Az aranyselymet szövő pók

GettyImages-137589642
2019.11.29. 04:53

Tíz évvel ezelőtt különleges textilipari bemutatót rendeztek New Yorkban, a természettudományi múzeumban: az amerikai közönség először láthatott olyan ruhadarabot, ami teljes egészében pókselyemből készült.

A 2009. szeptember 23-án közszemlére tett kendő Nephila pókok fonalából készült. Az arany hálószövőként is emlegetett pókok a keresztesfélék családjába tartoznak, és tucatnyi fajtájuk is él szerte a világban, elsősorban Ázsiában, Afrikában és Ausztráliában. A viszonylag nagy testű ízeltlábúak leginkább erdőkben, fás bokros területeken élnek, és hatalmas hálóikkal rovarokra vadásznak. És mint nevükből is kiderül: a pókfonál, amiből a szép szabályos rovarcsapdát szövik, az év bizonyos szakában élénksárga, aranyló színben pompázik.

Az viszonylag közismert, hogy a pókfonál a természet egyik legerősebb, legnagyobb szakítószilárdságú szálanyaga, ami sokszor strapabíróbb, mint az acéldrót vagy a kevlár. A Nephila pókok esetében sincs ez másképp: ujjunkat beleakasztva akárhogy húzzuk, rángatjuk, szinte képtelenség elszakítani a pók különlegesen masszív fonalát. Ezt a tulajdonságát ha párosítjuk az élénk színnel, érthető, hogy felmerült az ötlet: akár selymet is lehetne készíteni a Nephila pókok fonalából, ahogyan a selyemhernyók gubójából.

Először egy francia misszionárius, bizonyos Jacob Paul Camboué próbálkozott az aranyszínű pókselyem elkészítésével. A jezsuita szerzetes az 1800-as évek végén madagaszkári tartózkodása kezdetén lett figyelmes a helyi Nephila faj, a vörös lábú arany hálószövő pókok (Nephila inaurata) tevékenységére, és aranyló hálóiktól ihletet kapva, egy kicsi kézi fonálfejtő gépet konstruált társa, M. Nogué segítségével. A kézzel forgatott "pókrokka" egyszerre 24, gyufásdobozba zárt nőstény póktól volt képes 400-500 méternyi aranyszínű fonalat csévélni a potrohukra gyakorolt enyhe nyomással – mindezt úgy, hogy közben maguknak a pókoknak nem esett bántódásuk, és a fejés után mind vissza is kerültek lakóhelyeikre.

A történelemben tehát Camboué atya volt az első és sokáig egyetlen ember, aki sikerrel készített selymet pókfonálból. A különleges textilipari technológia annyira bevált, hogy még a huszadik század beköszönte előtt valóságos pókselyemipar kezdett kibontakozni az Afrika melletti szigeten: a helyi gyerekek százával gyűjtötték a pókokat, a Camboué-manufaktúra első termékeit - muszlinfinomságú ágyfüggönyöket – az 1898-as párizsi világkiállításon be is tudták mutatni. Aztán valahogy alábbhagyott a pókselyem-aranyláz, a világ nem harapott rá a luxuskategóriájú termékre, a Franciaországban bemutatott függönyöknek is nyoma veszett.

Camboué atya ötlete a kétezres évek elején támadt fel újra. Simon Peers (brit művészettörténész és textilszakértő) és Nicholas Godley (amerikai divattervező) fantáziát láttak az évszázados selyemgyártó módszerben, és 2004-ben tanulmányozni kezdték a fennmaradt technológiai leírásokat, a fonálfejtő és szövőgép leírását. Ahhoz, hogy terveikhez értelmezhető mennyiségű pókfonalat tudjanak előállítani, nagyságrendekkel nagyobb rokkát és szövőgépet terveztek, miközben megoldották a pókok megfelelő elhelyezését is (a fő probléma az volt, hogy a fogságban tartott, egy helyre összegyűjtött Nephila nőstények hajlamosak egymásra támadni és leharapni társaik fejét).

Peers és Godley keze alá több mint 80 madagaszkári dolgozott négy éven át: hetvenen a pókokat gyűjtötték reggelente, és tucatnyian végezték a fonálfejtést, pókonként 30-50 méternyi fonalat föltekerve. A fonálból szőtt kasmírpuhaságú selyemből először egy sálat készítettek, amit 2009-ben mutattak be a New York-i kiállításon kiállításán. Három évvel a prototípus után jött a madagaszkári pókokba félmillió dollárt befektető textilesek fő műve: egy egész testet beborító köpeny. A fényűző öltözet másfél kilogramm pókselyemből, összesen 1,2 millió pók "adományából" készült, és a fél világ a csodájára járt a szemkápráztató alkotásnak.

Azt, hogy a 21. században felível-e a pókselyem pályája, nehéz még megjósolni, úgy tűnik, hogy Peers és Godley különleges alkotása egyelőre követők nélkül maradt. A tudományos híradásokban azonban időről-időre látszik, hogy kutatók próbálkoznak ezzel-azzal, több-kevesebb sikerrel: például Japánban az ott igen elterjedt és népszerű szerencseállatnak tartott Nephila clavata génjeinek selyemhernyók petéibe ültetésével, amivel sikerült már pókfehérjét tartalmazó, a hagyományos selyemnél erősebb, aranysárga fonalat nyerni a kísérleti gubókból.

(Borítókép. Oli Scarff/Getty Images Hungary)