Vitáznak a NASA-ban a marsi vízről
A szakemberek egy 22 oldalas dokumentumban foglalták össze állításaikat. Szerintük a szonda lábára a landoláskor felcsapódó cseppecskék folyékony vízből származtak. A folyékony víz alapvető fontosságú az élet kifejlődéséhez, és amennyiben alátámasztják a felfedezést, kevésbé tűnhet barátságtalannak a Mars sarki jégtakarója.
Más kutatók ugyanakkor nem értenek egyet a következtetéssel, véleményük szerint a képek túlságosan is elmosódottak ahhoz, hogy alátámasszák a nem mindennapi állítást. „Kicsi a valószínűsége annak, hogy ez lenne a magyarázat. Csak a gomolygó pára látható. Ez a rendes, izgalmat nélkülöző magyarázat” - mondta Michael Hecht, a NASA más égitestekre küldendő robotberendezéseket tervező intézetének munkatársa.
A Phoenix 2008 májusában landolt a Mars északi sarkának közelében, és öt hónapon át vett mintákat a felszínből és a jégből. A szonda megerősítette a jég jelenlétét, és az első olyan robot volt, amely megolvasztva elemezte azt. A pormintákban pedig jelentős mennyiségű perklorátot, vagyis erősen oxidáló sót talált.
A Mars jelenlegi környezete túl hideg, légköre pedig túl vékony ahhoz, hogy folyékony víz alakuljon ki a felszínén. A 22 tudós viszont azt írja: a szonda leszállóhelyének közelében talált perklorát miatt a marsi sós víz fagypontja is alacsonyabban lehet. Szerintük a Phoenix landolásakor ebből a folyadékból fröccsent pár csepp a szonda lábára.