![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=nSCbubuYpDWJZLZs0TssLrbt33Lk5kbipuiZrkg89G3.g7/stparam=skrjjshgja/fastid=eeorncrnbsilkneetelidigetojp/nc=0)
Öt világháborúnyi energia robbant
További Történelem cikkek
-
30 éves a rendszerváltó paktum, 30 éve ül Orbán a parlamentben
- A vérengzés nem egyszeri kisiklás, hanem a szovjet politika része volt
- Évekig náci megszállás alatt volt az ország, mégis megmenekült a zsidók 99 százaléka
- Mostantól bárki elolvashatja Rákosi Mátyás magánleveleit
- Megtalálták a világ legöregebb macskáját
A második világháború végén Japánra ledobott két atombomba megmutatta, mire képesek a fissziós, azaz az atommagok széthasításának energiáját felhasználó fegyverek. Azonban a fizikusoknak volt még a tarsolyukban egy még nagyobb energiafelszabadulással járó jelenség, a magfúzió. A két, látszólag ellentétes folyamat felismerését, illetve katonai vagy polgári felhasználásának gondolatát a 20. század első felének atomfizikai kutatásainak eredményei alapozták meg, így az atombomba és a hidrogénbomba elméleti lehetősége is nagyjából egy időben merült fel. Azonban amikor a háború alatt a tényleges tervezés megkezdődött, hamar kiderült, hogy a maghasadásra épülő bomba sokkal egyszerűbben megépíthető – erre a legnyilvánvalóbb bizonyíték, hogy a végül elkészült hidrogénbombákban egy fissziós bomba segítségével állították elő a magfúzió beindításához szükséges óriási nyomást és hőmérsékletet.
![Ivy Mike, az első hidrogénbomba](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/348/3481/34816/3481612_e10a65869c7132a42c62794831947a46_wm.jpg)
Ezt a gondolatot az olasz Enrico Fermi ültette el a széles körben a „hidrogénbomba atyjaként” emlegetett Teller Ede fejében 1941-ben. Mindkét tudóst meghívták, hogy dolgozzanak a Manhattan-terv keretében, azonban a hírhedten nehéz természetű magyar fizikus az atombomba megépítését egyszerű mérnöki feladatnak tekintette, és helyette inkább a fúziós „Szuperbomba” elméleti kihívásokat is jelentő problémájával foglalkozott. Teller olyannyira elhanyagolta a Los Alamosban rá kiosztott feladatokat, hogy ezeket másoknak, például a szovjet hírszerzésnek dolgozó Klaus Fuchsnak osztották ki.
A háború végén aztán az amerikai kormány az elért eredményekkel elégedetten leállította a Manhattan-tervet, és a Szuperbomba ötlete is a fiókba került egy időre. Azonban a hidegháború kezdete, és az, hogy a szovjetek – minden bizonnyal kémeik információi alapján is – már 1949-ben felrobbantották első saját atombombájukat, arra késztette Truman elnököt, hogy 1950-ben elrendelje a fúziós bomba kifejlesztését célzó program beindítását.
Lengyel segítséggel
Sok, a korábbi munkában részt vállaló tudós lehetetlennek, morálisan vállalhatatlannak vagy mindkettőnek tartotta a hidrogénbomba létrehozását, de Teller boldogan tért vissza Los Alamosba. Azonban egy ideig úgy tűnt, valóban leküzdhetetlen akadályba ütközik a munka – később sokan azt a véleményt fogalmazták meg, hogy a fúziós fegyver megépítése a meglévő alapokról ugyanakkora tudományos és mérnöki áttörést kívánt, mint az atombomba létrehozása a semmiből.
Néhány hónap után bebizonyosodott, hogy az eredeti elképzelés, miszerint a felrobbanó atombomba hője elegendő lesz ahhoz, hogy a fúziós anyagban a magegyesülés elinduljon, hibás. A megoldást az úgynevezett Teller-Ulam elrendezés jelentette. Az ötlet lényege nagyjából az, hogy a fissziós robbanás sugárzását, a felszabaduló neutronokat és a lökéshullámot egy speciális, tojás alakú felület a fúziós anyagra koncentrálja, amelyben így beindul a magfúzió, mielőtt az egész szerkezet megsemmisülhetne.
