Magdolna
19 °C
27 °C

Dalok a nagy háborúról

1280px-NLS Haig - Troops moving up at eventide - men of a Yorksh
2018.07.02. 21:31
A háborúk mindig jelentős nyomot hagytak az abban résztvevők, hozzátartozóik, valamint országaik életében, és így emlékezetében is. Emiatt nem meglepő, hogy a harcok a mindenkori művészvilágot is megérintették (persze nem egyszer "hivatalos felkérésre", lásd pl. Traianus oszlopát). Olyan modern és néhány kortárs dalt és zenét válogattunk, amelyeket a száz véve véget ért Nagy Háború ihletett.

A hadvezérekről, dicső tettekről és hősökről évezredek óta születnek eposzok-versek-dalok; a legismertebb talán a Homérosznak tulajdonított Íliász és Odüsszeia, de a magyarok sem szégyenkezhetnek. Elég csak Tinódi Lantos Sebestyén munkásságára  (igaz, ő majdnem valós időben tudósított az egri ostromról), vagy a Szigeti veszedelemre gondolni. Utóbbiban Zrínyi Miklós hasonló nevű dédapjának, Szigetvár hős parancsnokának állított emléket, és mindezt eposz formájában tette. Az utólag, esetleg több tíz évvel később készült művek mellett jóformán minden háborúnak megvoltak a maga "alulnézetben" készült dalai is, amelyeket nem egyszer egy-egy lelkes katona írt, vagy írt át. Az első világháborúban addig nem látott katonatömegek vettek részt (így megnövekedett a potenciális zeneírók-költők száma is), ráadásul szinte minden ország-nemzet érintett volt, így a lehető legkülönfélébb módon igyekeztek kiénekelni magukból az átélt borzalmakat és/vagy emléket állítani elesett bajtársaiknak.

Meg kell különböztessük a hivatalos, lelkesítő, meneteléshez való katonanótákat, mint például a Megállj, kutya Szerbia, vagy a 44-es "rosseb-ezred" indulója, és a "spontán" keletkezett, nagyrészt borongósabb hangvételű dalokat. Utóbbira gyönyörű példa a Kimegyek a doberdói harctérre, amelyben tökéletesen látszik a hazájától és családjától elszakított, messzi földön, állandó életveszélyben lévő katona lelkiállapota.

Kimegyek a doberdói harctérre,

feltekintek a csillagos nagy égre.

Csillagos ég, merre van a magyar hazám,

merre sirat engem az édesanyám?

Én istenem, hol fogok én meghalni?

Hol fog az én piros vérem kifolyni?

Itália közepébe lesz a sírom,

édesanyám, arra kérem ne sírjon.

Hasonló dal az olaszoknál is született, ami nem meglepő, hiszen majdnem ugyanazokkal a nehézségekkel szembesültek. Külön érdekesség, hogy a távolság egy háborúval később is felbukkant a honvédek dalaiban. A Don-kanyarban szolgált Kazári József (III. hadtest híradózászlóalj) például arról beszélt, hogy ők a "Tóparti nádas, sej de messze van" című nótát aktualizálták, és Don-parti nádasként énekelték. Ha az olasz frontra vagy a Don-kanyarba vezényelt honvédeket megviselte a távolság, akkor ez különösen igaz az ausztrál és új-zélandi harcosokra, akik első nagyobb akciójukban 1915 tavaszán Gallipolinál vettek részt. Ausztrália 1901-ben, Új-Zéland 1907-ben függetlenedett, ugyanakkor megmaradtak a Brit Nemzetközösség részének (ma is azok), így az első világháborút sem úszhatták meg. Az ekkoriban szárnyait bontogató Ausztrál nemzettudat egyik sarokköve lett az ANZAC, vagyis az Australian and New Zealand Army Corps (Ausztrál és Új-Zélandi Hadtest) tevékenysége.

Partraszállás az Anzac-öbölben George Lambert 1922-es festményén. Látszik, hogy a terepviszonyok nem igazán alkalmasak ilyen akciókhoz. A kép közepén látható sziklaormot Szfinxnek nevezték el a katonák.
Partraszállás az Anzac-öbölben George Lambert 1922-es festményén. Látszik, hogy a terepviszonyok nem igazán alkalmasak ilyen akciókhoz. A kép közepén látható sziklaormot Szfinxnek nevezték el a katonák.

