III. Richárdnak nem is volt púpja
Púpja nem volt III. Richárdnak, csak gerincferdülése – derült ki a középkori angol király csontvázának friss vizsgálatából. Miután 2012-ben Közép-Angliában egy parkoló alatt felfedezték az uralkodó maradványait, a kutatók beszkennelték azokat és a csontokról készült másolatok segítségével rekonstruálták a gerincoszlopát, írja az MTI.
Súlyos gerincferdüléstől szenvedett, ám a Shakespeare ábrázolásában megjelenő sánta, púpos, sorvadt karú figurától igen messze volt a kutatók szerint. Gerince igen gyenge csontokból állt, ám biztos, hogy ez nem okozott feltűnő görbületet. Nem pontos, ha púposnak nevezik, hiszen gerince oldalra görbült, nem előre – magyarázta Piers Mitchell, a Lancet brit orvosi hetilapban megjelent tanulmány egyik szerzője, a Cambridge-i Egyetem munkatársa.
Aki nem állt közvetlenül mellette, nem valószínű, hogy arra gondolt volna, valami nagyon nincs rendben a királlyal. III. Richárd feje és nyaka egyenesen állt, jobb válla azonban magasabb volt, mint a bal, felsőteste pedig végtagjaihoz viszonyítva kicsinek tűnt.
Mitchell és kollégái a maradványok elemzéséből arra következtettek, hogy a gerincferdülés Richárd serdülő korában alakulhatott ki, ennek következtében néhány centiméterrel alacsonyabb volt, mint amilyen a betegség nélkül lett volna.
Az uralkodó 1485-ben halt meg, ő volt az utolsó angol király, aki csatában esett el. Egyes történészek szerint a kutatás eredményei a korabeli beszámolókat támasztják alá, amelyek szerint III. Richárdnak csak kis testi hibája volt.
Ferde testtartása nem biztos, hogy feltűnő volt akkoriban: a 15. században ugyanis sokan éltek testi hibával, az angolkórtól görbe lábbal, feltűnő harci sebesüléssel, betegségek nyomaival – mondta Steven Gunn, az Oxfordi Egyetem történésze, aki nem vett részt a kutatásban.
III. Richárd rajongói azt remélik, az új kutatási eredmények segítenek átformálni az uralkodóról kialakult képet. A III. Richárd Társaság szerint a király rossz hírét a rivális Tudor-család keltette. A Richárdot támogatók arra is felhívták a figyelmet, hogy a király korabeli portréit később változtatták meg, a púp is ekkor került rájuk.