Pandora, Gabriella
-3 °C
3 °C

Lehet, hogy nem bűnösök, de attól még elítélem őket

GettyImages-2635665
2017.07.18. 23:09
Negyven éve, 1977. július 19-én rehabilitáltak két villamosszékbe került olasz-amerikai férfit, Nicola Saccót és Bartolomeo Vanzettit. Máig nem tisztázott, hogy valóban elkövették-e azt a két rablógyilkosságot, amivel vádolták őket; a politikailag elfogult bíró elsősorban az anarchista nézeteik miatt nyomta meg a ceruzát az ítélethozatalnál. A döntést világszerte milliók felháborodása kísérte. A kivégzésük ellen hírességek tiltakoztak; Kurt Vonnegut könyvet írt róluk; Joan Baez dalba foglalta a történetüket. De ki volt Sacco és Vanzetti?

1920. április 15-én két férfi több lövéssel meggyilkolta a massachusettsi South Braintree cipőgyár számvivőjét, Fred Parmentert és a telepet őrző Alessandro Berardellit. A tettesek 15 776 dollár 51 centet zsákmányoltak – a cipőgyár dolgozóinak fizetését. A gyilkosság idején egy Buick parkolt le a környéken; a szemtanúk szerint több férfi ült benne. A gyilkosok a zsákmányt tartalmazó dobozt a kocsiba dobták, majd ők is bepattantak, és villámgyorsan elhajtottak a közeli vasúti sínek felé. A rendőrség két nappal később bukkant rá az elhagyott autóra.

Ekkoriban a rendőrség egy 1919-ben, hasonló módszerekkel elkövetett rablógyilkosság ügyében nyomozott a közeli Bridgewaterben. Mindkét esetben egy banda követte el a bűntényt, autóval menekültek el a helyszínről, és a szemtanúk mindkét esetben úgy vélték, az elkövetők olaszok lehettek.

A helyszínen található nyomok alapján a rendőrök nyomozást indítottak egy Mario Boda nevű férfi után, aki egy Coacci nevű radikálissal élt egy fedél alatt. 1920. május 4-én ütöttek rajta Bodán. Bár ő elmenekült a helyszínről, a rendőrség letartóztatott két olasz származású férfit, Nicola Saccót és Bartolomeo Vanzettit.

Sacco és Vanzetti lett a két rablógyilkosság első számú gyanúsítottja.
Bartholomeo Vanzetti (1888 - 1927) és Nicola Sacco (1891 - 1927)
Bartholomeo Vanzetti (1888 - 1927) és Nicola Sacco (1891 - 1927)

A két férfi 1908-ban érkezett az Egyesült Államokba. Sacco 17, Vanzetti 20 éves volt akkor. (Az amerikaiaknak – írja Kurt Vonnegut a Börtöntöltelék c. regényében – szüksége volt az olcsó és könnyen megfélemlíthető munkaerőre, hogy a béreket lenyomhassák.) Sacco cipészként dolgozott Olaszországban, és az Államokban is folytatta a munkát. A massachusettsi Milford cipőgyárban kapott munkát. Napi tíz órát dolgozott a hét hat napján, de arra is jutott ideje, hogy a munkások érdekeit képviselje: jobb bért, jobb munkakörülményeket követelt, adakozott és tüntetett. 1916-ban anarchista tevékenysége miatt le is tartóztatták.

A szakma nélküli Vanzetti mindenféle munkát elvállalt, amihez hozzájuthatott. Dolgozott vendéglőkben, kőfejtőkben, acélgyárban és kötélgyártó üzemben. Imádott olvasni. Ismerte Marx és Darwin műveit, de olvasta Victor Hugo, Émile Zola, Lev Tolsztoj és Dante könyveit is. A plymouth-i kötélgyárban sztrájkot szervezett, amiért feketelistára került, és utána sehol sem kapott munkát. A történtek után önálló halárusként próbált megélni.

Saccót és Vanzettit eredetileg nem a gyilkosság miatt tartóztatták le. Az első világháború után feketelistázták őket az anarchista nézeteik miatt, akárcsak Andrea Salsedót, Vanzetti egyik barátját. Salsedót New Yorkban tartóztatták le, és nyolc hétig tartották magánzárkában. 1920. május 3-án – ki tudja, hogyan – Salsedo kiesett az Igazságügy-minisztérium egyik irodájának tizennegyedik emeleti ablakából.

A történtek után Sacco és Vanzetti május 9-re tiltakozó gyűlést szervezett a massachusettsi Brocktonban, de még azelőtt letartóztatták őket. Megtalálták náluk a gyűlésre hívó röpcédulákat is. Felforgató tevékenység miatt legfeljebb egy év börtönt és pénzbírságot kaphattak volna, de ekkor a nyakukba varrták a két rablógyilkosságot is. Bizonyítékként azt hozták föl, hogy amikor elfogták őket, több lőfegyvert is találtak náluk, többek között egy 32-es kaliberű Coltot és egy 38-as Harrington & Richardson revolvert. A ballisztikai vizsgálat szerint a South Braintree-i cipőgyárban egy 32-es Colttal követték el a gyilkosságot. Az agyonlőtt biztonsági őrtől elvették a 38-as kaliberű revolverét.

