz nap egy bolondokházában címmel. A könyvből 2015-ben filmadaptáció is készült.

Az egy csapásra ünnepelt sztárújságíróvá vált nő újabb nagy dobására mindössze két évet kellett várni: 1889-ben 72 nap alatt körbeutazta a Földet, hogy bebizonyítsa: Jules Verne-nek igaza volt – hogy aztán néhány év múlva, még mindig nagyon fiatalon, örökre otthagyja az újságírást. 1922-ben, tüdőgyulladásban halt meg, 56 éves volt.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Havi

Egyszeri

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

2.000 Ft

4.000 Ft

6.000 Ft