- Tudomány
- Ma Is Tanultam Valamit
- Zöld Index
- alexander von humboldt
- biogeográfia
- felfedezés
- latin-amerika
- éghajlatváltozás
- klímaváltozás
A világ legnagyszerűbb tudósa 200 éve felismerte a klímaváltozást, csak mindenki bagózott rá
További Ma Is Tanultam Valamit cikkek
- Csehszlovák kém lehetett a saját halálát eljátszó brit politikus
- A világ leghalálosabb kertjébe csak saját felelősségre és kísérővel lehet belépni
- 50 éves Lucy, a világ leghíresebb fosszilis popsztárja
- Jaj annak a férfinak, aki nem jól udvarol, megeszi a nő!
- Eljárt az idő a nyolc óra felett: négyórás az ideális munkanap
"Amikor az erdőket elpusztítják – ahogy Amerikában az európai ültetvényesek felelőtlen és nemtörődöm módon mindenütt cselekszenek –, a patakok kiszáradnak, vagy erősen csökken a vízhozamuk... A hegyek oldaláról az erdőkkel együtt eltűnik a fű és a moha, és nincs többé semmi, ami a lezúduló esővizet fékezze, visszatartsa – így ahelyett, hogy a szivárgás lassan és folyamatosan táplálná a folyókat, az esővíz egyszerűen lezúdul a kopár hegyoldalakon, magával sodorva a meglazult talajt, s így keletkeznek a vidéket végigpusztító, hirtelen érkező árvizek... Az erdősült régiók háromféleképpen csökkentik a hőmérsékletet: hűs árnyékkal, párologtatással és a hő kisugárzásával."
Ezek ma már unalomig ismert, tankönyvi összefüggések: az ember természetpusztítása megváltoztatja az éghajlatot, talajeróziót okoz és így tovább. Csakhogy e sorokat nem ma, hanem a 19. század elején vetette papírra Alexander von Humboldt német polihisztor és felfedező, aki a mai Venezuelában lévő Valenciai-tó partján döbbent rá, hogy a természet folyamatai a növényzettől az éghajlatig összefüggenek egymással.
Így az ember akár a klímát is tönkreteheti, ha őrült módjára irtja a környezetet.
A természet feltalálója
Humboldt, aki 1769. szeptember 14-én, pontosan 250 évvel ezelőtt született, korának körülrajongott felfedezője volt, de a közönséget inkább egzotikus kalandjai érdekelték, és nem az éppen dübörgő ipari forradalomra nézve is kellemetlen, pesszimista károgása. Hírneve azóta a laikus köztudatból szinte teljesen kiveszett, hiszen németül alkotott, így az angol dominanciája mellett a két világháború okozta németellenes közhangulat sem használt neki. Csak a szakmabeliek tisztelik – ők viszont több tudományterület atyjának is tartják egyszerre. Amerikai utazásai során többször került életveszélybe, élete egyszerre illik Karl May-regényekbe és a legnagyobb tudományos látnokok csarnokába. Ő volt A természet feltalálója, ahogy Andrea Wulf díjakkal elhalmozott, magyarul 2017-ben kiadott életrajzi könyvének címe utal rá.
Ifjúkorában valószínűtlen módon végigturnézta a kor legnagyobb gondolkodóit. Goethe, Schiller, a James Cook kapitány expedícióin utazó kutatók, a brit Royal Society elnöke, később Simón Bolívar, Benjamin Franklin és Thomas Jefferson vagy a gáztörvényekről ismert Gay-Lussac mind az ismerősei közé tartoztak. Bár családi parancsra előbb pénzügyi egyetemre iratkozott be, de ezt nagyjából fél évig bírta. A természet érdekelte ugyanis, pontosabban az élővilág és a földrajzi környezet összefüggéseit vizsgáló biogeográfia.
Apró probléma volt, hogy ez akkor még nem létezett – Humboldtra várt, hogy feltalálja.
A bányamérnök, aki többre vágyott
Végül a Freibergi Bányatudományi Egyetemen diplomázott, ahol geológiát tanult, de emellett gyakorlatilag biológussá és csillagásszá is kiképezte magát. Bár a bányamérnöki iskola nem tűnik túl izgalmasnak egy nagy dolgokra hivatott ember számára, Humboldt nagyon jó volt a networkingben, és olyan (pénz)emberekkel, bankárokkal, bárókkal, bányatulajdonosokkal kötött ismeretséget, akik később lehetővé tették expedíciói megvalósítását.
1796-ban meghalt az anyja, és ez új lehetőségeket nyitott meg Humboldt előtt. A reménybeli felfedező egyértelműen nem szerette ridegnek tartott anyját, a temetésére sem ment el, de az örökségül kapott vagyon lehetőséget biztosított neki, hogy elinduljon felfedezni a világot. Először Európában utazgatott, majd Párizsba ment, a kor tudományos központjába, ahol, kezében a szükséges anyagi forrásokkal, hajó után kezdett kutatni egy tengerentúli expedícióhoz.
Európa azonban éppen a napóleoni háborúkkal volt elfoglalva, így nem talált elérhető francia hajót. Csalódottan leutazott Marseille-be, hogy akkor legalább Bonaparte kíséretéhez csatlakozva részt vehessen az egyiptomi hadjáratban. A francia hatóságok azonban ehhez sem járultak hozzá, így Humboldt megint szedte a sátorfáját, hogy szerencsét próbáljon Spanyolországban.
És itt végre elérkezett az ő pillanata.
