Egy zsidó szabadságharcos, aki szövetkezni akart a nácikkal

A sírjánál izraeli kormánytagok és más politikusok évről évre fejet hajtanak, az izraeli posta bélyeget adott ki a tiszteletére, egy mára közel tízezresre nőtt város róla nevezte el magát. A hely, ahol lelőtték, múzeummá, és egyfajta zarándokhellyé vált, a Jeruzsálemi Színházban színdarabbal emlékeznek meg az életéről és haláláról. Egy zsidó mártír öröksége, aki életét adta azért, hogy a zsidók hazára leljenek. Szent céljának, mint hamarosan látni fogjuk, nem mond ellent az az aprócska tény, miszerint kétszer is felvette a kapcsolatot a már javában háborúban álló náci Németországgal, hogy kiegyezzen Hitlerrel a Palesztinát birtokló britek ellen.

Az 1907-ben született Avraham Stern 18 évesen alijázott Lengyelországból az akkor brit fennhatóság alá tartozó Palesztinába. Ideológiája a revizionizmus, a szocializmus és az olasz fasizmus sajátos elegye volt. Rövid ideig Olaszországban élt, a firenzei egyetemen egy fasiszta csoportnak is a tagja lett. Itt meg kell jegyezni, hogy az olasz fasizmusnak sokáig nem volt különösebben zsidóellenes éle, mi több, a mozgalom alapítói között is voltak zsidók, a náci fajelméletet pedig Mussolini egyenesen hülyeségnek tartotta. Stern azt vallotta, hogy háborúban az ideológia nem számít, márpedig ő terroristaként háborúban állt a Palesztinát az első világháború óta birtokló britek ellen. Azt vallotta, hogy Palesztinában minden kormány ellenség, ami nem zsidó kormány, a brit birodalomnak pedig pusztulnia kell – írja Veszprémy László Bernát a Sztálinista szélsőjobb című tanulmányában. 

Antiszemitákkal a zsidó hazáért

Az angolok már 1917-ben ígéretet tettek a zsidó nemzeti haza létrehozására, de az csak nem akart megszületni. A harmincas évek elejének hangulatát jól mutatja a jeruzsálemi revizionistáktól származó mondás 1932-ből: „Ha Hitler feladná antiszemitizmusát, a követőivé válnánk”. Ez rímel a cionizmus atyjának, az 1860-ban Pesten született Herzl Tivadarnak gondolatára, miszerint a zsidó állam megalapításában éppen a zsidóktól mindenáron megszabadulni igyekvő antiszemiták lesznek a zsidók legnagyobb szövetségesei. Igaz, akkoriban gázkamrákra még senki sem gondolt, legfeljebb szép nagy hajókra, amikkel jó messzire lehet szállítani azokat a polgártársainkat, akikkel nem óhajtunk egy országban élni.  

Sternt a második világháború kitörése sem tántorította el attól, hogy a briteket tekintse fő ellenségének. 1940-ben néhány emberével megalapította a Lehit, az Izraeli Szabadságharcosok nevű csoportot. Ennek amúgy több magyar zsidó is a tagja volt, érdekes adalék, hogy egyik Stern utáni vezetőjét, az erdélyi születésű Grün Albertet az erőszakossága miatt a saját társai lőtték agyon. 

Jeruzsálem a Vatikáné

A Lehi és a náci Németország közötti tárgyalásokat megelőzte egy olasz kaland. 1940 nyarán 127 ember halálát okozták olasz bombázók Haifában és Tel-Avivban. A támadásban pusztán a briteknek okozott veszteséget látó Sternék belelkesedtek, és hónapokon át tárgyaltak egy olasz követségi emberrel a közös zsidó–olasz jövőről. Az olasz némileg hülyére vette őket, meg a kíváncsiság is hajtotta, Sternék viszont komolyan gondolták ajánlatukat (bár a háború után aligha lettek volna rá büszkék). A dokumentumok alapján egy bábállam körvonalai rajzolódnak ki:

• az olaszok telepítsenek zsidókat Európából Palesztinába, a náci Németországból is (a zsidók szisztematikus kivégzése még nem kezdődött el, 1940 nyarán a zsidók Madagaszkárra telepítését fontolgatta a német vezetés);
• az olaszok támogassák egy britek ellen harcoló zsidó hadsereg felállítását;
• Jeruzsálem szent helyei a Vatikánéi, Haifa kikötővárosa az olaszoké;
• a zsidók nem tartanak igényt légierőre és hadiflottára, és elismerik az olaszok jogát a teljes Földközi-tengerre.

