2800 éves sírkamrát fedeztek fel újra Luxorban
Az egyiptomi kulturális minisztérium közleménye szerint a temetkezést eredetileg még a XIX. században fedezték fel és az 1970-es évekig volt látogatható, míg beomlott, s betemette a sivatag homokja. A sír a Luxorban dolgozó az egyiptomi-amerikai expedíciónak köszönhetően került ismét napvilágra.
"A sírkamra helyreállítása egy nagyszabású program, a dél-asszaszifi konzerválási és restaurálási projekt keretében történt. Utóbbi az újbirodalmi, valamint a XXV. és XXVI. dinasztia korának nemesi sírjainak feltárását célozza az dél-asszaszifi nekropoliszban" – hangsúlyozza a közlemény. Záhi Havvász, az egyiptomi Legfelsőbb Régészeti Tanács főtitkárának tájékoztatása szerint a sírkamra egy 8 méter mély akna alján található, és igen jó állapotban maradt fenn.
A temetkezés, amely Karahamon, egy a XXV. (kusita) dinasztia alatt élt pap végső nyughelyéül szolgált, két oszlopos előcsarnokból, valamint további öt teremből áll. Karahamonról keveset lehet tudni – nem ismeretes semmi a családjáról, és a jelek szerint a férfi nem töltött be fontos pozíciót a közigazgatásban. Ugyanakkor eddig ez a legnagyobb sírkamra, amelyet a dél-asszaszifi nekropoliszban feltárták. Ebből a szakemberek arra következtettek, hogy bár látszólag semmilyen fontos posztja nem volt, a férfi mégis szoros kapcsolatokat ápolhatott a királyi udvarral, vagy az uralkodói családdal.
A sír bejáratánál Karahamon tekint le a belépőre, a plafont pedig több asztrológiai jelenet díszíti, egyebek közt "megjelenik" Nut óegyiptomi égistennő is, aki egyben a túlvilági fák istennője is: fa alakjában gondoskodik az elhunyt táplálásáról.