A kokainbáró Budapesten akart bosszút állni

Isteni csoda, hogy Enrique Parejo González túlélte az 1987. január 13-i merényletet. Amint kilépett rózsadombi, Rutén utcai rezidenciája kapuján, egy símaszkos férfi lépett elé, megkérdezte, hogy a kolumbiai nagykövethez van-e szerencséje, majd tüzelt. A hóra zuhanó 57 éves diplomata öt golyót kapott. Az első karon, egy lábon, egy nyakcsigolyán, kettő fejen találta.

Meg fogok halni, a kábítószeresek leszámoltak velem

– mondta az eszméleténél maradó nagykövet a helyszínre érő titkárnőjének. A havat lapátoló szemtanúk még látták a menekülő merénylőt, de jobbnak látták, ha nem állják el az utat a fegyverével hadonászó férfi elől. Egy szomszéd is kinézett a támadás előtt, de a merénylő a pisztolyával őt is csendre intette.

A gyilkos kocka-Ladával érkezik

A nagykövet éppen a nagy hó miatt ment volna aznap kivételesen tömegközlekedéssel dolgozni. A kocsija motorját azért szerette volna még előtte megjáratni a nagy hidegben – ekkor lépett hozzá a támadó. Az illető, mint utólag kiderült, a megelőző két hónapban már kétszer is járt terepszemlén Magyarországon, majd szilveszter napjától ismét itt tartózkodott; egy, a rezidenciához közeli IBUSZ-lakást vett ki. Nem feltűnősködött, bérelt egy 1500-as kocka-Ladát, azzal hajtott el a merénylet után. A kocsit még aznap este visszavitte az állami kölcsönzőbe, vett másnapra egy római repjegyet, amivel aztán el is hagyta az országot.

Az élet és halál között lebegő nagykövetért először a mentőautó sem tudott felmenni, végül egy katonai terepjáró kíséretében vitték le a Fiumei úti balesetire, ahol háromórás műtétet hajtottak végre rajta. A körülményekhez képest gyorsan javult az állapota, egy hét múlva saját kérésére külföldön folytatták a kezelését. Hogy hol, arról biztonsági okokból már nem írt az ügyet, ha kellő távolságból is, de nyomon követő sajtó. Nem volt véletlen az óvatosság: más országokban állomásozó kolumbiai diplomaták is extra védelmet kaptak a budapesti merénylet után.

A világ leggazdagabb bűnözője

Öt hónappal azelőtt Enrique Parejo González eleve különleges körülmények és fokozott óvatosság mellett került Budapestre. Fontosabb ember volt egy egyszeri nagykövetnél, és jó ok volt féltenie az életét: diplomáciai kinevezése előtt ő volt országának az igazságügy-minisztere, ez pedig arrafelé nem nyugdíjas állás. Miniszterelődjét a világ legnagyobb kokainmaffiája, a medellíni kartell gyilkolta meg, és ő is jó sok fenyegetést kapott még odahaza. A helyi sajtó csak utólag írhatta meg, hogy a miniszter időközben budapesti nagykövet lett – a távoli szocialista országban végzett diplomáciai szolgálat egyfajta kimenekítést jelentett az állam és a maffia közötti drogháborúból.

A medellíni kartell legszebb éveiben napi 60 millió dolláros profitot termelt, a világ kokainpiacának 80 százaléka volt az övék. Vezetőjük ekkor nem kisebb személyiség volt, mint maga Pablo Escobar. A 30 milliárd dolláros vagyonával a világ leggazdagabb bűnözőjévé lett Escobar motoros tolvajként és piti hamiscigi-csempészként indult, de profilt bővítve a hetvenes évek végére betört az észak-amerikai kokainpiacra. Figyelt az imázsszempontokra is: simán megválasztották képviselővé, kórház- és iskolaépítkezései, szociális juttatásai miatt komoly népszerűségnek örvendett, a helyi katolikus egyház is szívesen támogatta, és övé volt a kétszeres Libertadores Kupa-győztes medellíni focicsapat is többek között.

Birtokán, az Hacienda Nápoles-en többek között magánállatkertet létesített, vízilovai azóta is vígan gyarapodnak és sokasodnak a környező folyókban. Vezérelve a „plata o plomo” volt; ezüst vagy ólom, szabad fordításban mondjuk baksis vagy golyó. Nem volt gond számára felrobbantani száz utassal a fedélzetén egy belföldi repülőjáratot, és neki fogadtak hűséget az „El Tomotes” katonái, a medellíni kartell legkeményebb likvidátorai.

