A japánok megépítették Tesla halálsugár-fegyverét

Nikola Tesla a 20. század egyik legnagyobb hatású és egészen biztosan a legtöbb legendával övezett feltalálója volt. Bár felsorolni is nehéz, mi mindennel járult hozzá a tudomány fejlődéséhez, a mindennapi életünk kényelmesebbé tételéhez és a 20. század elejének ipari forradalmához, a köztudatban mégis leginkább úgy maradt meg, mint aki korszakalkotó találmányokat alkotott, amiket aztán valakik jól betiltottak/elloptak/ellehetetlenítettek. Egyébként ennek annyi alapja valóban van, hogy Tesla egyenesen perre ment a rádió feltalálásának dicsőségéért Guglielmo Marconival, mondván, az olasz feltaláló tőle lopta az ötletet, ami Nobel-díjat és vagyont hozott neki.

Tesla leghírhedtebb találmánya mindenképpen a Teleforce "halálsugár" volt – azért az idézőjel, mert valójában szó sem volt sugárról, csak az újságok akasztották rá ezt a nevet, hiába ellenkezett és próbálta magyarázni, hogy inkább elektromágneses, nagy sebességre felgyorsított lövedékekkel operál a fegyver. Ennél sokkal több konkrétumot nem is árult el róla, amikor 1934 nyarán bejelentette a csodafegyvert, ellenben a bombasztikus ígéretekkel nem spórolt. 200 mérföld távolságról képes 10 ezer ellenséges repülőgépet megsemmisíteni – szólt a szlogen, azzal a kiegészítéssel, hogy a Teleforce-nak olyan irdatlan energiaszükséglete van, hogy gyakorlatilag egy saját erőművet igényel. Ez azt is jelentette, hogy a fegyver nem mozgatható, vagyis csak védekezésre használható, de arra olyan jó, hogy soha többé nem lesz háború, hiszen ki merne megtámadni egy olyan országot, ami a határaitól 300 kilométerre elpárologtatja az agresszort.

(Intermezzo: a korabeli amerikai sajtó olyan szinten rápörgött a "death ray" kifejezésre, hogy még mai szemmel nézve is első osztályú clickbaitmutatványokat prezentált vele; a New York Times még egy akvárium-balesetet is képes volt azzal a szójátékkal eladni, hogy a ray sugarat is jelent, de ráját is.)

Tesla a találmányt először a Népszövetségnek (az ENSZ elődjének) akarta felajánlani, aztán több ország is megkereste, hogy megvenné a terveket. A szovjetek fizettek is neki 25 ezer dollár előleget, a britekkel is zajlottak rövid ideig tárgyalások 30 milliós árcédula mellett, de végül minden üzlet kútba esett. Ahogy magát a Teleforce-ot sem látta soha senki akcióban, magán a feltalálón kívül, aki még 1940-ben, a 84. születésnapján összehívott sajtótájékoztatóján is váltig állította, hogy van működő prototípusa.

Big in Japan

Japán ekkoriban már bőven a háborúra készült, és a flotta parancsnoka, Jamamoto generális minden olyan ötletre vevő volt, amivel megrendítő erejű csapást vihetnének be az amerikaiaknak (végül ez szimplán csak a meglepetés ereje lett Pearl Harborban). Amikor eljutott az országba Tesla csodafegyverének híre, Jamamoto a legjobb japán fizikusokat utasította arra, hogy próbálják meg megépíteni a Teleforce-ot. A kutatók arra jutottak, hogy ez lehetetlen, egyszerűen túl sok energiát igényelne – viszont nem adták fel, és más irányban folytatták a kísérleteket, mikrohullámmal. Ami ironikus módon sokkal közelebb állt a sajtóban megszületett "halálsugár" koncepciójához, mint Tesla eredeti tervei.

Az ötlet az volt, hogy brutális teljesítményű magnetronokkal (ezt akkoriban a radarokhoz fejlesztették ki, de ez az alkatrész dolgozik a mai mikrosütőkben is) hoznak létre nagy energiájú, koncentrált mikrohullám-nyalábokat, ami kellemetlen hatással van a célpontokra. Az élő szervezeteket gyakorlatilag megfőzi, a belső égésű motorokat pedig megállítja. Ez együtt elég hatékonynak hangzott harci repülők kiiktatására, legalábbis elméletben.

A csodafegyver a Ku-Go nevet kapta, és öt és fél éven át dolgoztak rajta egy titkos laborban. 1943-ra sikerült addig eljutni, hogy körülbelül két méteres távolságból a kísérleti állatokban tüdővérzést idézett elő, és hasonló távolságról sikerült vele leállítani egy repülőgép motorját (igaz, azt nem védte még motorház sem). Akkor már Midway és Guadalcanal után jártunk, a csendes-óceáni hadszíntéren a japánok rég elveszítették a kezdeményező szerepet, és egyre reálisabb lett az amerikai invázió fenyegetése. A Ku-Go így megkapott minden támogatást, hátha azzal vissza lehet majd verni a partraszállásra készülő amerikai erőket. 1944-ben egy minden addiginál fejlettebb és erősebb, 30 kilowattos prototípust próbáltak ki, amivel 30 méteres távolságból sikerült megölni egy kísérleti nyulat és egy mormotát. Előbbi tíz, utóbbi húsz percig volt kitéve a mikrohullámú sugárnyalábnak. Emberen sosem próbálták ki – legalábbis ez a hivatalos verzió, de a japán hadsereg hírhedt 731-es osztagának viselt dolgait ismerve elképzelhető, hogy csak dokumentáció nem maradt fenn az ilyen kísérletekről.

Akárhogy is, a demonstrációt sikernek minősítették, és kiadták az utasítást egy gigantikus, négy, egyenként 300 kilowattos magnetronból álló, 10 méteres antennával operáló Ku-Go megépítésére. Ez a tudósok számításai szerint 100 kilométeres távolságból lett volna képes reprodukálni az addigi legjobb eredményt (nyúl, tíz perc, halál). Ez a fegyver azonban már sosem készült el: közbejött egy még sokkal durvább titkos csodafegyver, az atombomba, és azzal a japán fegyverletétel.