Luca, Ottilia
2 °C
4 °C
Index - In English In English Eng

Mindannyian Nagy Károly utódai vagyunk

2014.01.28. 23:18
1200 éve halt meg Nagy Károly, a Frank Birodalom újjáteremtője. Michael York, a Manchesteri Egyetem történészprofesszora ennek kapcsán amellett érvel, hogy kulturális értelemben valamennyien a leszármazottai vagyunk.

Idén üljük az első világháború kitörésének százéves évfordulóját, és talán ez az évszám nyűgözi le most leginkább az emberek képzeletét. Ám érdemes megemlékeznünk egy másik jeles dátumról, amelyik – bár nem annyira köztudott – nem kevésbé meghatározó a nyugati világ történelmében: 1200 évvel ezelőtt január 28-án hunyt el „Európa atyja” (pater Europae), Nagy Károly.

Karl der Große, Carolus Magnus, Carlo Magno… Európa valamennyi nyelvében érezhető a főhajtás a frank uralkodó nagysága előtt. Európa semelyik történelmi személyisége sem hagyott ilyen gazdag örökséget maga után. Egyike volt a kilenc középkori hősnek vagy méltóságnak, akik a lovagi ideált testesítették meg, Dante a hit harcosai közé emelte, és a bibliai Dávid, a makedón Nagy Sándor, valamint a római Julius Caesar mellett a hagyományos francia kártyán is helyet kapott. A legendákban majdnem annyira halhatatlanná tették, mint a mitikus Artúr királyt. Európa jó néhány nyelve máig az ő nevével jelöli a király szót. Az első világháborúban mind a franciák, mind a németek hadba vetettek Nagy Károly nevére keresztelt csatahajót.

A későbbi frank császár minden bizonnyal 742-ben (esetleg 748-ban) született. A pontos dátumról a lorschi bencés apátság nevezetes Évkönyve tudósít: „Április 2.: Urunk, a legdicsőségesebb császár, a halhatatlan augustus, Karolus születése.” Főbb tetteihez tartozik, hogy egyesítette a frank uralom alatt álló területeket, meghódította a szászokat, s az Elbáig kiterjesztve határait létrehozta a Frank Birodalmat, beleolvasztva Szászországot, Bajorországot, Karintiát és Észak-Itáliát.

Az új államalakulat tartóoszlopát az egységes latin keresztény kultúra jelentette, amelynek az építőelemeit a kolostorok, a királyi udvarok és a nemesi udvarházak biztosították. Károly hatalmát 800-ban a pápa is szentesítette: császárrá koronázta Rómában (imperator augustus), ami egyszerre volt szimbolikus gesztus és a Római Birodalom megújításának szó szoros értelemben vett kísérlete.

Birodalomszervezési géniuszát talán csak kulturális öröksége múlja felül. Nála jobban senki sem járult hozzá az európai civilizáció újjáéledéséhez az úgynevezett „sötét középkor” századait követően. Az első – nevéből eredően Karolingnak hívott – reneszánsz lefektette az európai keresztény királyság alapjait. A korabeli művészek, építészek, filozófusok újra felfedezték az antikvitás szellemi kincseit.

A Karoling reneszánsz időszakából fennmaradt több ezer kézirat közül jó néhány a nyugati művészet mesterműve. A Karoling tudósok a rendelkezésükre álló klasszikus latin nyelvű munkákat lemásolták és megőrizték az utókornak – miközben maga Nagy Károly sosem tanult írni, és talán még olvasni sem tudott.

Szerette a nőket és a sülthúst

Károly hívására a yorki katedrális iskolájának vezetője, az angol teológus-tudós Alcuin vette át a frank udvari iskola irányítását. (Történelmi találkozásukról szóló cikkünk itt olvasható.) Költők, liturgisták, jogtudósok és filozófusok innen engedték szabadjára a 12. századi „felvilágosodásig” ívelő keresztény humanizmus szellemét. Midőn a vikingekkel sikerrel hadakozó Nagy Alfréd wessexi király tudósokkal és egyházi méltóságokkal vette magát körül, valójában a majd egy századdal korábban élt Nagy Károly udvari iskolájával vetélkedett. Az angolszász államot megteremtő Æthelstan ugyanígy cselekedett: írnokai a Karoling-újjászületés kéziratait másolták, köztük Nagy Károly és Alcuin levelezését a királyság eszméjéről. A levelezés témája – a Via Regia, azaz a keresztény királyság „királyi útja” – egyik fő tárgya volt a 10. századi európai politikának, s Angliában (és másutt) is hivatkoztak rá, mint a közérdek és a keresztény latin kultúra által megalapozott igaz (bár tökéletlen) keresztény társadalom létrehozását ösztönző gondolatra.

De milyen ember is volt Nagy Károly? A gyerekkoráról fennmaradt történetek szerint érdeklődő, kíváncsi és önálló gondolkodású kisgyerek lehetett. Érett férfiként tiszteletet parancsoló és fegyelmezett, „nagy és élénk szemekkel és okos, vidám tekintettel”. Imádott úszni, és a legtöbb középkori férfiúhoz hasonlóan megvolt a véleménye a nemi szerepekről. Számos nőtől született gyereke, s lányait rövid pórázon tartotta. A zömök uralkodót a gyógyítók mindig azzal bosszantották, hogy hagyjon fel kedvenc zsíros sültjeinek mértéktelen fogyasztásával, ám „végül konokul azt tette, amihez a foga fűlött”.

Egy brit televíziós kvízműsorban a műsorvezető viccesen arra vállalkozott, hogy matematikai úton bebizonyítsa: Nagy Károly valamennyi nyugat-európai közös őse. Ezt persze semmiképp ne vegyük készpénznek, ám ha a kultúra és a civilizáció felől nézzük a dolgot, nem járunk messze az igazságtól. Akinek nem az isten háta mögötti vadonból özönlöttek elő az ősei, az komolyan megfontolhatja ezt a lehetőséget. Most, 2014-ben, 1200 év elteltével még mindig Nagy Károlyt tarthatjuk legközvetlenebb távoli rokonunknak.