A Braille-írás eredetileg nem vakoknak, hanem katonáknak készült

Ugyan a teljes esélyegyenlőségtől még távol vagyunk, az elmúlt évszázadokban sokat javult a vakok helyzete a társadalomban. A világ hatalmas köszönettel tartozik Louis Braille-nek (aki maga is vak volt, egy gyerekkori balesetben vesztette el a látását), aki 15 évesen fejlesztette ki az írásmódot, ami a mai napig szinte változatlan formában segíti rengeteg ember életét.

Az írni és olvasni tudás rendkívül fontos szerepet tölt be a társadalmunkban. A tudásunk jelentős részét olvasva sajátítjuk el, és ez a 19. századig elég nehéz volt a vakok és gyengénlátók számára. Braille a párizsi Vak Fiatalok Nemzeti Intézetében kezdte meg tanulmányait, ahol akkoriban az úgynevezett Haüy-módszert használták az írott szöveg megjelenítésére, ami abból állt, hogy a latin betűs írást dombornyomással emelték ki, nagyjából úgy, ahogy ma a domboronyomott bankkártyákon a kártyaszámot. Ez egy látó ember számára logikus megoldásnak tűnhet, de a gyakorlatban nem olyan könnyű a betűk íveit kivenni tapintással, ráadásul a könyvek drágák és nagyon sérülékenyek voltak. Az iskola indulásakor mindössze három ilyen könyve volt az egész intézetnek.

1821-ben Charles Barbier de la Serre megkereste az intézetet, hogy nincs-e kedve a diákoknak kipróbálni az Ecriture Nocturne-t, azaz éjszakai írást, amit pár éve fejlesztett ki a hadseregnek azért, hogy a katonáknak ne kelljen lámpát gyújtani, hogy elolvassanak vagy megírjanak egy üzenetet. Bár maga a cél tényleg elég fontos volt - az ellenséges vonalak mögött elég gáz lebukni egy szerelmes levél miatt -  a megvalósítás túl komplexnek bizonyult az egyszerű bakák számára, így a vezérkar nem kért az Ecriture Nocturne-ből.

Ez a katonai éjszakai írás a mai Braille-írás alapja. A karaktereket a Braille-hez hasonlóan domború pontokkal jelölték benne, bár többel, 2×6-tal. Braille ezt leegyszerűsítette 2×3 pontra, és 1829-ben már meg is jelentette az abc-jének első formáját. Ezt 1837-ben követte a második verzió, ami elhagyott pár elemet az eredetiből, hogy még egyszerűbb legyen a használata. A pontokat egy cipészek által használt ár segítségével készítette.

 

Hogy egyszerűbbé tegye az írást, kidolgozott egy eszközt, amivel egyszerűbbé tette a betűk papírra vetését. Két fémcsíkot rögzített egy palatáblára, amik egyenes vonalakat eredményeztek. A Braille-írást balról jobbra kell olvasni, tehát a táblát használva jobbról balra kell írni, úgy, hogy a vezető segítségével a megfelelő pontokat kell megnyomni egy pontozóval. Ha megfordítják a lapot, már balról jobbra olvasható az írás. A későbbi verziók segítségével már matematikai egyenleteket is el lehetett végezni, vagy kottát írni és így zenét is szerezni.

Amint Braille végzett a tanulmányaival, felvették az intézetbe tanársegédnek, majd 1833-ban tanárnak. Történelmet, geometriát és algebrát tanított 40 éves koráig, amikor betegség miatt vissza kellett vonulnia. Tehetséges orgonista és csellista is volt, több francia templomban is orgonált. Hiába dolgozott az intézetben, amikor kifejlesztette a Braille-írást, az ő élete alatt még nem vezették be annak oktatását. Haüy utódja nem akart eltérni az alapító rendszerétől, és még egy történelemtanárt is kirúgott azért, mert az lefordított Braille-re egy könyvet. A feltaláló halála után két évvel, 1854-ben kezdték csak el oktatni az írásmódját.

Ugyan a pontozó még ma is működik, azért már léteznek egyszerűbben használható eszközök, mint például a Braille-írógép, a hagyományos szövegek kezelésében pedig ma már sokat segítenek a felolvasó programok.