A brit és francia csapatok 1915. április 25-től szálltak partra a félszigeten (a britek a Helles-foknál és az úgynevezett Anzac-öbölben), céljuk pedig török tengerszorosok elfoglalása, és ezzel Törökország kiiktatása volt. Az akciót azonban nem készítették elő (a tűztámogatásra összevont flottában például az egyes hajóparancsnokokra bízták, hogy honnan és mire lőjenek, emellett normális térképeik sem voltak), ráadásul a sziklás partok sem igazán kedveztek a támadóknak. A törökök és az őket támogató németek folyamatosan tűz alatt tarthatták állásaikat, ráadásul ellátásuk is pocsék volt, nem beszélve a higiéniai viszonyokról, amit jól jellemez, hogy az összesen bevetett 345 ezer brit katonából 90 ezer főt kellett különféle betegségek miatt kivonni. Mire 1916. január 9-re kivonták a támadó csapatokat, az antant veszteségei (halott, sebesült, beteg, eltűnt, hadifogoly) végül kb. 300 ezer főre rúgtak, a török veszteség 250 ezer ember volt (erről bővebben itt). Gallipoli, mint "első vér"különösen fontos ma is, amit jól mutat, hogy 1981-ben film is készült az ottani harcokról (Mel Gel Gibson egyik első főszerepe volt), később pedig minisorozatot is forgattak az elvetélt partraszállásról.

1971-ben a skót-ausztrál Eric Bogle megírta And the Band Played Waltzing Matilda című számát, amely sajátos keveréke a megemlékezésnek, a 70-es évek háborúellenes hangulatának és az ausztrál identitástudatnak. A címben szereplő Waltzing Matilda ugyanis az ország nem hivatalos himnusza, amely a 19. századi gyalogosan közlekedő (erre utal a waltzing) vándormunkások matildának nevezett málhájáról ("hátamon a házam") kapta címét. 

Bogle dala is egy ilyen vándorló srácról szól, aki 1915-ben matildáját kincstári málhára cserélte, és sok ezer társával együtt elhajózott Gallipoli felé, miközben az őket búcsúztató zenekar a Waltzing Matildát játszotta. A főszereplő végül hazatér, de nem úgy, ahogy szeretné, ugyanis mindkét lábát elveszti egy belövés miatt. Ez számára a halálnál is rosszabb, ugyanis "a vándorláshoz, sátorveréshez két láb kell".

Then a big Turkish shell knocked me arse over tit

And when I woke up in my hospital bed

And saw what it had done,I wished I was dead

Never knew there were worse things than dying

For no more I'll go waltzing Matilda

All around the green bush far and near

For to hump tent and pegs, a man needs two legs

No more waltzing Matilda for me

Az első világháború alatt (és utána) szembesültek először az országok a rengeteg hadirokkant problémájával. Ellátásuk mellett meg kellett szervezni rehabilitálásukat, átképezni őket más munkára, és akkor a lelki gondozásról még nem is beszéltünk. A dalban is szerepel, hogy amikor visszatértek, senki nem éljenzett, bár a zenekar akkor is a Waltzing Matildát játszotta... a rokkant katona pedig örült annak, hogy senki sem várja, és így nem is látják ilyen állapotban. A főhős végül megkeseredett emberré válik, aki minden áprilisban (25-én van az ANZAC napja) szomorúan nézi menetelő társait, "egy elfelejtett háború elfelejtett katonáit", és amikor a fiatalok azt kérdezik, hogy miért is menetelnek, ugyanezt a kérdést teszi fel saját magának is. A dalt rengetegen dolgozták fel, köztük a Pogues is, és Shane MacGowan whiskyn érlelt hangja miatt ez vált a szerző kedvencévé.

De hogy Bogle se maradjon ki, következzen egy dal eredetiben tőle is. Ez az 1976-os No Man's Land (Senki földje), más néven a Green Fields of France (Franciaország zöldellő rétjei), de ismerik Willie McBride címen is. Az első cím utalás a nyugati front lövészárkai között húzódó területre, amelyen keresztül kellett jutnia a támadóknak, és amelyet rendre holttestek, eldobált felszerelés és roncsok borítottak, a második a franciaországi harcokra utal, ami nem meglepő, hiszen a dal azt követően készült el, hogy Bogle és felesége több észak-francia és belgiumi hősi temetőt is meglátogattak. A harmadik cím a főszereplő "fiktív" katona neve, aki 19  (vagy 21) évesen esett el 1916-ban a Somme-i csatában. 

