Ugye ön is csak az egyik orrlyukán kap rendesen levegőt éppen most is?

2020.03.07. 08:20

A levegővétel alapesetben olyan tevékenység, amit ösztönösen csinál az ember, nem figyel rá, és nincs is különösebben tudatában a dolognak egészen addig, amíg valaki fel nem hívja rá a figyelmét. Viszont ha valakinek éppen be van dugulva az orra, rögtön nem ilyen egyértelmű a helyzet. Kevés nyomasztóbb érzés van annál, amikor az ember nehezen kap levegőt az orrán, így pedig különösen rosszul hangzik a tény, hogy

ehhez betegnek sem kell lenni, ha most próbából befogja egymás után a két orrlyukát, jó eséllyel arra fog rádöbbenni, hogy az egyikkel nem kap rendesen levegőt.

Próbálja ki nyugodtan, ámuldozzon kicsit, de ne essen pánikba: amit most tapasztal, az teljesen normális, az emberiség durván 80 százalékánál pontosan ugyanígy működik, és az orr ún. nazális ciklusa áll a hátterében. A jelenséggel évezredekkel korábban is foglalkoztak már a jógával, azon belül a légzéskontrollal foglalkozó szövegek, a modern nyugati szakirodalomban először egy Richard Kayser nevű német orvos írt róla 1895-ben.

A dolog hátterében az orr duzzadásra képes szövetei, az orrkagylók nyálkahártyája áll, ami az autonóm idegrendszer parancsára néhány óránként hol az egyik, hol a másik orrlyukban duzzad meg, ezzel lényegében eldugítva az orrnak azt az oldalát. Elsőre hülyeségnek tűnik, hogy a testünk szándékosan limitálja, mennyi levegőt tudunk beszippantani az orrunkon keresztül – főleg amikor az ember beteg is, ilyenkor ugyanis az orrváladék gyakran azt az orrlyukat is eldugítja, amin éppen rendesen kéne tudnunk levegőt venni. A dolognak ugyanakkor két jó oka is van:

  • Az egyik, hogy így sokkal jobb lesz a szaglásunk, méghozzá azért, mert a különféle szagmolekulák eltérő tempóban bomlanak le, és az orrunkban található receptorok alkalmazkodnak ehhez. A gyorsan lebomló molekulákat a teljesen nyitott orrlyukunkban vagyunk képesek feldolgozni, a több időt igénylő molekulák viszont könnyebben észlelhetőek a másikban.
  • A másik pedig, hogy a folyamatos váltakozás a jelek szerint garantálja, hogy az orrunk képes ellátni a légszűrő és párásító feladatát. A kisebb terhelésnek köszönhetően sem a nyálkahártya, sem az apró szőrök nem terhelődnek túl, így nem kell attól tartani, hogy kiszárad az ember orra.

Ugyan a váltakozás alapvetően automatikusan zajlik, azért lehet befolyásolni, egyebek mellett például azzal, hogy az ember az oldalára fekszik. Ebben az esetben nagyjából negyed óra kell ahhoz, hogy kiduguljon az az orrlyuk, amelyik fölülre került – tehát ha a bal oldalunkon fekszünk, akkor a jobb. Emiatt lehet az is, hogy ha valaki az oldalán alszik, az éjszaka önkéntelenül is sokszor oldalt vált, hogy egy darabig a másik orrlyukán vegye a levegőt.

Források: Mental Floss / Today I Found Out / Wikipédia