Egyre butábbak az emberek a fejlett országokban
További Ma Is Tanultam Valamit cikkek
Bár úgy tűnik, a világban egyre több eszköz lesz okos, egyre fejlettebb minden, soha nem látott eredményeket ér el a tudomány, és a mesterséges intelligenciának vagy a kvantumszámítógépeknek köszönhetően úgy tűnik, már semmi sem állhat az emberiség útjába, a kutatók mégiscsak arra jutottak, hogy
AZ EMBEREK EGYRE HÜLYÉBBEK.
A kutatást végző Evan Horowitz azt figyelte meg, hogy globálisan egyre alacsonyabb az emberek átlagos IQ-szintje. Pedig az egyének IQ-eredményei korábbi vizsgálatok alapján összefüggnek az iskolai végzettséggel és a várható élettartammal – márpedig ez a két mutató világszerte nő. Egy ország átlagos IQ-eredménye azonban összefügg a gazdasági növekedéssel és a tudományos innovációk számával is, ami viszont rossz hír lehet a (butuló) világnak.
Különböző kutatások különböző módszerekkel és különböző magyarázatot adva az eredményekre, de ugyanarra az végkövetkeztetésre jutottak, vagyis
Az emberek manapság már nem olyan okosak, mint egykor.
Most persze hatékony megoldás lehet legyinteni egyet, hogy itthon ez egészen egyszerűen nem igaz, a gyerekek egyre okosabbak, de a tagadásban van egy igen erős logikai bukfenc.
A kutatók szerint nem feltétlenül jó visszavágás ilyenkor, ha egy ország azt mondja, hogy náluk bizony ez nincs így, mert ha minden fejlett országban ez a trend látszik, annak valami oka lehet. Vagyis ha egy országnál nincs meg ez a trend, akkor elképzelhető, hogy az adott ország egyszerűen nem áll olyan fejlettségi szinten, mint azok, ahol megjelenik. Viszont ha ez a kérdés a fejlettséggel függ össze, akkor hamarosan azokban az országokban is megjelenik ez a tendencia, amiknek sikerül elérni a fejlett szintet – és akkor már jó lenne előre tudni, hogy mi okozza az IQ csökkenést, és mit lehet tenni ellene.
De mi okozza?
Ez az, amit senki nem tud biztosan megmondani. Persze ha a logikánál tartunk, akkor most lehet előjönni azzal, hogyan is tudnának egy ilyen nehéz kérdést megválaszolni az egyre hülyébb emberek, de nem erről van szó.
A kutatók azt vették észre, hogy a magasabb IQ-val rendelkező szülők gyerekei is messze elmaradnak a szülők eredményétől.
A megfigyelés szerint Svédország, Norvégia, Franciaország, Anglia, Dánia és Ausztrália is azon országok között van, ahol esett az átlagos IQ. A kutatók egy része azzal magyarázza a tendenciát, hogy egyre több az olyan munkahely, amihez nem kell kifejezetten nagy agyi kapacitás, vagyis eleve nem is dolgoztatják meg az emberek annyira az agyukat, hiszen a mindennapi munkának nem alapfeltétele az agymunka. Amitől pedig egyszerűen ellustul az illető agya.
A másik magyarázat az egészet az okoseszközökre vezeti vissza – vagyis ezek az eszközök teszik tönkre az emberek fókuszálási képességét, és végül annyira elkényelmesedik az agy, hogy egyszerűen elszokik a gondolkodástól.
Bónuszként pedig van egy olyan elmélet is, ami azt okolja, ami mostanában egy csomó negatív tendenciáért felelős: a globális felmelegedést. A magyarázat szerint a felmelegedés miatt kevesebb a tápanyag az ételekben, ez pedig elbutulást eredményez.
Az elbutulás veszélyes
Nem pusztán az a baj ezzel, hogy nehezebben találnak a tévés műveltségi vetélkedők olyan embert, aki helyesen válaszol a kérdésekre, vagy hogy tovább növekszik a Kardashian család népszerűsége, hanem hogy a kutatók szerint ez a probléma hosszú távon tényleg hatással lehet az emberiség jelentős problémáinak megoldására. Egyszerűen félő, hogy nem sikerült választ találni ezekre, ha nem elég okos hozzá az emberiség.
Rovataink a Facebookon