Kik voltak valójában a vámpírok, és milyen betegségeket fogtak rájuk?

NosferatuShadow
2019.11.30. 11:45

Élőhalottak, telihold, vámpírfogak, csillapíthatatlan vérszomj és a napsütés szisztematikus kerülése – ezek azok, amiket mindenki tud a vámpírokról, akiknek a legendája már az ókori görögöknél is megjelent. A vámpírtörténetek magyarázata azonban sokkal inkább a korabeli orvostudomány felkészületlenségében keresendő.

Nem ismerték kellően a halál folyamatát

Az egyik lehetséges magyarázat szerint az a nézet, hogy a halottnak agyarszerű fogai lesznek, összeszárad a bőre, megnőnek a körmei és vért iszik, egészen egyszerűen abból ered, hogy a vámpíros történetek születésének korában nem voltak tisztában az emberi test lebomlásának folyamatával. Ugyanis ahogyan a bőr összemegy, úgy tűnhetnek nagyobbnak a szemfogak és a körmök. Ahogyan a megfelelő hűtés és kezelés nélkül a belsőszervek lebomlanak, ezekből szivárgó sötét folyadék jelenhet meg a holttest orrán vagy a száján, ami akár úgy is tűnhet egy laikusnak – vagy annak, aki hisz a vámpírok létezésében –, hogy az illető vért ivott.

Azt sem, hogyan terjednek a betegségek

Nemcsak a holttestekről voltak hiányos ismereteik, hanem a betegségek terjedéséről is, ezért a legkézenfekvőbb magyarázat sok esetben az volt, ha az egészet rákenték egy vámpírra. A történelemben különböző vámpírlegendákat tartanak számon, az viszont mindegyikben közös, hogy a vámpírokat kapcsolatba hozzák a betegségek terjedésével.

A járványok megfékezésének leghatásosabb módjának azt tartották, ha megölik a vámpírt.

Többek között a pestisért is a vámpírokat okolták. 2006-ban Velencében tártak fel a régészek egy olyan tömegsírt, amibe pestisben meghalt embereket temettek el, közülük egynek téglát helyeztek a szájába. A történészek szerint erre azért volt szükség, hogy az olaszoknál csak stregaként emlegetett vámpírok és boszorkányok ne tudjanak visszatérni a sírból, hogy embereket egyenek.

Néhány vámpír a sírból is kínoz

Észak-Németországban olyan vámpírokat is számon tartottak, akik nem keltek ki a sírból, de mikor exhumálták a holttesteket, akkor vért és harapásnyomokat találtak a koporsón. Ennek a magyarázata a már fentebb is említett sötét, vérszerű folyadék, illetve hogy a koporsó egyébként is megsérült a rázúduló földtömegtől. 1679-ben egy protestáns pap meg is jegyezte a rágcsáló halottak kapcsán, hogy a legbiztosabb, ha kiássák őket, és földet tesznek a szájukba, meg némi fémet, ekkor ugyanis a holttest nem tud rágni, és éhen hal.

A 17. és 18. században is népszerűek voltak a vámpíros történetek, annak ellenére, hogy ekkor már 14. Benedek pápa és Mária Terézia is kiállt amellett, hogy a vámpírok csak a képzelet szüleményei, de a hiedelmek csak nem koptak ki.

1892-ben Rhode Islanden a 19 éves Mercy Brown meghalt tuberkulózisban. Az anyja és a nővére is belehalt már a betegségbe, és öccse, Edwin is megbetegedett. A szomszédok úgy vélték, hogy a család valamelyik nő tagja kínozza a síron túlról. Ki is ásták Mercy Brown holttestét, és meglepve tapasztalták, hogy alvadt vér van az arcán. Aki az elejétől olvassa a cikket, az pontosan tudja mostanra, hogy ezt mi okozta, de a történetünk szereplői nem, így ők azt hitték, hogy bizonyosságot nyert, hogy a fiatal lány vámpír.