Német kiképzés a zsidóknak

A Lehi hasonlóan egyoldalú, egyrészt megmosolyogtató, másrészt a háború után súlyos magyarázkodásokra okot adó tárgyalásokat folytatott ugyanennek az évnek az őszén Bejrútban egy német diplomatával is. Werner Otto von Hentig 1983-ban egy izraeli lapnak nyilatkozva a tárgyalásokat úgy összegezte, hogy megkereste őt egy izraeli terrorista, hogy a saját népe ellen szövetkezzen vele. A korabeli dokumentumokból ugyanakkor kiderül, hogy a diplomata szimpatizált az üggyel, mint írta, előnyösebb lenne egy zsidó nemzeti kormánnyal tárgyalni, mint egy megfoghatatlan világhatalommal. Itt a következő ajánlat bontakozott ki: 

• nemzeti és totalitárius alapon felálló zsidó állam;
• szerződés a német birodalommal annak közel-keleti pozícióinak védelmében;
• aktív részvétel a háborúban Németország oldalán;
• európai zsidó férfiak kiképzése a németek segítségével, akik aztán a britek ellen harcolnának Palesztinában;
• az európai zsidók kitelepítése Palesztinába.

A tárgyalásokról szóló feljegyzés nem jutott el a német hivatalos körökig. Egy év múlva a náci Németország képviselője hiába várta a Lehi emberét, mert a britek útközben lekapcsolták.  

Ezeket a tárgyalások a mából visszatekintve lehet nevetségesnek, felháborítónak, vagy kínosnak tartani, viszont az adott történelmi környezetben Sternék szövetségkeresése is érthető. A britek a németországi zsidóüldözések kellős közepén, 1939 elején korlátozták a zsidók bevándorlását Palesztinába, zsidók ezreit taszítva ezzel a nácik karjaiba, kiváltva ezzel a már Palesztinában élő zsidók haragját. Szintén 1939-ben kötötték meg a hírhedt Molotov–Ribbentrop-paktumot, amikor Sztálin kiegyezett a Lengyelországot lerohanó nácikkal. És ne feledjük: az olaszoknak és a németeknek szóló felajánlkozás feltétele volt az európai zsidók megmentése. Akikről 1940-ben még kevesen gondolták, hogy Hitlerék a módszeres kivégzést szánják majd sorsuknak. 

Avraham Stern körözési képe minden palesztin városban kint volt. Tel-Avivban bujkált, ahol a brit rendőrség 1942. február 12-én a nyomára akadt, és abban a lakásban végeztek vele, ahol megtalálták. Annyi biztos csak, hogy Geoffrey J. Morton rendőrfelügyelő lőtte le. A hivatalos rendőri jelentés szerint önvédelem volt: az elfogott Stern megadta magát, a cipőjét kötötte, amikor egy hirtelen mozdulatot tett, és Morton azt hitte, fel akarja robbantani magát a rendőrökkel együtt. A Lehi szerint hidegvérű gyilkosság történt, az angoloknak semmi okuk nem volt meggyilkolni a fegyvertelen Sternt. Morton 1945-ig szolgált Palesztinában, a Lehi ezalatt háromszor próbálta meggyilkolni bosszúból, sikertelenül. Végül 1996-ban, 89 éves korában halt meg.   

A Lehi Stern halála és a fasiszta eszmével való kokettálás után a nemzeti bolsevizmus mellett kötelezte el magát, és számos merényletet követett el 1948-ig, Izrael állam megalakulásáig sőt, még utána is. Egyik vezetőjük az a Jichák Sámír volt, aki 1983 és 1992 között egy kétéves megszakítással Izrael miniszterelnöke lett. A többi terrorszervezettel ellentétben a Lehi ekkor sem oszlott fel, mert ők bibliai méretű, a Nílustól az Eufráteszig terjedő Izraelről álmodoztak. Utolsó akciójuk az izraeli-arab háborúban közvetítőként fellépő Folke Bernadotte meggyilkolása volt.