A kartell becslések szerint legalább 3500 gyilkosságot követett el, és mivel a szervezet vezetői mélyen be voltak épülve a kolumbiai államba, csak azt akarták nagyon elkerülni, hogy kiadják őket az Egyesült Államoknak. A budapesti nagykövetnek éppen ez volt a fő bűne a szemükben: igazságügy-miniszterként a kartell 13 prominensét adta át Washingtonnak – González főleg ezért szerepelt előkelő helyen Escobar halállistáján.

Az olasz szál

A budapesti merénylet után azonnal a kábítószermaffiát sejtették a háttérben. Az AFP bogotai tudósítóját ismeretlen telefonáló arról informálta, hogy a támadást a Hernán Botero Moreno kommandó követte el – ennek névadója egyike volt az USA-ba kiadott maffiavezéreknek. Az amerikai kábítószer-ellenes szövetségi ügynökség, a DEA is rendkívüli találkozót kért a magyar rendőri vezetőktől, és a következő hetekben többek között dél-amerikai, olasz és magyar telefonhívásokat adtak át titokban.

Erről Orbán-Schwarzkopf Balázs történész-levéltáros, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának (ÁBTL) kutatója mesélt nekünk. Néhány hónapja jelent meg a könyve a nyolcvanas évekbeli csempészet, terrorizmus és a szocialista országok kapcsolatairól, melyben szintén szó esik a kolumbiai nagykövet elleni merénylettel kapcsolatos állambiztonsági iratokról. Mint az Indexnek mondta, a magyar rendőrség is evidensen a dél-amerikai szálat vette elő; annál is inkább, mert a valószínűleg az Amerikai Egyesült Államok által átadott anyagok alapján elkezdték felgöngyölíteni a dél-amerikai kábítószer-maffia magyarországi szálait, konkrétan az egyik legjelentősebb – a medellíni kartellhez tartozó – Ochoa családra keletkeztek információk.

Így kerülhetett képbe egy, a Budapesti Műszaki Egyetemen tanuló kolumbiai diák, aki azt mondta, hogy az elkövetőket nem Dél-Amerikában kell keresni, ez túlságosan drága és túl sok nyomot hagyott volna maga után, hanem Olaszországban, vagy a kábítószer-maffia helyi, vagyis magyar tagjai között. A gyanú hamarosan konkretizálódott, és februárban azonosították a valószínűsíthető elkövetőket. Eszerint a merényletet egy Chichiarelli Carlos Albert nevű olasz köztisztviselő, a társadalombiztosítás munkatársa követhette el barátnője és egy másik argentin–olasz férfi segítségével.

A gyanúsítottak nevét hamarosan a magyar sajtó is megírta:

Nitto Palma államügyész az MTI római tudósítójának kérdésére válaszolva elmondta: a magyar rendőrséget dicséret illeti, mivel nagyszerűen működött közre a merénylet hátterének kivizsgálásában. Az államügyész elégedetten nyugtázta a magyar hatóságok „gondos” munkáját, amely meghatározó volt a nyomozás folyamán.

A tetteseket mégsem kapták el soha. Néhány hónappal később már az a kurta hír jelent meg, hogy Magyarország nem kéri Olaszországtól a gyanúsítottak kiadatását, és az illetékesek irreálisnak tartják abban bízni, hogy a merénylet értelmi szerzőit is elkaphatnák.

1987 májusában az akkoriban külügyminisztériumi államtitkár Horn Gyula felé is már az a rendőrségi felterjesztés érkezett, hogy nem sikerült megállapítani az elkövető személyét, illetve nem volt elég bizonyíték – holott 1987 februárjában magyar rendőrtisztek konkrét személyek nevével utaztak Rómába az olasz hatóságokkal történő megbeszélésre.

Késő szocialista maffiaállam?

Hogy pontosan hol ment félre az ügy, mennyire voltak vagy nem voltak konkrét bizonyítékok, és miért is nem kérték a kiadatást a magyarok, részben csak találgatni lehet, de Orbán-Schwarzkopf Balázs szerint – a hivatalos nyilatkozatokkal szemben – leginkább a rossz olasz–magyar együttműködés lehetett ennek az oka.

