Miért kérhetnek azt a halálraítéltek utolsó vacsorára, amit csak szeretnének?

GettyImages-162090514
2020.01.31. 05:01

Ha valakit halálra ítélnek, akkor a szokás azt diktálja, hogy az utolsó vacsorája sokkal jobb legyen, mint amit évek óta a börtönben fogyaszt. Hogy megértsük, honnan indul ez a hagyomány, bőven vissza kell menni az időben. Sokan úgy gondolják, hogy Jézus utolsó vacsorájához van köze, de erre semmilyen bizonyíték nincs. 

A történelemben elég sok az olyan kultúra, ahol a halálhoz köthető ünnepek megjelennek. A feljegyzések szerint a gladiátorok az élet-halál viadalok előtt hatalmas lakomákat tartottak, de az csak a modernebb időkben kezdett elterjedni, hogy az elítéltek utolsó vacsorát rendelhettek maguknak. Persze az korábban is előfordult, hogy a gazdag elítéltek azt rendeltek maguknak a kivégzésük előtt, amit csak szerettek volna, sőt olyan esetekről is van feljegyzés, hogy a kivégzés előtt egy szolgájuk is meglátogathatta őket, és természetesen vihetett némi finomságot. De ilyenkor a szegényeknek is járt némi alkoholos ital.

Arról, hogy a rabok kivégzés előtt valamilyen nagyvonalú speciális ellátásban részesültek, leginkább a 16. század után lehetett feljegyzéseket találni. A történészek azt is hamar hozzáteszik, hogy ennek oka az is lehet, hogy a nyomtatás ekkor kezdett el elterjedni, és előszeretettel kezdték el dokumentálni ez idő tájt a leghétköznapibb eseményeket is. Ezek a feljegyzések tulajdonképpen az udvariasságról és a nagyvonalúságról szóltak, ami kifejezetten fontos érv volt amellett, hogy mindenképpen le kelljen jegyezni az utókornak.

Bármi is állt a korai feljegyzések mögött, az biztos, hogy a 18. századi Angliában a kivégzések és az utolsó vacsorák is népszerűek voltak, még vendégeket is lehetett hívni, bár valószínűleg a felhőtlen hangulaton kicsit rontott az a tény, hogy

jellemzően a hóhér is a meghívott vendégek között szerepelt.

A Newgate börtön elítéltjei a kivégzésre menet útba ejthették a helyi kocsmát, és ott azt kérhettek, amit csak szerettek volna, majd koccinthattak a kocsmában iszogató emberekkel, őrökkel és persze a hóhérral.

A Newgate börtön az 1800-as években
A Newgate börtön az 1800-as években
Fotó: Wikipedia

Németország egyik legalaposabban dokumentált utolsó vacsorája a frankfurti Susanna Margarethe Brandt nevéhez kötődik 1772-ből. Brandt egy szegény szolgálólány volt, aki megismerkedett egy átutazóban lévő férfival, de sosem látta többé, az együtt töltött éjszaka után. A lány sikeresen eltitkolta a terhességét, majd 1771 augusztusában a mosókonyhában 8 hónapra megszülte a gyerekét. Brandt elmondása szerint vagy elesett vagy kicsúszott a kezéből, mindenesetre fejjel a kőre ejtette, és a csecsemő meghalt. Bár nem tudni, hogy a koraszülés miatt egyébként életképes lett volna-e a csecsemő, de a nőt elítélték gyilkosság miatt.

Az ítélet végrehajtása előtt rendeztek neki egy lakomát, amelyen azok is részt vettek, akik elítélték őt. Az ételek között szerepelt nagyjából másfél kiló sült krumpli, 4,5 kiló marhahús, majdnem 3 kiló ponty, 5 és fél kiló borjúhús, leves, kenyér, káposzta, édesség és bor.

A feljegyzések szerint Susanna semmit nem evett, csak egy kis vizet ivott, miközben azok, akik halálra ítélték, lakomáztak. Aztán nem sokkal később kivégezték.

