Első sikeres kísérlet az Ares-1 holdrakétával
Tesztelték a NASA új szállítórakétájának hajtóművét a Utah állambeli Nagy-sóstónál csütörtökön. A 47 méter hosszú hordozórakétát vízszintesen rögzítették a földfelszín felett egy magaslaton. A kísérlet során a legnagyobb teljesítménnyel működtették a rakéta hajtóműveit, és valamivel több mint két perc alatt csaknem 700 tonna üzemanyagot égettek el.
Az Ares-1-el elvégzett első kísérletet után további hét tesztet tervez a NASA. A következő kísérlet a jövő év júniusában várható.
A NASA azt tervezi, hogy Ares-1 hordozórakétákkal fogja Föld körüli pályára állítani az újgenerációs Orion űrhajókat. Az új űrkapszula fogja felváltani az űrsiklókat, amelyeket 2010 végén vonják ki a forgalomból. A NASA azt tervezi, hogy 2020-ban az Orion űrkapszulával ismét embert küld a Holdra, illetve tíz évre rá a Marsra is.
A távlati terveket illetően azonban kétségek merültek fel. Michael Griffith, a NASA vezetője a minap közölte: attól tart, hogy a jelenlegi űrsiklók működtetése elvonja a pénzt az új űreszközök fejlesztésétől.