ELőrenyomuló brit katonák 1916. szeptember 25-én a Somme-nál.
ELőrenyomuló brit katonák 1916. szeptember 25-én a Somme-nál.

A történet szerint a zeneíró William McBride közlegény sírköve mellett ülve mereng egyrészt a fiatal katona életéről (volt-e családja, várta-e haza feleség, vagy barátnő, emlékeznek-e még rá valahol) és haláláról (reméli, hogy nem szenvedett), illetve magáról a háború borzalmairól és hiábavalóságáról. A "dal a dalban" szerkezet Bogle kedvence lehetett, hiszen itt is felbukkan, méghozzá kéttszeresen is. Amikor McBride temetéséről énekel, a

...did the band play The Last Post and chorus,

did the pipes play the Flowers of the Forest.

sorokban szerepel a Last Post és a Flowers of the Forest is. Előbbi egyfajta takarodó a brit haderőben, amelyet a kürtösök a nap végén, az utolsó őrposzt ellenőrzése után játszottak, a csatanapok végén pedig ez a dallam mutatta az irányt az eltéved katonáknak és/vagy járóképes sebesülteknek. A másik egy skót dallam, amely a legenda szerint az 1513-as Floddeni vereség  után született. Az biztos, hogy a 17. századtól rendszeresen játszották szöveges és "sima" skót dudás verzióit is, utóbbit például Viktória királynő temetésén is 1901-ben. A dal ma is fontos része a brit nemzetközösségi katonaéletnek, pontosabban a katonai temetéseknek és megemlékezéseknek.

A (had)történészek nem lennének (had)történészek, ha nem próbálták volna meg beazonosítani William McBride-ot, méghozzá sikerrel. Három William McBride is van, akik a somme-i csatában, illetve nem sokkal előtte-utána estek el.

A somme-i véres csata

Az 1918. július 1. és november 18. között zajló összecsapás-sorozatban a britek összvesztesége 420 ezer, a franciáké 200 ezer fő volt (ebből összesen 146 ezer elesett), a németek pedig 435-500 ezer katonát (ebből 164 ezer halott) vesztettek. A csatákban mintegy 3 millió fő vett részt, akiknek egyharmada halt/sebesült meg, mindezt úgy, hogy az antant erők mindössze egy 26 kilométeres frontszakaszon tudtak áttörni, mintegy 10 kilométer mélységben.

Egyiküknek nincs sírköve, a másik 21 éves volt, a harmadik életkora pedig ismeretlen, ugyanakkor Bogle maga is úgy nyilatkozott, hogy a katona korával kapcsolatban élt a költői szabadság eszközeivel, amikor emléket állított a "lemészárolt és elátkozott" generációnak. Emiatt gondolja több kutató, hogy a dal a 21 évesen elesett McBride sírköve mellett született. Ez a McBride az észak-írországi Lislea-ból származott, és a Royal Inniskilling Fusiliers 9. zászlóaljában szolgált. Ő még a "hivatalos" Somme-i csata előtt, 1916. április 22-én esett el. Ugyanebben az ezredben, csak a 2. zászlóaljban szolgált egy másik William McBride is, aki még 1916. február 10-én halt hősi halált, csak nem tudjuk, hogy hány évesen. Az a William McBride, akinek nem maradt sírja, a Royal Irish Rifles 8. zászlóaljában szolgált és 1916. július 2-án, a Somme-i offenzíva második napján vesztette életét.

A 21 évesen hősi halált halt William McBride
A 21 évesen hősi halált halt William McBride

Bár a később keletkezett dalok többnyire borongós-megemlékező hangulatúak, akad több olyan is, amely (ha más nem tempójában) a lelkesítő harci dalok hagyományait viszi tovább. Az egyik ilyen az ír folkrockot játszó Real MacKenzies The lads who fought and won című száma, amely a Ferenc Ferdinánd elleni merénylettől indít, majd hiányosan ugyan, de ismerteti a küzdő feleket (az antantból kihagyták a franciákat, a központi hatalmaktól pedig Bulgáriát, de hát ez rockandroll és nem törikönyv), és megemlékezik a címben is szereplő fickókról, akik "harcoltak és győztek". Az utolsó versszakban szerepel, hogy a győzelmet nem adták olcsón;