Azóta sem tudjuk, hogy pontosan mi történt. A két olasz-amerikai férfi bűnössége vagy ártatlansága a mai napig kérdéses. Az Egyesült Államokban töltött 12 év alatt Sacco és Vanzetti beépültek az anarchista és szakszervezeti mozgalmakba. Az 1917-es bolsevik hatalomátvétel után az amerikai hatóságok gyanakodva figyeltek minden radikális mozgalmat – épp úgy, ahogy a második világháború után a mccarthysta kormány a baloldali elhajlókat. A véletlen egybeesések is elegendők voltak ahhoz, hogy gyanúba keverjék a két férfit.

Sacco és Vanzetti nem tagadták, hogy anarchisták, de a gyilkosságokat nem voltak hajlandók beismerni. Az ellenük indított eljárás viszont az elfogultság és igazságtalanság remek példája volt. Az ügyükben eljáró bíró, Webster Thayer nem is a bűncselekményre és a bizonyítékokra koncentrált, hanem emberileg akarta megsemmisíteni a két radikálist. Azon túl, hogy a szemükre hányta, hogy a világháború alatt elkerülték a sorkatonai szolgálatot, még az a mondat is elhagyta a száját, hogy

ez az ember, ha esetleg ténylegesen nem követte is el a neki tulajdonított bűntényt, mindazonáltal erkölcsileg bűnös, mivel fennálló intézményeinknek az ellensége.

Ennyiből világos lett, hogy Thayer személyes ellenszenve a tárgyalás egyik fő mozgatórugója. A Boston Globe riportere, Frank Sibley tiltakozó levelet is írt a massachusettsi legfőbb ügyésznek, elfogultsággal vádolva a bírót. Sibley kifogásait Thayer éppúgy félresöpörte, mint Fred H. Moore, a vádlottak védőügyvédjének érveit, mint mondta, egy hosszú hajú kaliforniai anarchista ne akarja helyette irányítani a tárgyalást. Magánbeszélgetések során Thayer bolseviknek titulálta Saccót és Vanzettit, és megjegyezte, hogy majd ő móresre tanítja őket.

Webster Thayer
Webster Thayer
Fotó: mass.gov

Moore megpróbált a munkásság szimpátiájára apellálni. Sikerrel: világszerte több százezren vonultak az utcára, hogy tiltakozzanak az igazságtalan eljárás ellen. Párizsban egy anarchista csoport túl messzire ment a tiltakozással: brutális bombamerényletet hajtottak végre.

Ezek az esetek nem könnyítették meg sem a vád, sem a védelem dolgát, ahogy a több száz beidézett tanú sem. Ők ugyanis aszerint értelmezték a történteket, hogy az a vádlottaknak vagy a vádlóknak kedvezett. 61 szemtanú állította, hogy látta Saccót és Vanzettit a tett helyszínén; 107-en mondták, hogy a két férfi máshol volt a bűntény idején. A közvélemény a kezdettől fogva gyanakodva figyelte őket, mivel mindketten emigránsok voltak, radikális politikai nézetekkel. És mindkettőjüknél fegyvert találtak, amikor letartóztatták őket.

Thayert a tények nem befolyásolták a döntéshozatalban. 1921. július 14-én bűnösnek találta Saccót és Vanzettit, és villamosszék általi halálra ítélte őket. A korábbi több százezres tüntetések több millióssá duzzadtak. A tiltakozók Európától Amerikáig mindenhol az utcára vonultak. Neves értelmiségiek, többek között Romain Rolland, G. B. Shaw, Albert Einstein, John Galsworthy, Sinclair Lewis, H. G. Wells, Dorothy Parker, Bertrand Russell és Upton Sinclair is az elítéltek szabadon bocsátását követelte.

Sacco és Vanzetti hét évet töltöttek siralomházban. Több fellebbezési kérelmet is benyújtottak a Massachusettsi Legfelsőbb Bírósághoz, de szinte mindet elutasították. Hiába, hogy

1925-ben a portugál Celestino Medeiros azt állította, hogy az ő bandája felelős a South Braintree-i gyilkosságokért,

a bíróság figyelmen kívül hagyta az akkor már börtönben ülő Medeiros vallomását.

A massachusetts-i kormányzó 1927-ben vizsgálatot rendelt el, és három, köztiszteletben álló férfit kért fel az eljárás felülvizsgálatára. A három férfi a Harvard rektora, egy nyugalmazott bíró és egy műegyetemi rektor volt. Az elítélteket a felülvizsgálat során ismét bűnösnek találták. Saccót és Vanzettit 1927 augusztusában kivégezték.

Az ítélet végrehajtását újabb tömegtüntetések követték az Egyesült Államokban. Az ügyük máig tisztázatlan. Az utólagos vizsgálatok során kiderült, hogy a Saccónál talált 32-es Colt ugyanaz a fegyver, amit a gyilkosságnál használtak, tehát az olasz emigránsnak valószínűleg köze lehetett a bűntényhez. Ugyanakkor Michael Dukakis, Massachusetts kormányzója 1977. július 19-én, csaknem ötven évvel a kivégzés után rehabilitálta a két elítéltet; elismerte, hogy Saccót és Vanzettit elsősorban politikai nézeteik miatt végezték ki.

Fiatal koromban azt vártam, hogy Sacco és Vanzetti történetét egyszer majd éppolyan gyakran és éppolyan meghatóan mesélik, éppolyan ellenállhatatlan lesz, mint Jézus Krisztus története.

– írta Vonnegut a Börtöntöltelék c. regényében. Nem csak őt hatotta meg a két elítélt legendája; a róluk készült film betétdalához Joan Baez írta a szöveget, Ennio Morricone a zenét.

Források:

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?