Pontosan nem tudjuk, hogyan született meg 1951-ben az áttörést jelentő gondolat, Teller nem meglepő módon úgy emlékezett vissza: ő már munkatársa, a lengyel Stanislaw Ulam előtt foglalkozott az ötlettel. („Én hozzájárultam, Ulam pedig nem. Sajnálom, hogy ilyen egyszerűen kell válaszolnom” – mondta 1999-ben egy interjúban.) Mások szerint pedig a magyar tudós csak tökéletesítette Ulam elképzelését. Mindenesetre az, ami szinte lehetetlennek látszott, ezután már megvalósíthatónak tűnt, és egy évvel később már minden készen állt az elképzelés kísérleti teszteléséhez.
![Teller Ede tart sajtótájékoztatót amerikai újságíróknak](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/348/3481/34816/3481624_ac6246f78321b4499cc3d59c3cf317e9_wm.jpg)
Öt kilométeres tűzgolyó
Az Ivy Mike kódnevű hadművelet helyszínéül a csendes-óceáni Enewetak-atollt jelölték ki. Mike, azaz maga a bomba nem fegyverre, inkább egy gyárépületre emlékeztetett. Az összesen közel 74 tonnás szerkezetben a fúziós anyag szerepét a hidrogén radioaktív, hűtéssel cseppfolyósított izotópja, a kriogenikus deutérium töltötte be, ezért ez a kísérlet valóban csak az elképzelés kipróbálását szolgálta, hiszen ilyen formában lehetetlen lett volna harctéren bevethető fegyvert készíteni.
Mindenesetre a teszt sikeres volt, a Nap belsejében zajló termonukleáris reakció után Naprendszerünk másodszor láthatott fúziós robbanást. A helyi idő szerint 1952. november 1-jén reggel negyed nyolckor végrehajtott robbantás nagyjából 10-12 megatonna erejű volt (ez körülbelül a második világháborúban felhasznált hagyományos robbanószerkezetek összenergiájának az ötszöröse), noha ennek nagyobb része még mindig az uránköpeny hasadásából, nem pedig a deutérium fúziójából származott.
Hatalmas, körülbelül öt kilométer átmérőjű tűzgömb keletkezett, a kialakuló, 160 kilométer átmérőjű gombafelhő pedig végül 37 kilométer magasba emelkedett. A kísérletre kiválasztott szigetecske helyén egy ötven méter mély kráter keletkezett, de az atoll többi részén is elpusztult minden élet, sőt még az ötven kilométeres távolságban tartózkodó hajókra is jócskán jutott a radioaktív koralltörmelékből.
A legpusztítóbb fegyver
Érdekes módon az amerikaiak nem kürtölték világgá, hogy mit sikerült létrehozniuk, a robbantás után kiadott közlemény csak annyit árult el, hogy a kísérlet része volt a termonukleáris fegyverekre irányuló kutatási programnak, és a „részt vevő tudományos személyzet elégedett volt az eredménnyel”. Hivatalosan ezt a magyarázatot később sem bővítették ki, azonban a közlemény hivatkozott Truman egy 1950-es bejelentésére, amelyben az elnök „az úgynevezett hidrogén- vagy szuperbomba” kifejlesztésének céljáról beszélt. Ez, illetve a szállingózó egyéb hírek alapján lett világos néhány héttel az esemény után, hogy az Egyesült Államok a világtörténelem eddigi legpusztítóbb fegyverének birtokosa lett.
![Teller Ede](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/348/3481/34816/3481620_8faae89fabf8d78d045730575e225308_wm.jpg)
Ez annak ellenére igaz, hogy a szovjet tudósok később a Mike hatalmas méreteire és szállíthatatlanságára utalva „termonukleáris szerkezet” néven emlegették a bombát, igyekezvén az 1953-as saját kísérletüket az első valódi hidrogénbomba-robbantásnak beállítani. Mindenesetre az amerikaiak 1954-ben, a Castle Bravo kódnevű hadműveletben már kezelhető méretű, szállítható száraz üzemanyaggal, azaz lítium-deuteriddel működő szerkezettel is sikeres, 15 megatonna erejű robbantást hajtottak végre, és ezzel minden kétséget kizáróan beköszöntött a harctéren is bevethető hidrogénbombák korszaka. Miután mindkét oldal egész arzenált épített fel e fegyverekből az ötvenes évek végére, már biztossá vált, hogy egy esetleges harmadik világháború akár az egész emberi civilizáció pusztulását okozhatja.
![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=nSCbubuYpDWJZLZs0TssLrbt33Lk5kbipuiZrkg89G3.g7/stparam=skrjjshgja/fastid=eeorncrnbsilkneetelidigetojp/nc=0)