Hitlernek ma is élnek utódai, de nem vállalnak gyereket, véget ér a vérvonal

2020.07.04. 06:52

Az ember családjában előfordulhatnak olyan felmenők, akikre nem szívesen emlékezik. Ilyen lehet egy alkoholista nagypapa, egy családot elhagyó szülő vagy akár egy kellemetlenebb nagynéni. Az már jóval ritkább, hogy valaki azért szégyenkezzen egy elődje miatt, mert az kirobbantotta a második világháborút, és elrendelte a holokausztot. Márpedig a világtörténelem egyik, ha nem a legnegatívabb megítélésű figurájának, Adolf Hitlernek ma is élnek leszármazottai, akik mást sem szeretnének, mint feledni a sötét családi örökséget.

Talán érdemes itt leszögezni, hogy egy ideális világban senkit nem érdekelne, hogy ki kinek a gyereke, a magyar közéletben is nagy hagyományra visszatekintő apák-fiúkozás azonban még mindig annyira elterjedt, hogy érthető, ha a Hitler-utódok igyekeznek magukat eltávolítani a problémás elődtől.

Az vitatott, hogy ezért milyen messzire voltak hajlandók elmenni. Egy nagy karriert befutott könyv szerzője szerint megállapodtak, hogy tudatosan nem vállalnak gyereket, hogy ezzel véget vessenek Adolf Hitler vérvonalának. Egyikük ezt később tagadta, de az tény, hogy gyereke egyetlen ma élő leszármazottnak sem született, és a korukból ítélve nagy valószínűséggel már nem is fog.

A Hitlerek

Először is vegyük sorra, milyen irányokba ágazott le a családfa, és mi lett az utódokkal, mely rokonok élnek még ma is.

Adolf Hitlernek három felnőttkort megért testvére volt: Paula nevű húga, illetve két idősebb féltestvére, Alois Jr. és Angela, akik a közös apa, idősebb Alois Hitler első házasságából származtak. Paula utód nélkül halt meg 1960-ban, a közvetlen rokonok közül utolsóként.

Az ifjabb Aloisnak két házasságából született egy-egy fia, William Patrick és Heinz Hitler. Heinz a nácik lelkes támogatója és állítólag Adolf kedvenc unokaöccse volt, a második világháborúban a keleti fronton harcolt, és szovjet hadifogságban halt meg, gyereke nem született. A háborúban már amerikaiként, a haditengerészet tagjaként a nácik ellen harcoló William Patricknek viszont négy fia is volt: Alexander Adolf, Louis, Howard Ronald és Brian William Stuart-Houston. Közülük egyedül Howard Ronald házasodott meg, de ő utód nélkül meghalt autóbalesetben. A másik három fiú ma is él.

Angelának három gyereke született, közülük Geli, aki közeli (máig nem igazolt pletykák szerint szexuális jellegű) kapcsolatban állt Adolf nagybátyjával, 1931-ben, 23 évesen öngyilkos lett, nem volt gyereke. Leo Rudolf Raubal Jr.-nak és Elfriede Raubalnak viszont született egy-egy fia, Peter Raubal és Heiner Hochegger.

Maradt tehát öt élő leszármazott, akik Adolf Hitler unokaöccseinek és unokahúgának gyerekei: az egyik testvér ágáról az amerikai Alexander, Louis és Brian Stuart-Houston, a másikéról az osztrák Peter Raubal és Heiner Hochegger.

Említést érdemel még egy francia férfi, bizonyos Jean-Marie Loret, aki azt állította, hogy édesanyja az 1948-as halála előtt fedte fel előtte, hogy a német katona, akitől rövid viszonyuk során az első világháború alatt teherbe esett, Adolf Hitler volt. Ezt Hitler inasának emlékiratai és egyes történészek is megerősítették, de a mai uralkodó szakmai álláspont szerint nagyon valószínűtlen, hogy valóban így történt volna - ezért Loret-t nem szokás Hitler-örökösnek tekinteni. Mindenesetre az 1985-ben meghalt férfinak kilenc gyereke volt.

Balra: A kis Adolf 1889-1890 körül. Jobbra: A fiatal Adolf Hitler 1921-ben.
Balra: A kis Adolf 1889-1890 körül. Jobbra: A fiatal Adolf Hitler 1921-ben.
Fotó: Hulton Archive/Getty Images/Wikimedia

Az utolsó utódok

A hivatalosan elismert utódok közül a legidősebb az 1931-ben született, azaz most 89 éves Peter Raubal, a legfiatalabb pedig az 1965-ös születésű, 55 éves Brian Stuart-Houston. Mivel egyiküknek sem született még gyereke, és az életkoruk alapján nagy biztonsággal kijelenthető, hogy már nem is fog, minden bizonnyal ők az utolsó Hitlerek, és a náci diktátor vérvonala véget ér velük.

Az osztrák rokonok kiléte ismertebb volt, de az amerikai leágazásról sokáig keveset lehetett tudni, egészen egy 2000-ben megjelent újságcikkig, amely felfedte az utódok kilétét. Egy évvel később, 2001-ben jelent meg egy brit újságíró, David Gardner The Last of the Hitlers (Az utolsó Hitlerek) című könyve, amely a Stuart-Houstonok felkutatásáról szól (Ebből 2006-ban dokumentumfilm is készült). A könyv nyomán terjedt el, hogy a fivérek titkos paktumot kötöttek, hogy nem vállalnak gyereket, hogy véget vessenek a hitleri örökség továbbélésének.

Nem kötöttek paktumot, de egymás között beszélgettek az életük hátterében meghúzódó teherről, és úgy döntöttek, hogy egyikük sem fog megházasodni, egyiknek sem lesz gyereke. És ezt – a paktumot a mai napig betartották

– mondta erről egy könyv megjelenése utáni interjúban Gardner.

Valójában máshol maga a szerző is megjegyzi, hogy az egyik fivér, Alexander szerint ő soha nem vett részt ilyen megállapodásban, és ezt évtizedekkel később is megerősítette (bár azt a lehetőséget fenntartotta, hogy a testvérei igen). Alexander 2018-as megszólalásakor egyébként azt is elmesélte, hogy az egyik, meg nem nevezett testvére egy zsidó nőt szeretett volna feleségül venni, de a kapcsolat épp a rokoni szálak kiderülése után, a hírhedt nagy-nagybácsi miatt szakadt meg.

Így alakult, hogy a faji felsőbbrendűség legnevesebb hírnöke, az árja vér tisztaságáért tevékenyen dolgozó népirtó vérvonala alighanem örökre megszakad.

Ma is tanultam valamit 5

Megint 150 vadonatúj, izgalmas téma ismét meglepő válaszokkal

MEGVESZEM
Ma is tanultam valamit 1-2-3-4-5

5 könyv
Több mint 600 meghökkentő, érdekes és tanulságos történet!

MEGVESZEM