Így érettségizett a dédi

A Divina Commedia adatai szerint a pokol oly tölcsér, melynek középponti szöge 44 fok 32 perc. Ha e tölcsért nyitottnak képzeljük, hányad részével kisebbedik meg a Föld köbtartalma és hányad részével nagyobbodik meg a felszíne...?

Ezt a pokoli kérdést kapták a 100 évvel ezelőtt érettségiző diákok természettanból. A Dantét idéző geometriai feladat 1914-ben is elég ijesztő lehetett, a többség meg sem kísérelte megoldani, és a vizsgán puskázás is nagy számban fordult elő.

Szerencsére nem volt kötelező ezt a példát megoldani: a humángimnáziumokban ekkor csak egy közös írásbeli vizsga volt, ahol választani lehetett a leginkább a mai fizika-kémiának megfeleltethető természettan, a történelem és az irodalmi tételek között. Az ötórás írásbeli után néhány héttel jött a szóbeli, ahol még mennyiségtanból (mai nyelven matek), latinból, németből és opcionálisan görögből is vizsgát kellett tenni.

Végzős nővérek 1904-ben

Fotó: Popperfoto

A végső eredmény lehetett „elégségesen érett”, „jól érett” vagy „jelesen érett”. Általában kevés volt a bukás, de sok az elégséges. A tanári hozzáállás persze akkor is sokat számított: a Werbőczy Gimnáziumban a szóbeli után egy tanuló mondott – nyilván előre bemagolt – „mélyen átérzett köszönetet az elnöknek azért a jóságáért, mellyel a vizsgálatot vezette és mellyel őket küzdelmes perceikben buzdította”.

Megtorlók tették kötelezővé

Ekkor már hatvan éve volt kötelező az érettségi Magyarországon, sőt, addigra több oktatási reformkísérlet bukott el, amelyek az elavultnak, életidegennek gondolt műfaj átszabását célozták. Egyikből sem lett semmi, így a szabadságharc leverése után, az 1850-es években bevezetett állami érettségi vizsgálat sokáig alig változott.

A művelt osztályokba való belépőként is szolgáló bizonyítvány ekkor még kevesek privilégiuma volt, a vizsga sikeres letétele pedig egyszerre tanúskodott a klasszikus műveltségeszmény és a nem is túl régen rögzült nemzeti kánon ismeretéről.

Még a természettan anyaga számított a legmodernebbnek. Ebben az elméleti és a technikai eszközök működései elveivel kapcsolatos tételek (a gőzgépről; az elektromágnes és alkalmazásai) mellett olyan alkalmazás-központú dolgok is helyet kaptak, mint a hangszínezet, emberi beszéd; az eligazodás az égboltozaton; a mérleg és mérlegelés.

Bár az érettségit porosz mintára az önkényuralom éveiben vezették be, hamarosan erős nemzeti színezetet kapott. A századfordulón még németből is sokszor mintha direkt magyar nemzeti szempontból szimbolikus szövegeket adtak volna fel: hol Jókai után a magyar koronáról, hol Széchenyi utolsó művéről kellett fordítást benyújtani. Magyarból tényleg csak magyar irodalom volt a szóbeli tételek között: legrégibb nyelvemlékeinktől a kuruc költészeten át a Bánk bán keletkezéséig és mellőzésének okaiig. Ezek a témakörök nagyjából a mai érettségiken is felbukkanhatnának, de érdekes, hogy az első világháború előtt még sok olyan mű (például Jókai-regények) is szerepelt az anyagban, amelyek akkor csak két-három évtizedesek voltak. Ehhez képest a mai kortárs irodalomhoz alig mer nyúlni az oktatási rendszer.

