Judit
2 °C
7 °C
Index - In English In English Eng

Gagarin ötven éve az emberiség hőse

2011.04.12. 00:02
A szovjet propaganda sokáig azt hangoztatta, hogy a Vosztok–1 ötven évvel ezelőtti küldetésén minden rendben ment, de az elmúlt években sorra derültek ki, milyen technikai malőrök nehezítették az első emberes űrrepülést. Bár az utazás során szinte mindent automatika csinált, Gagarinnál jobban kevesen szolgáltak rá a „hős” szóra.

1961. április 12-én a szovjetunióbeli Szaratov járás Engelsről elnevezett városa mellett egy parasztasszony a lányával végignézte, ahogy egy furcsa ruhába öltözött ejtőernyős ereszkedik a város határában a szántóföldre. Bizalmatlanul hátrálni kezdtek, ahogy az égi jövevény hozzájuk lépett, de kicsit megnyugodtak, amikor az ejtőernyős oroszul szólalt meg. A férfi azt mondta nekik, hogy szovjet, akárcsak ők, most tért vissza az űrből, és sürgősen telefonálnia kell Moszkvába. Az ejtőernyős Jurij Alekszejevics Gagarin volt, aki sikeresen részt vett az első emberes űrutazáson, az Egyesült Államok pedig ezzel a Szputnyik–1 után újabb jelentős csatát vesztett el az űrversenyben.

Gagarin 1934. március 9-én született Lusinóban, a Szmolenszk megyében található Gzsatszk mellett (ezt a várost halála után Gagarinnak nevezték el). Apja ács, anyja parasztasszony volt, a szülők Jurijt három testvérével együtt nevelték. A kis Gagarinra nagy hatással volt iskolai matematikatanára, aki a szovjet légierőben szolgált a háború alatt. Tanulmányai után rövid ideig öntőmunkásként dolgozott, majd a szaratovi gépipari technikumban tanult tovább, ahol megtanult könnyű repülőket vezetni.

Amikor 1955-ben végzett a technikumban, jelentkezett az orenburgi repülőiskolába. Ott ismerkedett meg Valentyina Gorjacsevával, aki később a felesége lett és két gyereket szült neki. 1957-ben Gagarin sikeresen letette a pilótavizsgát MIG-15-ös gépre, majd a szovjet légierőnél kezdett szolgálni. 1960-ban 19 másik jelölttel együtt beválasztották a szovjet űrprogram űrhajósjelöltjei közé.

Orosz rulett

Öt év fejlesztés és hét legénység nélküli próbaindítás előzte meg a Szovjetunió és a világ első emberes űrrepülését. 1961 áprilisára a náci Németországban fejlesztett V-2 alapjaira épülő R-7 hordozórakéta 46-szor indult útnak, a kerozinnal és folyékony oxigénnel működő, interkontinentális ballisztikus eszköz bevált a szovjeteknek az űrverseny elején. Az R-7-et folyamatosan fejlesztették, ahogy az űrbe juttatandó tömeg egyre nőtt: a Szputnyik–1 még csak 84 kilós volt, a Lajkát szállító Szputnyik–2 már féltonnás, a Vosztok-széria első, ember nélkül repült darabjai pedig 4,5 és 4,7 tonna közöttiek.

A hét Vosztok-prototípus 1960 és 1961 között repült, és nem volt valami szívderítő a statisztikájuk. Kettő üzemzavar miatt egyáltalán nem tudott orbitális pályára állni, kettő pedig nem teljesítette feladatait, miután pályára állt. A két utolsó Vosztok-prototípust hivatalosan sikerként könyvelték el, de ezekkel is rengeteg technikai probléma volt. A Vosztok–1-be beszállni tehát felért egy orosz rulettel, de a hidegháborús űrverseny és a rá nehezedő politikai nyomás miatt a szovjet rakétaprogramot vezető Szergej Koroljov feszített tempót diktált.

A korábbi 19 űrhajósjelöltet leszűkítették hatra, és ez a hat ember – köztük Gagarin – 1961. március 17-én megérkezett a start helyszínére, Tyuratamba. (A szovjet vezetők a kémektől tartva Bajkonurt nevezték meg, ami 370 kilométere volt Tyuratamtól. A kilövőállás mellé egy Lenyinszk nevű kiszolgálótelepülés is épült 1955-ben, ami 1969-ben városi rangot kapott. 1995-ben aztán a várost átnevezték Bajkonurra, annyira rajta ragadt a név.)

CCCP és a vörös rúzs

A hat jelölt közül Gagarin mellett German Tyitov volt a legesélyesebb, főként azért, mert alacsony volt és könnyű, akárcsak a 157 centis Gagarin. A Vosztok–1 kabinja nagyon szűk volt, tömege pedig Gagarinnal együtt 4725 kilogramm, ami már túllépte a korábbi legnehezebb prototípus 4,7 tonnáját. Emiatt több szakember Tyitovot választotta volna (ő pár kilóval könnyebb volt Gagarinnál), de Koroljovnak – és állítólag Hruscsovnak is – Gagarin volt a favoritja, megnyerőbb megjelenése és természete miatt.

