A brit oroszlán szembenéz a felkelő nappal

A Kelet-indiai Társaság 1613-ban hivatalosan is elindította az angol–japán kapcsolatok történetét, amikor – európai riválisai példáját követve – Hirado városban kereskedőházat alapított. A törekvéshez jelentős mértékben hozzájárult egy Will Adams nevű tengerész, aki 13 évvel korábban, egy holland hajó fedélzetén érkezett a szigetországba.

Hajózási tudományának és diplomáciai érzékének köszönhetően Adams befolyásos pozíciót harcolt ki magának Tokugava Iejaszu hadvezér (1603 és 1605 között sógun) udvarában. Adamset még tiszteletbeli szamurájjá is avatták.

Adams vezető alakja volt annak a kereskedőháznak, amely 10 évig működött, de 1623-ban az elmaradt nyereség miatt kénytelen volt bezárni kapuit. Ekkorra már egyébként is elkezdtek gyülekezni a viharfelhők, mivel a sógunátust egyre jobban aggasztotta a külföldi jelenlét Japán területén. 1635-ben Iejaszu unokája, Iemicu betiltotta a kereszténységet és kihirdette, hogy a külkereskedelem a jövőben két kereskedelmi egységre korlátozódik Nagaszaki kikötője közelében: egy hollandra és egy kínaira. A döntés következtében Japán 200 évre gyakorlatilag elszigetelte magát a külvilágtól.

 

1858: Japán újra nyitott a kereskedelemre

Az 1850-es években ért véget Japán hosszú ideig tartó elszigeteltségi politikája. Az Egyesült Államok ragadta magához a kezdeményezést és „nyitotta meg” újra Japánt. (A fegyverrel kikényszerített nyitásról szóló cikkünk itt olvasható.) Azonban a britek sem késlekedtek sokáig: 1858-ban Lord Elginnek a Kína elleni második ópiumháború során azért sikerült időt szakítania arra, hogy egy új kereskedelmi megállapodást kössön a sógunátussal.

A britek meglehetősen elégedettek voltak a látogatással, Elgin egyik beosztottja hangot is adott ennek: „Kénytelen vagyok kijelenteni, hogy Japán és a japán emberek által mindannyiunkban keltett benyomás a lehető legkedvezőbb volt.” A britek lelkesedését némiképp megmagyarázza az a tény, hogy Japánt az egyezség alárendelt szerepbe és a kikötői megnyitására kényszerítette, illetve megtiltotta számára, hogy védővámokat vessen ki.

Rövid idő elteltével az első brit diplomata is megérkezett Japánba: Sir Rutherford Alcock. A brit kereskedők pedig ellepték Jokohama, Nagaszaki és idővel Kobe kikötőjét is.

 

1869: a brit herceg tökéletes időzítése

1869-ben Viktória királynő másodszülött fia, Alfréd herceg hivatalos látogatást tett Japánban. Az érkezése egybeesett a japán történelem egyik kulcsmomentumával, mivel a Tokugava sógunátust épp akkor váltotta fel az új kormány, Meidzsi (személyes nevén Mucuhito) császár névleges irányítása alatt. Az ország új vezetése pedig éppen két választási lehetőség között őrlődött: kiűzzék-e a nyugatiakat az országukból, vagy belássák, hogy Japánnak alkalmazkodnia kell a modern világhoz.

Vagyis a herceg látogatásának időzítése tökéletes volt, mivel ékesen alátámasztotta, hogy Nagy-Britannia kész megadni a kellő tiszteletet Japánnak. Egyben sikerült a távoli szigetországot Európa bűvkörébe vonni. Mindössze évtizedek leforgása alatt a britek már jelentős szerepet vállaltak Japán modernizálásában, e tettek közül is kiemelkedik a japán haditengerészet létrehozása.

 

1885: Gilbert és Sullivan A mikádója felhördülést kelt

Egy szerzőpáros szatirikus színpadi művet készült írni a viktoriánus társadalomról, amelynek érdeklődését rendkívüli módon felcsigázta a japán kultúra.  W. S. Gilbert és Arthur Sullivan a kor divathullámát igyekezett meglovagolni, amikor úgy döntöttek, hogy új vígoperájuk, A mikádó Japánban fog játszódni. A darab azonnali, elsöprő sikert aratott és ezzel megszilárdította a közvélekedést, amely szerint Japán nem más, mint egy furcsa, mesebeli paradicsom.

A japánok már kezdetben sem szívlelték a vígoperát, illetve azt, amit szerintük nem lehetett másként értelmezni, mint hogy gúnyt űznek a császárukból. Amikor a darabot bemutatták Jokohamában, tüntettek is ellene.

A britek hozzáállása a vígoperához akkor változott meg, amikor a 20. század elejére Japán már jelentős hatalmi tényezővé vált. 1907-ben, amikor egy japán herceg Nagy-Britanniába látogatott, a D'Oyly Carte Társaságnak megtiltották, hogy újra színre vigye a darabot, a katonazenekaroknak pedig azt, hogy részleteket játsszanak a vígoperából.

