Mégsem olyan jó a környezetnek a vászonszatyor

A műanyag szatyrok a tengerek szennyezettségének és a világ pusztulásának egyértelmű szimbólumai lettek, sokan inkább ezért vászonszatyrokkal járnak, hogy ezzel is tegyenek valamit a bolygónk megmentéséért. Most azonban úgy néz ki, hogy aki fejvesztve szórta ki a műanyagszatyrait, és lelkesen vásárolgatja a szövettáskákat, az nem hogy megmenti, de talán még nagyobb veszélybe sodorja a Földet. 

Ha a nejlonszatyor majdnem a legrosszabb, amit egy boltban be lehet szerezni, akkor a biopamutból készült szatyor a legrosszabb verzió, legalábbis ezt állítják most a szakemberek, akik azt vizsgálták meg, hogy milyen ökológiai lábnyomot hagy a különböző táskák előállítása. 

A vászonszatyor előállítása kevésbé környezetbarát mint a műanyagszatyroké, mert a gyakran pamut alapanyagú táskák előállításához sokkal több vízre és energiára van szükség. Ha a két típus lábnyomát összevetjük, akkor az derül ki egy 2011-es tanulmányból, hogy míg egy vászontáska előállítása a nulláról kezdve 271,5 kilogramm szén-dioxid kibocsátásával jár; ugyanez egy nagy sűrűségű polietilén szatyorra vonatkoztatva másfél kilogramm.

Hogy tisztán lássunk, ez pontosan mit is jelent, meg kell érteni a karbonlábnyom fogalmát. Ez az az érték, ami megmutatja, hogy mennyi közvetlen és közvetett üvegházgáz-kibocsátással jár egy tevékenység, jelen esetben egy szatyor előállítása onnan kezdve, hogy a pamuthoz a gyapotot meg kell termelni. Mértékegysége a szén-dioxid-egyenérték (CO2e), ami az összes üvegházhatású gáz (metán, dinitrogén-oxid, F-gázok stb.) kibocsátását magában foglalja. Minél nagyobb a karbonlábnyom, annál nagyobb annak a tevékenységnek, szervezetnek vagy egyénnek a hatása az éghajlat-változásra. Azaz a nejlonszatyor előállításának a környezetre gyakorolt káros hatása a töredéke a vászonszatyorénak, amire elvileg azért térnek át az emberek, hogy óvják a környezetet.

Az előállítás tekintetében a vászonszatyor a lehető legrosszabb megoldás

Egy 2018-as tanulmány  arra világít rá, hogy az összes létező szatyor közül az alacsony sűrűségű polietilén szatyrok, azaz a nagyon ócskának és vékonynak tűnő táskák azok, amik előállítása a legkevésbé terheli meg a környezetet, azaz jobbak még a papírszatyroknál is.

A dán környezetvédelmi hivatal további számításokat végzett a témában, ezek szerint egy vászonszatyrot 7100 alkalommal kell újrahasználni ahhoz, hogy ugyanott legyen az előállításának környezetre gyakorolt hatása, mint a műanyagszatyoré. Azaz ha minden nap jár bevásárolni, és közel 20 évig ugyanazt a szatyrot viszi magával, akkor tart ugyanott, mintha mindig egy új nejlonszatyrot vásárolt volna. A biopamut szatyrok ennél is rosszabbak, azok előállításának olyan nagy a karbonlábnyoma, hogy 20 ezer alkalommal, azaz 55 évig kellene használni, hogy kiváltsák a műanyag szatyrot. Itt azonban azt is meg kell jegyezni, hogy a dánok nem számolnak a tanulmányban a szemeteléssel, és ezzel együtt azért már összetettebb a kérdés. A dán tanulmány például a vászonszatyrok égetésével számol az élttartamuk végén, pedig akár újra is lehetne hasznosítani őket, ezzel pedig kevésbbé terhelnék meg a környezetet, és arra is felhívta a Greenpeace magyarországi szervezete a figyelmünket, hogy ez a tanulmány így a dán állapototkra igaz, más országban végzett elemzések ettől eltérő eredményeket is mutathatnak.

Akkor most mi legyen?

A megoldás nem olyan kilátástalan, mint ahogy  elsőre hangzik, és viszonylag egyszerű is. Aki vett már vászonszatyrot, az ne dobja el, hanem vigyázzon rá, és használja jó sokáig. Aki pedig nem vett, viszont van otthon egy csomó műanyagszatyra, az arra vigyázzon, és azokat használja jó sokáig. A képlet elég egyszerű, mindenki próbáljon a lehető legkevesebb szatyrot vásárolni, ahova csak lehet, vigyen magával egyet a gyűjteményéből, és akkor ezen a fronton nem kell aggódnia azon, mennyire terheli meg a környezetet.

(Borítókép: David McNew / Getty Images Hungary)