Pogány szertartás az Árpád-házi királyok udvarában
A honfoglalás-kori temetkezések egyik legsajátosabb momentuma, igazi hungaricum a jelképes koponyalékelés. A jelképes trepanáció a 10. századi pogány magyarság körében széleskörűen elterjedt volt – olvasható a régészeti szakblogon.
A felnőtt férfiak és nők koponyamaradványain 12-13 százalékos gyakorisággal figyelhetjük meg. Sokszor egy-egy koponyán többet is. A gazdagabb, vezetői temetkezéseknél és azok környezetében lényegesen gyakoribb az előfordulása.
A kereszténység elterjedésével e szokás teljesen eltűnt. Azaz nem teljesen, elvétve találnak régészeink kora Árpád-kori, XI. századi temetőkben olyan sírokat, ahol a temetettek koponyáján jelképes trepanációt figyelhetünk meg. Ezek az esetek mindig viták tárgyát jelentik. Olykor a sérülés jelképes koponyalékelés volta vitatott, más esetekben a sír olyan korai datálású, hogy felmerül a lehetősége annak is, hogy még a pogány időkben történt a koponyalékelés, az eltemetés viszont már keresztény szokás szerint, a templom körüli temetőben történt.
Ismert egy, a 12. század második feléből származó koponya, amelyen minden kétséget kizáróan jelképes trepanáció nyoma látszódik. A kicsiny kaparás a koponyatetőn, csaknem a korona és a nyílvarrat találkozási pontjában van. A koponya különösen nevezetes, mert az egyetlen megmaradt Árpád-házi királyunk, III. Béla (uralkodott 1172-1196) koponyája.
Hasonló beavatkozás nyomai kizárólag felnőtteken (férfiakon és nőkön egyaránt) ismerünk a Kárpát-medencében, ezek szinte kivétel nélkül honfoglalás kori temetőkből származnak, néhány kivételes példány pedig a XI. század legelejére keltezett, templomok körüli sírokból került elő – mondja Bernert Zsolt antropológus. A fehérvári bazilikában az erősen összekeveredett csontmaradványok között ez az egyetlen lékelt koponya. A kutatási eredményeket elsőként Éry Kinga publikálta.
A kutatás szerint a trepanáció ezen fajtája, ismereteink szerint semmilyen konkrét betegség gyógyítására sem jó, tehát a célja nem egészségügyi, de a beavatkozáshoz szükséges fertőtlenítéstől a vérzés- és fájdalomcsillapításig mind a fejlett orvoslást bizonyítja. Ilyet sikeresen csak felkészült szakember tud végrehajtani. Emiatt következtettek úgy, hogy III. Bélán egy teljesen pogány eredetű, a honfoglalás korban minden bizonnyal sámánok által végzett szertartást hajtottak végre.