A hagyomány érdekes módon nem jelent meg azonnal Amerikában, miután az európaiak elkezdtek kivándorolni, legalábbis semmilyen korabeli feljegyzés nem utal arra, hogy az elítéltek a megszokottól eltérő vacsorát kaptak volna. Arról viszont lehet olvasni, hogy alkoholos italt kaptak, vagy valamit, amit elszívhattak. Például 1835-ben a New York Sun számolt be arról, hogy az egyik elítélt brandyt, és cigarettát kapott a kivégzése előtt a biztonsági őrtől. A 19. század végére lett egyre elterjedtebb a gyakorlat, hogy a szokásosnál jobb vacsorát is biztosítottak az elítélteknek. A szokás a 20. századra honosodott meg.

Halálra ítéltünk, de semmi személyes, együnk egy jót

A történészek szerint a kezdetben az egész sokkal inkább a kivégzőknek szólt és azoknak, akik halálra ítélték az illetőt, mintsem a elítéltnek. A mögöttes gondolat az volt, hogy ezek az emberek kifejezzék, hogy az ítélet és a kivégzés mögött nem személyes ellentét áll. Úgy tűnik, hogy az elítéltek is értékelték ezt a fajta nagyvonalúságot, ha nem is a lakomát, és a barátkozást, de az alkoholt annál inkább.

Munkácsy Mihály: Siralomház (1870)
Munkácsy Mihály: Siralomház (1870)
Fotó: Wikipedia

A másik hiedelem szerint azért volt fontos, hogy így összebarátkozzon a hóhér, az ítélethozó és az elítélt, mert ezzel látták biztosítottnak, hogy a kivégzés után nem jön vissza a halálraítélt szelleme kísérteni.

A modern társadalmakban semmilyen törvény nem írta elő, hogy különleges vacsorát kell biztosítani az elítéltek számára, mégis kialakult ez a gyakorlat. Sokak szerint ennek az az oka, hogy a média felkapta azokat a sztorikat, hogy mivel tölti egy halálraítélt az utolsó óráit.

Lelkiismereti okai voltak

Sarah Gerwig-Moore társszerzője annak a könyvnek, ami az utolsó vacsorák rituáléjáról szól. Ebben azt írja, hogy az utolsó vacsora általában az őrök és a börtönök tisztviselőinek a felajánlása, egyfajta bocsánatkérésként. Annak ellenére kialakulhat egyfajta pozitív érzelmi kapcsolat az elítéltek és az őrök között, hogy a rendszer lényege, hogy fal van köztük. Az utolsó vacsora arra is szolgál, hogy kimutassák az emberséget, a kedvességet és a nagylelkűséget. Azt is megjegyzi, hogy általában minél több embert végez ki egy állam, annál nagyvonalúbbak az utolsó vacsora kérdéskörében (kivétel ez alól Texas).

2011-ben John Whitmire szenátor hivatalosan próbálta megszüntetni az utolsó vacsora gyakorlatát. Szerinte elég volt abból, hogy kivételeznek egy elítélttel, mert ha valakit egy olyan förtelmes bűncselekmény miatt ítélnek halálra, mint a gyilkosság, az nem érdemli meg, hogy az utolsó kívánságait teljesítsék. “A gyilkos sem ad utolsó vacsorát, és nem akarja kiszolgálni az áldozatait” - mondta egy beszédében. A politikai ellenfelei szerint igaz az, hogy az állam az  elkövetett bűncselekményei miatt elveheti egy ember életét, azonban aki nem mutat az ítélet végrehajtása közben emberséget, semmivel sem lesznek jobb, mint maguk az elítéltek.

Daniel LaChance, az Emory Egyetem oktatója egyenesen azt mondja, hogy az utolsó vacsora, ahogyan az utolsó szó joga mind azt mutatja meg, hogy egy állam demokratikus, és tiszteli az állampolgárokat akkor is, ha közben nem tartja megbízhatónak őket. Szerinte attól függetlenül, hogy valaki bűnös, van méltósága. 

