A majmok is köszönnek

2021.08.21. 19:10

Egy friss kutatás szerint a csimpánzok és a bonobó majmok is ismerik az üdvözlést és az elköszönést, ráadásul a viselkedésformát új egyedekkel való találkozás során alkalmazzák is. Korábban soha nem dokumentálták, hogy az emberen kívül bármely más emlősfaj ezt csinálta volna.

tk3s bm 05791684
Fotó: Keo Films / Barcroft Images / Northfoto

Az iScience oldalán publikált tanulmányból kiderült, hogy az emberi DNS-hez nagyon hasonlóval rendelkező két majomfaj ugyanolyan eljárásokat és szokásokat alkalmaz a közös interakciók előtt és után, mint az emberek.

A kutatók szerint a majmok nem csupán a torokhangokkal, hanem nonverbálisan is kommunikálnak, akárcsak az emberek. Az állatkertekben megfigyelt csimpánzok és bonobó majmok pillantásokkal, érintéssel, biccentéssel vagy kézfogással történő interakcióit 1242 alkalommal rögzítették és elemezték. A kutatás szerint a bonobók az udvariasabbak a két vizsgált faj közül, ők gyakrabban üdvözölték egymást, jobban figyeltek egymásra.

A bonobók a közös interakciók kezdetén a megfigyelt esetek 90 százalékában köszöntek egymásnak, s váltottak kölcsönösen tekintet, szemben a csimpánzokkal, akik csak az esetek 69 százalékában tették ezt meg. Hasonlóan az üdvözléshez, a közösen eltöltött idő végén az elköszönést is nagyobb arányban csinálták a bonobók (92 százalék) szemben a csimpánzokkal (86 százalék).

Érdekesmód minél közelebb állt egymáshoz két vizsgált egyed a bonobó majmok közül, annál rövidebbé és felszínesebbé vált közöttük az üdvözlés. A tanulmányt vezető szerzőként jegyző Raphaela Heesen, a brit Durham Egyetem pszichológiai tanszékének kutatója szerint a majmok is annál kevésbé udvariasak a másikkal szemben, minél bizalmasabb jó barátjukkal találkoznak.

Ezzel szemben úgy tűnik, a csimpánzoknál nem számít üdvözlés szempontjából, hogy milyen közel állnak egymáshoz. Ennek magyarázata az lehet, hogy a csimpánzok despotikus hatalmi hierarchiájával összehasonlítva a bonobók egy sokkal egyenlőbb társadalmi felosztásban élnek, ahol a barátságokra és szövetségekre kerül a hangsúly az erő helyett – írja a LiveScience. A kutatók szerint a bonobók társadalmi berendezkedése magyarázattal szolgál rá, miért ilyen fontos ezeknek a majmoknak az üdvözlés és az elköszönés.

A tanulmány szerzője szerint további kutatások szükségesek, de az evolúció megismerésének szempontjából sikernek számít a most elért eredmény. Hessen szerint következő lépésként a csimpánzok és bonobók legközelebbi emberszabású rokonai is meg kell vizsgálni, ha pedig sikerül megfigyelni a viselkedésformát más fajoknál is, az izgalmas tanulmányoknak ágyazhat meg a jövőben.

Ma is tanultam valamit 5

Megint 150 vadonatúj, izgalmas téma ismét meglepő válaszokkal

MEGVESZEM
Ma is tanultam valamit 1-2-3-4-5

5 könyv
Több mint 600 meghökkentő, érdekes és tanulságos történet!

MEGVESZEM