It wasn't achieved without terrible loss

Posthumous award of Victoria Cross

A Viktória-kereszt (Victoria Cross) utalás a Brit Birodalom legmagasabb kitüntetésére, amelyet 1856-tól napjainkig mindössze 1355 fő kapott meg, köztük 627 fő az első világháborúban (159-en posztumusz), és aminek elnyeréséhez az ellenség előtt tanúsított kiemelkedő helytállás szükségeltetett. A zene további érdekessége, hogy kiemelt helyen szerepel benne az Osztrák-Magyar Monarchia; bár néhány közös/honvéd ezred, illetve tüzéralakulatok megfordultak a nyugati fronton is, a szövegkörnyezet (hegyek, hegyi erődök) alapján a szám inkább az olasz frontra utal, ami már önmagában is ritkaság. 

A metálrajongók sem maradnak első világháborús tematikájú dalok nélkül, és erről többek között a történelmi témákért (is) rajongó Sabaton gondoskodott. 2008-ban jelent meg Cliffs of Gallipoli című számuk, amelynek a fő gondolata, hogy a korábbi ellenségek közös sírjukban lettek bajtársak, barátok. Az értelmetlen véráldozat és a partraszállás rosszul megválasztott helyszíne is szerepet kap a dalban, amit tökéletesen kifejez a 

Hell is waiting where the ocean meets the sand

vagyis a "a pokol vár ott, ahol a tenger a parthoz ér" sor. A nyugati front állásháborújáról, egészen pontosan a nálunk inkább harmadik ypres-i vagy yperni csataként ismert Passchendaele-i csatáról szól a Price of a Mile, vagyis az Egy mérföld ára című számuk, amelynek főszereplői a térdig érő sárban rohamozó, vagy az elöntött lövészárkaikban senyvedő katonák. Akárcsak a "verduni vérszivattyúnál" vagy a Somme mentén, itt is borzalmas veszteségekkel járt néhány százméternyi előrenyomulás.

A harmadik ypres-i csatát (csaták sorozatát) 1917. július 31. és november 10. között vívták brit nemzetközösségi és német csapatok, többnyire lecsapolt mocsarak területén, ami (a sok esővel együtt) mind a lövészárkokban, mind rohamozás közben önmagában is pokollá tette a katonák életét. Sok sebesült fulladt bele a térdig érő vagy még mélyebb sárba, és a körülmények a rágcsálók-élősdiek számára is ideálisak voltak. A több hónapig tartó véres küzdelem ismét csak kb. 8 kilométeres előrenyomulást eredményezett; az antant csapatai ugyan elfoglalták az Ypres körüli magaslatokat, de 1.) az itteni támadás miatt nem maradt elég emberük ahhoz, hogy a november második felében Cambrai-nál kivívott áttörést megfelelően kihasználják, 2.) a németek 1918 tavaszi offenzívája miatt az egészet ki kellett üríteniük négy hónap múlva. Az itt elszenvedett veszteségek máig vita tárgyát képezik, az egyedüli biztos pont a 24 ezer német hadifogoly. A brit veszteségeket 245 ezer és 448 ezer fő közé becsülik, a németekét 210 ezer és 400 ezer fő közé (összveszteség), bár utóbbit a legtöbb kutató túl magasnak tartja. Ha az alsóbb értékeket nézzük, az akkor is majdnem félmillió ember 8 kilométerért!

Felhasznált irodalom

A Brit Nemzetközösségi Hadisírgondozó Bizottság honlapja és adatbázisa

Az Imperial War Museum Gallipoliról szóló anyagai itt és itt, szuper képanyaggal és visszaemlékezésekkel.

Babos Krisztina: Két dal a Doberdóról

Kazári József visszaemlékezése (kézirat, a szerző birtokában)

Viktória- és György-kereszttel kitüntetettek szervezete

Viktória-keresztesek regisztere

Mostani listánk persze csak egy kis ízelítő, az első világháborús tematikájú dalok száma ezres nagyságrendben mérhető; ezek egy részét veteránok írták, de a többséget az utókor emlékezései teszik ki.

Borítókép: Az East Yorkshire Regiment 8. zászlóaljának öt katonája halad az állások felé Frenzenberg közelében a harmadik Ypres-i csata idején. Fotó: Wikipedia.

A cikk az Index és a Napi Történelmi Forrás (www.ntf.hu) együttműködésből jött létre, olvassa az ő cikkeiket is!