Az igazgatói engedéllyel 1905-ben különérettségit tevő ifj. Batthyány Gyula grófnak a „Magyarországról, mint a keresztény világ előharcosáról Kelet népei ellen” című tételről kellett beszámolnia. Mint minden korszakban, ekkor is a történelem tananyagát befolyásolta legerősebben a politika. A magyar történettudomány egészéhez hasonlóan a nemzeti perspektíva dominált, nincs csodálkoznivaló azon az 1905-ös megállapításon, hogy „a tanulók megfelelő ismereteket árultak el a magyar történet körében, de kívánatos lett volna a világtörténeti eseményekre bővebben kitérni”.

A magyar történelmi emlékezetnek megfelelően nagy hangsúlyt kaptak a nemzeti sorstragédiák (néhány jellemző tételcím: Muhi és Mohács; Az ország romlásáról a mohácsi vésztől Buda elestéig; Az ország romlásáról Buda elestétől a három részre való fölosztásig) és a dzsentri hagyományhoz passzolóan a magyar jogintézmények. Miközben a közoktatás betöltötte nemzeti szocializációs funkcióját, elmaradhatatlan volt a Habsburg-legitimista álláspont kihangsúlyozása: Mely törvények, szerződések révén uralkodik a Habsburg-ház Magyarországon? Mely szolgálatokat tette a magyar nemzet a Habsburg-család hatalmának megállapítása körül? – szóltak a kérdések.

Biflázás és nagyesszék

Bár a harmincas években ismét meg akarták reformálni az érettségit, abból megint nem lett semmi. A vizsgatárgyak maradtak a régiek: a szóbelin magyar, történelem, német, mennyiségtan és természettan, a legtöbb középiskolában opcionálisan francia. A Toldy Ferenc Reáliskolában 1933-ban elég sokan választották a természettudományi kérdést: Petőfi tájképei és életképei helyett a közlekedési eszközök fejlődéséről írtak inkább fogalmazást.

Más években is jellemzőek voltak – még természettudományból is – a nagyívű esszékre buzdító tételcímek, mint például Az elektromosság a művelődés szolgálatában, de a szóbelin ott voltak a technológia iránt érdeklődőknek is kedvező konkrétabb fizikatételek (léghajózás és repülés, a levegő nyomásán alapuló készülékek, az iránytű működése, az elektromos távírók).

Fotó: Fortepan.hu

Így nem sokkal Trianon után történelemből igazán aktuálisak a Világháború és következményei, valamint a Törvényhozás a jelenkorban című tételek voltak, de nagy kihívást főként a korszakokat átívelő, egy-egy területre fókuszáló kérdések (a közoktatás fejlődése; az igazságszolgáltatás története; a városi élet fejlődése; a hadügy fejlődése) és az ijesztően évszámközpontú, biflázós tételek jelenthettek, mint például a Vegyesházi uralkodók sorrendje és uralkodásuk ideje című rémület.

A magyar érettségi nem sokat változott a harmincas évekig, nagyjából a korábbi tartalommal rögzült az Adyval azért kibővült kánon. Újdonság volt a néhány elméletibb tétel (a szép és fajai; a szónoki beszéd története), a világirodalomban való tájékozottságot továbbra sem várták el a hivatalosan is érettnek nyilvánított diáktól.

A népi dem. országok a szoc. útján és a fiatal úttörők

„A vízhűtéses géppuska percenként 600 lövést ad le. Egy-egy hüvelyben 3,2 gramm lőportöltet van” – így kezdődik az 1952-es algebra-feladatsor. A harmincas évek ehhez képest laza ideológiai szempontjai után az ötvenes évek érettségijei már kendőzetlen politikai vizsgálatok is voltak.

Különös gonddal ügyeltünk arra, hogy a feleletekben mennyire érvényesülnek a marxizmus-leninizmus alapelvei, a helyes világnézetre való törekvés, a szocialista erkölcs és a munkaszeretet szempontjai”

– írta jelentésében a fővárosi elitgimnázium, a Fazekas akkori igazgatója, és örömmel állapította meg, hogy „a tanulók nagy gondot fordítanak a proletár internacionalizmus eszméjének kidomborítására, jól ismerik a nemzetközi munkásmozgalom és napjaink legújabb történetét”.