Ugyanis két évvel korábban, 1985-ben az olaszok többszöri kérése ellenére sem adta ki Magyarország azt a nálunk is gyakran megforduló török maffiózót, aki a háttérben keményen benne volt a II. János Pál pápa ellen 1981 májusában elkövetett merényletben. A dokumentumok szerint hivatalosan fuvarozásból élő, praktikusan pedig fegyver- és drogcsempészettel foglalkozó férfi egyik aláírója volt annak a számlának, amelyen a pápa fejére kiírt 3 millió dollár vérdíjat tartották.

Az egyébként magát örménynek valló férfi, aki saját bevallása szerint a nyugatnémet hatóságokkal is együttműködött, itthon relatíve piti ügyért, háztartási fűtőolajjal való visszaélés miatt került eljárás alá. A kiadatás elutasításának egyik oka az volt, hogy a János Pál elleni merénylet mögött álló bolgár titkosszolgálatnak kifejezetten ez volt a kérése, másrészt a magyar hatóságok magukat is védték: nem akarták, hogy szélesebb nyilvánosságot kapjon az, hogy Magyarország is benne van a kelet-európai csempészbizniszben.

Orbán-Schwarzkopf Balázs kutatásai szerint a szocialista blokk a nyolcvanas évek elején ugyanis vastagon benne volt a fegyver- és drogcsempészetben. A KGST Bulgárián keresztül vitte a fegyvert a Közel-Keletre, onnan pedig egyéb cserealap hiányában drogokkal fizetettek, amely szintén – Törökországon és görög hajósok segítségével – Bulgáriába érkezett. Ez utóbbi kísértetiesen hasonlít arra az útvonalra, ahogy a legutóbbi időkig az Iszlám Állam terítette állítólag az általa kitermelt olajat a bolgár benzinkutakon.

Ezt a KGST-rendszert éppen a pápa elleni merénylet bontotta meg, így a közvetítésben szerepet játszó török bűnözők kénytelenek voltak székhelyüket Szófiából Budapestre és Bukarestbe áttenni, de tevékenységükkel nem hagytak fel. Ez viszont egy idő után túl kínos lett, a nyugat-európai szervek egyre keményebben vádolták a szocialista országokat, ezen belül a magyar hatóságokat azzal, hogy asszisztálnak, sőt aktívan közreműködnek az olasz és a török, ír, baszk, arab, japán és más terrorszervezetek finanszírozásában, kiképzésében, fegyverrel történő ellátásában, és a terroristák a a legjobb szállodákban még ki is pihenhetik fáradalmaikat.

Zárolt iratok

Hogy a kolumbiai nagykövet elleni merénylet olasz szála szorosabban is összefüggött-e netán mindezzel, nem tudjuk. Ahhoz, hogy az esetleges további politikai háttérről ennél konkrétabbat lehessen mondani, olyan állambiztonsági és pártiratok megismerésére lenne szükség, amelyek továbbra is zároltak – és könnyen lehet, hogy eleve nem is keletkezett sok vonatkozó irat; ez az a szint, ahol nagy részben inkább már csak szóbeli utasítások létezhettek.

És közben jöttek Dél-Amerikából a fenyegetések is: Pablo Escobarék olyan jelzéseket küldtek, hogy ha nem szállunk le az ügyről, valamelyik latin-amerikai magyar követségi épület is a levegőbe repülhet – tette hozzá Orbán-Schwarzkopf. Végül a nyomozást azzal zárták le: „A beszerzett adatok birtokában politikai döntés született arra vonatkozóan, hogy további intézkedéseket a bizonyítás érdekében ne tegyünk.”

Az ügy elsikkadt, a kolumbiai nagykövet pedig lassan felépült. Mint az ÁBTL kutatója mondta: bár González február 20-án visszatért hivatalába, munkatársaival szemben bizalmatlanná vált, és félt. A magyar hatóság 28 rendőr és több gépkocsi bevetésével biztosította személyét, miközben áprilisban Kolumbiából is érkezett mellé egy testőr. 1988. január 4-én hagyta el végleg az országot. Diplomáciai pályája után Kolumbiában visszatért a nagypolitikába, kétszer még elnökjelölt is volt. Harminc évvel a merénylet után ma is él, 87 éves. Pablo Escobart 1993-ban lőtték le a kolumbiai különleges erők.