Ahogy ez a feljegyzésekből kiderül, a vámpirizmus ellen azt találták ki, hogy kivették a halott szívét, elégették, és a hamvakat vízzel keverve italt készítettek, amit a beteg Edwinnek meg kellett innia. Ettől remélték a fiú gyógyulását, de pár hónap múlva ő is meghalt. A vámpírellenes rituálé nem számított ritkaságnak abban az időben, Michael Bell néprajzkutató legalább 60 hasonló esetről talált feljegyzést. Brian Caroll történész szerint ennek oka, hogy abban az időben több német orvos is itt kezdett el praktizálni, akik valószínűleg átültették a rágcsáló halottak hiedelmét, a furcsa rituálét pedig gyógyászati céllal tartották. Ugyanakkor azt is megjegyezte, hogy a vámpír szívének kivágása, elégetése és elfogyasztása az erdélyi vámpírhistóriákban kerül elő, pedig ott aztán nem volt divat a sírban maradó vámpír. Az erdélyi vámpírok klasszikus módon szomjaztak a vérre, vagyis Amerikába már a kettő mondaváltozat keveréke került át.

Ma is vannak vámpírbetegségek

A történészek orvosokkal együttműködve próbálták megfejteni, hogy mégis milyen betegségek tüneteire hihették azt, hogy vámpírtámadás történt, vagy hogy az illető vámpír. Ne feledjük, hogy ezek a történetek jóval a sterilizáció, az antibiotikumok, a professzionális mikroszkópok vagy a hűtés megjelenése előtt keletkeztek, amikor még nem tudták megmondani, hogy baktériumok, vírus vagy valamilyen rákos elváltozás okoz-e valamilyen betegséget.

  • Ott van például a porfíria, ami egyébként is egy ritka betegség, és ma sem könnyű diagnosztizálni, de a PCT nevű típusának egyik tünete a fényérzékenység. A napfénynek kitett területek hamar kipirosodnak, leégnek és felhólyagosodnak. Súlyosabb esetekben a vizelet és a széklet is elszíneződhet, amiről hihették azt, hogy az elfogyasztott, de meg nem emésztett vér okozza. Egy kisebb közösségben hamar elindulnak a pletykák, ha van valaki, aki nem tud kimenni a fényre, állandóan takarja minden bőrfelületét, és nem száll be a település életébe.
  • Szintén nem túl gyakori a katalepszia vagy viasszerű hajlékonyság. Abban az időben nem igazán tudtak mit kezdeni azzal, akinek ilyen furcsa izomgörcse volt, és katatón állapotba került, mint hogy eltemették. Ha a páciens magához tért a temetőben, és sikerült kiszabadulnia a sírból, akkor dühödten tért vissza a faluba, főleg, hogy a katalepszia az orvostudomány mai állása szerint leginkább a skizofréniában szenvedő emberekre jellemző.
  • Az oltások megjelenése előtt a veszettség nem volt ritka betegség, főleg ha az ember közel élt a természethez, és maga is tartott állatokat. Megfelelő diagnózis hiányában ebből csak annyit láttak az emberek, hogy egy hozzátartozójuk olyan tüneteket kezd el produkálni, mint hogy érzékeny lesz a fényre, majd agresszívvá válik, esetleg meg is harapja valamelyik családtagját, aki szintúgy elkapja a betegséget. Ezt a betegséget egyébként nem csak a vámpírokkal, de a vérfarkasokkal is összekötötték.
  • A kutatók szerint a legtöbb olyan feljegyzés, ami arról szól, hogy valakit meglátogatott éjjel egy vámpír, és kiszívta belőle az életét, nagy valószínűséggel vagy vérszegénységre vagy leukémiára utalnak. A tünetek között fáradékonyságot, rossz közérzetet, sápadtságot, nehéz légzést, súlyveszteséget és gyakori eszméletvesztést, ájulást jegyeztek fel. Ezek a tünetek hasonlíthatnak a TBC-re, azt viszont elég jól tudták diagnosztizálni. Az egyik áldozatnál azt is feljegyezték, hogy vértelen, de nem vérszegény, ami az orvosok szerint a klasszikus definíciója a leukémiának.

A modern vámpírok már mást tudnak

Miután az orvostudomány fejlődött, és egyre több betegségről bizonyosodott be, hogy nem vámpirizmus, hanem baktériumok, vírusok vagy a genetika okozza, a vámpírlegendák is más irányt vettek.

A regényekben megjelentek az arisztokratikus, szexuálisan túlfűtött vámpírok, és nagyjából azóta is ez a kép él róluk.

Bár a legtöbben nem hisznek a legendákban, a vámpírok azóta is népszerű témának számítanak, persze nem a betegséghez köthető változatok, hanem a regényekből ismert előkelő, rideg, de mégsem érzelemmentes kiadásaik, akik valamilyen úton-módon mindig szerelembe esnek, és mindig egy hús-vér emberbe.

(Borítókép: Részlet a Nosferatu c. filmből)