Ugyanolyanok voltak, mint bárki más, mégis gyűlölték őket

Kezdjük a cikket egy rövid kísérlettel: gondoljanak egy népcsoportra, amelyet évszázadokig üldöztek és rekesztettek ki, pedig egyedül abban különböztek az őket körülvevőktől, hogy ehhez a népcsoporthoz tartozónak vallották magukat. Igen, mindannyian jól tippeltek, természetesen a cagotokról van szó, akik Franciaország nyugati, valamint Spanyolország északi részein éltek.

A cagotok neve területenként változott, egy dolog azonban állandó volt velük kapcsolatban, méghozzá az, hogy mindenhol ugyanannyira gyűlölték őket. Pedig a történészek szerint  konkrétan semmiben nem különböztek azoktól, akikkel egy helyen éltek.

Kacsalábon forgó cagot

Elég sokáig lehet visszamenni az időben, hogy cagotokat találjon az ember, de az már a legkorábbi feljegyzésekből is látszik, hogy valamiért mindenki borzasztóan utálta őket. A cagotokat egy sor módon különböztették meg a hétköznapi emberektől.

Amellett, hogy általában külön negyedekbe voltak kényszerítve, csak maguk közt házasodhattak, nem léphettek be a kocsmákba, nem használhatták a közkutakat és nem árulhattak élelmet és bort sem. A cagotok a többi közrendűvel ellentétben nem járhattak mezítláb – ami miatt az a pletyka is lábra kélt, hogy úszóhártyás a lábuk –, több helyen pedig

A templomokba beengedték őket, de oda is csak külön ajtón léphettek be, és a szenteltvizet is csak saját szenteltvíztartóból hinthették magukra. Ez utóbbit amúgy elég komolyan is vették, a 18. század elején egy tehetős francia cagot kezét levágták, és a templom ajtajára szögezték, miután a közös tartóba nyúlt bele.

Emellett elég gyakori volt, hogy mindenféle bűncselekményekért rögtön a cagotokat vették elő, akiket gyakran máglyára is vetettek emiatt, egy alkalommal pedig azért szúrták át izzó szegecsekkel egy szerencsétlen cagot talpát, mert az megművelte a saját földjét.

Pontosan ugyanolyanok

Erre az egészre érthető módon egy rakás elmélet próbált magyarázatot nyújtani:

• egy 1288-as feljegyzés nyomán felmerült például, hogy a cagotok a kereszténységre aránylag későn áttért pogányok lehettek, az irántuk érzett gyűlölet pedig a vallási múltjukból fakad;
• olyan elmélet is született, hogy leprások lehettek, vagy leprához hasonló betegségük volt – mondjuk ez viszonylag hamar megdőlt, részben azért, mert a bordeaux-i közigazgatás a 16. század végén explicit kijelentette, hogy továbbra is ki kell rekeszteni a cagotokat, de nem azért, mert leprások;
• sokan a kinézetüket is felelőssé tették, annak ellenére, hogy nincs egyetértés abban, hogy szőke hajú, kék szemű kaukázusi, vagy arab származású, sötétebb bőrű emberek lehettek-e – népszerű volt velük kapcsolatban például az, hogy nincsen fülcimpájuk, vagy hogy az egyik fülük nagyobb a másiknál;
• a cagot névből kiindulva pedig olyan elméletek is születtek, hogy a cagotok egykor a gótok szolgái (cani Gothi, a gótok kutyái) lehettek, ez azonban elbukik ott, hogy területenként változott az elnevezésük.

Szakértők szerint ezek egyike sem tűnik túl valószínűnek, ennek nyomán pedig a cagotok rejtélye az, hogy lényegében pontosan ugyanolyanok voltak, mint mindenki más, ugyanabban a dialektusban beszéltek, ugyanazt a vallást követték, a családneveik sem voltak különlegesek. Az egyetlen különbséget az jelentette, hogy az évszázados üldöztetés miatt képzettebbek és leleményesebbek voltak az őket körülvevőknél, és nagyobb eséllyel emigráltak Amerikába.

Ácsok, muszlimok

A legnépszerűbb elmélet azért így is a fentiek néhány eleméből tevődik össze. Eszerint a cagotok mór katonák leszármazottai lehetnek, akik a 8. századi muszlim invázió után maradtak Franciaországban és Spanyolországban, ami megmagyarázná, hogy miért ítélte el őket a keresztény egyház annak ellenére, hogy keresztények voltak.

Egy másik modern elmélet ugyanakkor talán még jobb magyarázattal szolgál a dologra. A cagotok kirekesztésének egyik fő eleme volt, hogy általában csak ácsokként dolgozhattak, egyes szakértők szerint azonban ez azért is lehetett, mert egy bukott középkori ácscéh tagjainak leszármazottai lehetnek. Az El Caminóként elhíresült Szent Jakab-út mentén a 9. és a 10. században rengeteg építkezés zajlott, amiben könnyen meggazdagodhatott a céh, aminek talán éppen a később kényszerből hordott úszóhártyás láb lehetett a címerén. Az összeomlás után egy koherens, ám a zarándokút mentén szétszórt népcsoport jöhetett létre, ami megmagyarázná azt is, hogy miért éltek ennyi helyen.

Akármi is az igazság, az biztos, hogy a nyílt üldöztetésnek már jó ideje vége: a legtöbb cagot kerület a 19. században eltűnt, a 20. század közepére pedig a cagotok teljesen asszimilálódtak a társadalomba. Az Independent ugyanakkor bő tíz évvel ezelőtt beszélt az egyik utolsó olyan emberrel, aki felvállalta a cagot örökségét, az ő szavai alapján pedig néhány helyen a mai napig érezni az évszázadok alatt felgyülemlett gyűlöletet.

Források: Independent, Wikipédia, Kislexikon, Quora