Egyébként Whitmire szenátor elmondta, hogy a rasszista indíttatásból kegyetlenül gyilkoló Lawrence Russel Brewer utolsó kívánsága miatt fogalmazódott meg benne, hogy az egészet el kell törölni. Brewer rendelt magának néhány sült csirkét, sültkrumplit, tripla baconös sajtburgert, marhás és sajtos omlettet, sült okrát, fél kiló steaket, fél vekni kenyeret, három fajitát, húsimádó pizzát, egy nagy adag jégkrémet, mogyoróvajas karamellát és három gyökérsört. Aztán inkább mégsem evett semmit.

Bármit megkaphatnak az elítéltek?

Az előbb említett példából is úgy tűnhet, hogy a világ teljes ételkészletét is megrendelhetik maguknak az utolsó vacsora jogán az elítéltek, de a valóságban a mennyiség nagyjából egy embernyi adagra korlátozódik, valószínűleg Brewer is a rendelésének csökkentett mennyiségét kapta meg a gyakorlatban.

Brian Price évek óta teljesíti szakácsként az utolsó kívánságokat, nagyjából száz embernek készítette már el az utolsó vacsoráját. Ő azt nyilatkozta, hogy ezt úgy kell elképzelni, hogy ha tegyük fel 24 tacót és 12 enchiládát kér egy elítélt, ebből 4 tacót és 2 enchiládát kap meg. Csak abból kapnak, ami a konyhán megtalálható, tehát aki homárt kér, az kap helyette tőkehalat, sztéket pedig egyáltalán nem kérhetnek.

Vannak olyan börtönök, ahol engedélyezik, hogy egy közeli étterem étlapjáról rendeljenek. Oklahomában az erre szánt keret 15 dollár, Floridában nagyvonalúbbak, 40 dollárért rendelhetnek az elítéltek.

Persze nem meglepő, ha az elítéltnek nem igazán van étvágya a kivégzése előtti estén, ezért nem is szokták utolsó vacsorának hívni, inkább különleges vacsoraként emlegetik. Arra is odafigyelnek, hogy annyival a kivégzés előtt kerüljön rá sor, hogy talán még nem a halállal kapcsolatosak az elítélt gondolatai, de nem is éhezik meg addig, míg eljön a kivégzés ideje. Sőt, olyan államokban mint Florida, azt is megengedik, hogy családtagok csatlakozzanak a vacsorához, de az is előfordul, hogy az elítélt inkább felajánlja a társainak a vacsoráját. Korábban Texasban az volt a szokás, hogy annyi ételt rendeltek, hogy a halálsoron ülő többi elítéltnek is jusson belőle.

Mit szoktak kérni?

Rickey Ray Rector
Rickey Ray Rector
Fotó: Wikipedia

Price szerint az utolsó kívánságokat három csoportba lehet osztani. Vannak, akik olyan ételeket szeretnének, amiket gyorsétteremekben kapnak, vagy konkrétan hamburgert és sült krumplit. Vannak, akik nagyon különleges és drága ételt szeretnének enni és vannak azok, akik olyan fogásra vágynak, ami a gyerekkorukra emlékezteti őket. Price azt mondta, hogy utóbbi esetében általában felveszi a kapcsolatot a családdal, hogy küldjék el a pontos receptet.

Rickey Ray Rector két embert ölt meg, majd saját magával is végezni akart, fejbe lőtte magát, de túlélte, és gyakorlatilag lobotómiát hajtott végre saját magán. Annak ellenére ítélték halálra, hogy egyértelműen fogalma sem volt, hogy mi miért történik vele, és mi vár rá. Ezt bizonyítja, hogy az utolsó vacsoráját boldogan fogyasztotta el, és azt mondta az őröknek, hogy a pekándiós pitéjét inkább megtartja későbbre. Az őrök el is tették neki, hátha elhalasztják a kivégzést, és tényleg megeheti.

Vannak olyanok is, akiknél az utolsó vacsora inkább egyfajta kinyilatkoztatás, mint Victor Feguer esetében, aki mindössze egy olajbogyót kért, és meghagyta, hogy a magját temessék el vele együtt, hátha kihajt egy olajfa, ami a béke és az újjászületés jelképe lehetne.

(Borítókép:  Bill Peters/The Denver Post via Getty Images)