Az érettségi az ötvenes években nem egyszerűen szakmai kérdés volt. „Nem csupán a közoktatás felesleges kinövése, mint korábban sokan gondolták, hanem össztársadalmi ügy” – idézte az igazgató ezzel kapcsolatban a Pravda iránymutató cikkét. A történelemtételek majdnem fele a kommunista sikertörténet állomásairól szólt: a nagy okt. szoc. forr., a szovjet nép győzelme a külföldi beavatkozásokkal szemben; a sztálini alkotmány; a népi demokratikus országok a szocializmus útján; Rákosi, a magyar nép vezetője; Rákosi ifjúsága; állami életünk vezető ereje, az MDP; állampolgári kötelességeink.

Lénárt Mária és Gombár Béla az Ybl Miklós Építőipari Technikum IV. osztályának tanulói falat húznak a gyakorlati érettségi vizsgán.

Fotó: Fényes Tamás

Egy politikailag problémásnak számító osztálynál a bizottság különösen súlyos alkotmánytani hiányosságokat állapított meg: „a tanult elméletet nem tudják a napipolitikában alkalmazni”, amit azzal magyaráztak, hogy többen menet közben kerültek át az evangélikus gimnáziumból. A kötelező oroszérettségi, főleg a rossz cirill betűírás miatt sokaknak okozott gondot. A nyelvi érettségik összeállításánál egyébként is különösen figyeltek az ideológiai vonalra. Még 1963-ban is: angolból az Amerikában-verik-a-négereket jegyében a 'What the Negro wants' című polgárjogi kiáltvánnyal kellett megbirkózni, oroszból ugyanekkor Gorkij levelét az ifjúsághoz, németből a volt NDK-elnök Wilhelm Pieck beszédét a fiatal úttörőkhöz kellett magyarítani.

Az érdemjegyek megállapításánál a bizottság 1954-ben szem előtt tartotta, hogy „a tanulóifjúság kellő magatartással viseltetik az államrenddel szemben”. Bizonyára okult a kívülről jövő érettségi elnök előző évi figyelmeztetéséből, aki szerint „a tanulók hamar összeroppantak és a nevelők részéről némi babusgatás volt megfigyelhető. Keményebb, harcosabb emberekké kell nevelnünk fiataljainkat”. Az elnök elvtárs a másik problémát abban látta – és ez nem jelentett túl sok jót akkoriban –, hogy „az osztály tehetséges tanulói túlságos individuumok, ez további előrehaladásuknak sem fog jót tenni.” Ennek megfelelően utólag magyarból mindenkinek egy jegyet lerontott a tanári értékeléshez képest.

Mindig a diák volt a hibás

A diákok nem megfelelő családi hátterére, politikai képzetlenségére az intézmények önvédelemből is hivatkoztak. A tanulók felelősségére, gyengébb képességeire minden korszakban szívesen hárították a tanárok a felelősséget, ha az eredmények elmaradtak az elvárásoktól.

Ami fogyatkozás a feleletek révén föltűnt, az is, kétségtelenül megállapíthatóan, nem az iskola, hanem az illető tanuló mulasztásának tudható be — szögezte le a Werbőczy igazgatója a századelőn.

Az érettségin a diákok mellett az intézmények és tágabban az egész oktatási rendszer is vizsgázik. Ami a tanulóknak komoly vizsgadrukk és évtizedek múlva is visszatérő rémálom, az iskoláknak pedig bürokratikus gyötrelem, az egyben a korszellemnek és az elképzelt országérdeknek megfelelő kánon számonkérése. Miközben ma az érettségi sokkal kevésbé a felnőtt korba való belépő, mint ahogy azt régen gondolták, és társadalmi súlya is lecsökkent, az uralkodó ideológiák minden korban befolyásolják a vizsga tartalmát és formáját.

5 könyv
Több mint 600 meghökkentő, érdekes és tanulságos történet!

MEGVESZEM

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!