 

1902: a két nemzet nagy horderejű egyezséget köt

1902 februárjában japán diákok fáklyás felvonulást tartottak a tokiói brit követségnél, hogy megünnepeljék országuk szövetségét Nagy-Britanniával. Japán – az ország, amely csak 50 évvel korábban vetett véget elszigeteltségének – immár az akkori világ első számú hatalmának szövetségese lett.

A szövetség az oroszok távol-keleti terjeszkedése által keltett aggodalmak miatt jöhetett létre, amely mindkét országot érintette. A japánok számára azonban ennél sokkal többről volt szó: számukra a szövetség azt jelképezte, hogy a nyugati világ partnerként fogadta el országukat.

A szövetség mindkét nemzet számára jelentős stratégiai támaszként szolgált. Nem csak az 1904–1905-ös japán–orosz háború során volt létfontosságú – amely során Koreáért és Mandzsúriáért folytak a harcok, s végül Japán győzelmével zárult –, hanem az első világháború alatt is. Ahhoz is hozzájárult, hogy a két ország királyi családjai közötti kapcsolat kivirágozzék, amely Hirohito koronaherceg 1921-es és Eduárd walesi herceg 1922-es látogatásában csúcsosodott ki.

 

1941: Japán elveri a port a Brit Birodalmon

1941. december 8-án japán csapatok támadták meg Hongkongot és a Maláj-félszigetet, amellyel megkongatták a vészharangot a Brit Birodalom ázsiai uralma felett. Az angol–japán szövetség korábban elkendőzte azt a tényt, hogy a két ország más-más szerepet szánt Kínának. A britek a kereskedelem terén a nyitottság hívei voltak, Japán ezzel szemben igyekezett a lehető legnagyobb befolyási övezetet kihasítani magának a régióban. A két világháború közötti időszakban a kezdeti feszültségeket követően elmérgesedett a viszonyuk, és kifejezetten ellenségessé vált.

Nagy-Britannia képtelen volt távol-keleti gyarmatai védelmére kellő nagyságú haderőt kivezényelni, ezért 1941-ben a japán offenzíva nem ütközött jelentősebb ellenállásba. December 10-én Japán elsüllyesztette a britek egyik legmodernebb csatahajóját, az HMS Prince of Walest, karácsony napján pedig Hongkong is elesett. A bevehetetlennek tartott erőd, Szingapúr február 15-én volt kénytelen megadni magát, áprilisra pedig már Burma területének jelentős részét is elfoglalták a japánok. A hajdani tanítvány alaposan megleckéztette mesterét.

 

1945: A hadifoglyokkal való bánásmód hosszú időre beárnyékolja a viszonyt

A csendes-óceáni térségben lezajlott háború végét követően, 1945 szeptemberében érkeztek meg az első brit újságírók Szingapúrba. A fogolytáborban tett látogatásuk évtizedekre beárnyékolta az angol–japán kapcsolatokat, mivel borzalmas körülmények között találták a csontsoványra fogyott szövetséges hadifoglyokat.

A hadifoglyok hányattatásai a brit kulturális élet fősodrába kerültek: könyvek, színdarabok, filmek és egyéb műalkotások születtek, amelyek a szenvedésüket ábrázolták, miközben a korábbi foglyok hangos és erős lobbicsoportot hoztak létre. Ez azzal az eredménnyel járt, hogy – annak ellenére, hogy Japán a szovjet blokk elleni hidegháborús szövetségnek volt fontos tagja – a brit kormánynak mégis rendkívül körültekintően kellett eljárnia, hogy milyen gyorsan normalizálja kapcsolatait a japánokkal. Még 1971-ben is érződött mindezek hatása, amikor Hirohito császár Nagy-Britanniába látogatott. A császári látogatás hangulata nem sikerült felhőtlenre, a múlt árnyai még ott lebegtek felette.

 

1986: a Nissan gyárat alapít Sunderlandben

Az egyik vezető japán autógyártó, a Nissan 1986-ban nyitotta meg modern autó-összeszerelő üzemét Sunderlandben, hogy megkezdje legújabb modellje, a Bluebird gyártását a brit, valamint az európai piacra. Hosszú évekre visszanyúló egyeztetés- és tárgyalássorozat megkoronázása volt ez az esemény, amellyel a brit kormány igyekezett elérni, hogy még több közvetlen japán tőkebefektetés érkezzen abból az országból, amelyik akkorra már a világ második legnagyobb kapitalista gazdasága volt.

Önmagában a tény, hogy a Nissan rászánta magát, hogy befektet Nagy-Britanniában, azt mutatta, hogy azok a belső problémák, amelyek a második világháborút követő időszakban a leginkább sújtották Nagy-Britanniát, már múlófélben vannak, de egyben arra is rámutatott, hogy az angol–japán kapcsolatokban is bekövetkezett egy fordulat, s hogy a háború keserű emlékei is kezdtek már eloszlani. Mindez még nyilvánvalóbbá vált, amikor 1981-ben a Royal Academy szervezésében létrejött a Nagy Japán Kiállítás, amelyen a Tokugava-korszakból (1600–1867) származó művészeti alkotásokban és tárgyi leletekben gyönyörködhetett a nagyérdemű közönség. A kiállítás rendkívüli népszerűségnek örvendett.

(Miként álltak híres magyar tudósok a japán érdekek szolgálatába a 20. század elején? Elolvashatja a BBC History Magazin 2014. márciusi számában!)