Petíciót intézett a királyhoz, az engedélyét kérte, hogy az amerikai spanyol gyarmatokra utazhasson. A pozitív elbírálásban nagy súllyal esett latba, hogy a kérvényezők többségével szemben ő nem kért pénzt, hiszen azt ő maga biztosította. Így megkapta az engedélyt, és 1799 júniusában kihajózott a híres konkvisztádorról, Francisco Pizarróról elnevezett hajó fedélzetén. Majdnem mindegy volt neki, hogy hová mennek, hiszen mindent fel akart fedezni a világon. Ezért nem is zavarta különösebben, hogy az úti célként kitűzött Havanna helyett a hajón kitört tífuszjárvány miatt Venezuela felé vették az irányt.
Jaguárok, krokodilok
Öt éven át tartó amerikai kalandjai Indiana Jones-filmbe illenek. Miután leírta, hogy a venezuelai ültetvények hogyan teszik tönkre a földet és az éghajlatot, leevezett úgy 2700 kilométert az Orinoco folyón és mellékfolyóin. A dzsungelben kis híján éhen halt, jaguárokkal és krokodilokkal hadakozva tört utat magának. Később áthajózott Kubába, ahol annyi biológiai és kulturális ismeretanyagot gyűjtött, hogy a 19. században megkapta a Kuba második felfedezője becenevet is, majd visszatért a kontinensre, hogy átkeljen az Andokon.
Mert ott volt. Humboldt minden útjába eső hegyet megmászott, különösen kedvelte a vulkánokat. Bogotából Limáig Quitón keresztül vezetett a több mint 4000 kilométeres vándorút. Az út ékköve mégis az ecuadori Chimborazo (majdnem) megmászása volt. Akkoriban ezt a 6263 méteres hegyet tartották a világ tetejének. Humboldt 300 méter híján feljutott a csúcsra, de onnan, nem lévén út fölfelé, visszafordult. Ettől függetlenül világcsúcsot ért el: addig egyetlen európai ember sem jutott ilyen magasra, de még a léggömbök sem érték el ezt a magasságot.
Mondani sem kell, hogy a csapatának magashegyi hegymászáshoz totálisan alkalmatlan öltözéke volt, Humboldt ezer helyen sérült meg, és még az a rohadt hegy is teljesen ködbe veszett. Aztán, emlékezett vissza a tudós élete talán legnagyobb pillanatára, a köd hirtelen felszállt, és feltárult előtte a hegy a maga teljességében. Ekkor állt össze benne végleg a kép (a saját maga által alkotott legenda szerint):
a természet egy hatalmas rendszert alkot.
Ahogy felfelé haladtak a hegyen, felismerte, hogy a növényzet hasonló változásokon megy át, mintha az Egyenlítőtől haladnánk a sarkok felé.
Darwin Humboldt vállán
A hegyen talált növények megjelenésükben hasonlítottak az alpokbeli megfelelőikre. Ebből Humboldtban megfogant a hasonló környezeti feltételekhez való alkalmazkodás gondolata is, amely végül Charles Darwinnál vezetett el az evolúcióelmélet megfogalmazásához. Ők ketten leveleztek egymással, majd Londonban találkoztak is, de Humboldt pár hónappal A fajok eredete megjelenése előtt halt meg 1859-ben, 90 éves korában. Darwin később mint az egyik legfontosabb inspirációjáról beszélt Humboldt munkásságáról.
Persze az evolúcióelmélet megalapozása korántsem kötötte le Humboldt minden idejét, miközben az amerikai magas hegységekben, dzsungelekben és sivatagokban túrázott, így volt ideje a Föld mágneses terét mérni, ezzel új alapokra helyezte a geomagnetizmus vizsgálatát, megtalálta a mágneses Egyenlítőt. Ettől függetlenül pedig feltalálta az izotermákat, vagyis a meteorológiai térképeken az azonos hőmérsékletű területeket összekötő vonalakat, amelyeket mind a mai napig használ a légkörtudomány.
Észak felé fordulva Humboldt meglátogatta Mexikót és az Egyesült Államokat is, de ott nem minden tetszett neki. Washingtonban, az amerikai függetlenségi mozgalom nagy rajongója lévén összebarátkozott Thomas Jeffersonnal, de csalódott is benne.
Nem értette, hogy Jefferson hogyan tudja magában összeegyeztetni a szabadság és az egyenlőség eszméit a rabszolgaság intézményével.
Humboldt harcos abolicionista volt világéletében, számos helyen szót emelt a rabszolgaság ellen. Bár ezt az intézményt életében nem tudta felszámolni, a latin-amerikai spanyol gyarmatok felszabadítását azért elintézte.
Rögtön Amerikából való hazaérkezése után 1804-ben Párizsban találkozott Simón Bolívarral, majd Rómában is együtt töltöttek némi időt. Bolívar abban az időben eléggé maga alatt volt felesége halála miatt. Nem nagyon csinált mást, mint hazárdjátékokkal, piálással és szexszel múlatta az időt. De addig beszélgettek Humboldttal szabadságról és Dél-Amerika szépségeiről, hogy Bolívar hazament, és felszabadította a kontinenst. Ő később így írt a tudósról: “Humboldt volt Dél-Amerika igazi felfedezője, mert munkássága többet használt népünknek, mint az összes konkvisztádor.
Humboldt ébresztette fel Latin-Amerikát a tollával.
(Borítókép: Friedrich Weitsch festménye Humboldtról és útitársáról a Chimborazo előtt - forrás: Wikimedia Commons)
Rovataink a Facebookon