Hogyan került napszemüveg egy mumifikálódott szerzetes maradványára?

2020.01.03. 05:10

A thaiföldi Ko Szamui a Thai-öböl Szamui-szigeteinek része, korábban a mezőgazdaság és a halászat volt itt jellemző, ma már a turizmus. Az egyik legismertebb látnivaló a Wat Khunaram templom, és azon belül is Luang Pho Daeng, az önmagát mumifikáló szerzetes, akinek a maradványai az 1970-es években bekövetkezett halála óta egy üvegvitrinben láthatóak. A test nem igazán változott a szerzetes halála óta, leszámítva azt, hogy

felkerült rá egy Ray-BAn napszemüveg.

Luang Pho Daeng 1894 körül született, és a húszas éveiben egy rövid időre beállt szerzetesnek. Néhány hónap után azonban meggondolta magát, családot alapított, sikeres vállalkozása lett. A szerzetesként eltöltött hónapok tapasztalatai azonban később elkísérték, a második világháború alatt például az akkorra már kifejezetten vagyonosnak számító Pho Daeng pénzt, ruhát, gyógyszereket adományozott a rászorulóknak. Aztán 1944 körül, nagyjából 50 évesen úgy gondolta, hogy itt az ideje, hogy újra visszatérjen a szerzetesek közé. Döntését a felesége és hat felnőtt gyereke elfogadta.

Miután újra belépett a szerzetesi rendbe, buddhista szövegeket kezdett tanulmányozni, és megszállottan gyakorolta a különböző meditációs gyakorlatokat. Különösen a vipassana meditációban mélyült el, aminek a lényege, hogy az illető tisztán lásson, azaz úgy lássa az életét, ahogyan az valójában van, nem ahogyan látni szeretné.

Képes volt arra, hogy egyhuzamban akár 15 napot is meditáljon, ez idő alatt pedig végig mozdulatlan volt, nem evett, és nem is ivott.

Nem kell feltétlen szakembernek lenni ahhoz, hogy valaki tudja, hogy ez kifejezetten nem használ a szervezetnek, Pho Daeng azonban még az után is váltig állította, hogy neki nincs szüksége tápanyagokra a meditáció alatt, hogy utánuk többször is ápolásra szorult.

Ennek ellenére hamarosan egyfajta celeb lett a helyiek között, és sokan távolabbról is csak azért utaztak a Wat Khunaram templomba, hogy személyesen tőle tanuljanak. A meditáció mellett ismert volt arról is, hogy mennyire egyszerű életet él. Naponta csak egyszer evett valamilyen egyszerű ételt, mindig ugyanabból a tálból.

Aztán 1973-ban, nem sokkal a 79. születésnapja után azt mondta, hogy látja a halálát, és mumifikálni fogja magát, ami fizikailag lehetséges, csak meglehetősen hosszú és keserves szenvedéssel jár. Mindenesetre megkérte a szerzeteseket, hogy amennyiben sikerrel jár, egy üvegvitrinben állítsák ki a testét.

Hogyan mumifikálhatja valaki saját magát?

A mumifikálás ősi gyakorlat, elég csak az ókori Egyiptomra gondolni. A szerzetesek nem dokumentálták Pho Daeng útját a sikeres önmumifikálás felé, ugyanakkor voltak más buddhista szerzetesek is, akik ezt az utat választották, és az ő módszereik fennmaradtak. Valószínűleg Pho Daeng is hasonlóan járt el, igaz, valószínűleg már jóval a halála bejelentése előtt elkezdte ezt a folyamatot.

Az egész folyamat úgy kezdődik, mint a legtöbb ismert fogyókúra, azaz szinte semmit nem lehet enni, és nagyon sokat kell mozogni. Ha nem a fogyás a cél, hanem az önmumifikálás, akkor csak dióféléket, magvakat és bizonyos gyümölcsöket lehet fogyasztani, és nagyon sokat kell edzeni ezer napon át.

A következő ezer napban már csak különféle gyökereket és fakérget eszik a fejét önmumifikálásra adó szerzetes, és néhány gyümölcs is maradhat. Ennek a szakasznak a vége felé elkezdi az urushi, vagyis lakkszömörce nedvéből készült főzetet fogyasztani. Ezt leginkább edények fényezésére, lakkozásra használják ősidők óta, de jelen esetben a közepesen mérgező hatása a fontos, amitől a szerzetesnek folyamatosan hánynia kell, és még inkább teljesen kiszárad. És nem mellékesen ez a főzet arra is jó, hogy elkezdődjön a test tartósítása, még a szerzetes életében. Ennek a fázisnak a végén már alig több a szerzetes, mint élő múmia, csont és bőr. És még csak ekkor jön a harmadik fázis.

Élve eltemetve

Az önmumifikáló folyamat utolsó szakaszában a szerzetes egy kősírba mászott, ami pontosan akkora volt, amekkorában lótuszülésben elfért, majd a haláláig meditált. A sírban volt szellőző, illetve egy csengő, amit naponta megszólaltatott, hogy a kintiek tudják, hogy még mindig él. Mikor már napok óta nem csengetett, akkor a szellőzést eltakarták, és a kősírt újabb ezer napra teljesen lezárták. Mikor ez is letelt, kinyitották a sírt, és ha sikeres volt az önmimufikálás, akkor kiállították a testet, a szerzetest pedig automatikusan buddhává nyilvánították.

De minek a napszemüveg?

Hogy Pho Daeng is pontosan ugyanezzel a módszerrel mumifikálta-e magát, azt nem tudni, mindenesetre sikerrel járt. 2002-ben, azaz majdnem három évtizeddel a halála után röntgenvizsgálatnak vetették alá a testet, és kiderült, hogy a belső szervei és az agya is megvan, kicsit összementek ugyan a vízveszteségtől, de jól beazonosíthatóak. Egyedül a szeme nem maradt meg. Ha valaki kíváncsi a részletekre, akkor annyit elárulunk, hogy nem sokkal a halála után belesüllyedtek a koponyába, de ennél részletesebben nem fejtenénk ki a dolgot, és azt sem, hogy sikerült-e kikelni azoknak a gekkóknak, amik oda rejtették a tojásaikat. Elég annyi, hogy

a templomba látogató gyerekeknek minden okuk megvolt rá, hogy sokkot kapjanak a látványtól, ezért a szerzetesek inkább ráadtak egy napszemüveget.

Ahogyan Pho Daeng testének, úgy a napszemüvegnek sem romlott az állapota, és sikerült olyan időtálló dizájnt választani, ami miatt még most is úgy tűnhet a látogatóknak, hogy Pho Daeng a világ legdivatosabb szerzetese volt.