Április 10-én Gagarint megmérték a felszerelésével együtt, ekkor derült ki, hogy 14 kilóval többet nyom a kelleténél. Emiatt kivágták a Vosztok–1-ből azokat a kábeleket, amelyekre az ember nélküli űrrepülésnél volt szükség.

Április 11-én moszkvai idő szerint hajnali ötkor egy mozdony kitolta a 8K72 jelű R-7 rakétát az indítóállásba, Koroljov, két mérnök és néhány orvos pedig felkészítette Gagarint a másnapi indulásra. Gagarin este tízkor feküdt le aludni, és 12-én reggel fél hatkor kelt Tyitovval együtt. Ettek egy kis űrételt, aztán orvosi rutinvizsgálatokon vettek részt, majd hat órakor elindultak beöltözködni.

Egy népszerű összeesküvés-elmélet azzal próbálja igazolni, hogy Gagarin nem járt az űrben, hogy a korabeli fotókon a sisakján hol látszik a CCCP felirat, hol nem. Egy másik legenda úgy tartja, hogy a feliratot egy doktornő írta fel a sisakra vörös rúzsával. Ebből annyi igaz, hogy tényleg a start előtt nem sokkal került a négy betű a sisakra, miután az egyik dolgozó viccesen megjegyezte, hogy csak aztán nehogy amerikai kémnek gondolják Gagarint, miután leszállt. A vezetők ezt nem gondolták olyan viccesnek, gyorsan elrendelték a sisak festését.

Gagarin ezután búcsút intett Koroljovéknak és Oleg Ivanovszki vezető mérnök kíséretében felmászott a lifthez vezető lépcsőn, ami felvitte őt a Vosztok–1 kabinjához. Miután a kabinajtó becsukódott mögötte, az ajtó zártságát jelző egyik ellenőrzőlámpa nem gyulladt ki, ezért újra kinyitották az ajtót és start előtt egy órával megjavították az érzékelőt. Az újabb próbálkozásra már mindegyik lámpa égett, Gagarin pedig készen állt, hogy a történelembe repüljön.

Túllőttek a célon

A második szovjet űrhajósnak, Tyitovnak már kézi vezérlést is kellett használnia, de Gagarin űrrepülése alatt mindent automatika vezérelt. A Vosztok–1 helyi idő szerint délelőtt 10 óra 7 perckor (moszkvai idő szerint 9 óra 7 perckor) startolt, az indításról nem készült filmfelvétel (vagy legalábbis nem került nyilvánosságra), csak néhány fotó.

Két perccel a start után a hordozórakéta első, 10 óra 12 perckor pedig a második gyorsítófokozata terv szerint levált. Gagarinra ezekben a percekben 3-4 g nehezedett, végtagjai zsibbadni kezdtek, a beszéd nehezen ment neki, pulzusa 64-ről 150-re ugrott. Egy perccel később az első ember az űrben leadta első jelentését: „A repülés rendben megy. Látom a Földet. A látásviszonyok jók.” 10 óra 17 perckor az utolsó rakétafokozat is levált és három perc múlva a Vosztok–1 orbitális pályára állt.

Csak néhány éve vált nyilvánossá, hogy ez a pálya nem felelt meg az eredetileg tervezettnek. Legmagasabb pontján 327 kilométer volt, holott Koroljovék 230 kilométerrel számoltak. Ezt a malőrt az okozta, hogy a hajtóművek később álltak le a kelleténél. A malőr akár végzetes is lehetett volna Gagarinnak, ha a Vosztok–1 egyetlen fékezőrendszere elromlik. A tervezett alacsony pályán ugyanis a termoszféra is le tudta volna lassítani az űrhajót úgy, hogy 5-7 nap után vissza tudjon lépni a légkörbe – ezzel az eshetőséggel számolva a Vosztok–1 tíz napra elegendő ételt és levegőt is szállított. A magasabb pályán viszont hetek teltek volna el a légkörbe való visszatérésig.

Gagarin folyamatosan adta jelentéseit a földi irányítóközpontnak, ami több üzenetet nem kapott meg. A beszélgetések leirata arról tanúskodik, hogy az űrhajós eleinte hiába próbált információt kérni a központtól, csak semmitmondó válaszokat kapott – ez arra utal, hogy Koroljovék tisztában voltak azzal, hogy nem jó pályára állt a Vosztok–1. A repülés második felében azt mondták Gagarinnak, hogy minden rendben az orbitális pályával.

A Vosztok–1 átrepült Szibéria, majd Kamcsatka fölött, és nem sokkal ezután belépett a Föld éjszakai felére. 10 óra 57-kor Gagarin már Dél-Amerika fölött járt. 11 órakor a moszkvai rádió megkezdte híreit a sikeres Vosztok-küldetésről (eredetileg 10 óra 20 perckor közölte volna a hírt – újabb furcsaság). 11 óra 10 perckor az űrhajó újra a Föld napos felén volt, negyed órával később pedig Angola fölött, nyolcezer kilométerre a tervezett landolási helyszíntől szerencsére bekapcsoltak a fékezőrakéták.

Landolás két ernyővel

Ekkor újabb komplikáció jelentkezett, a fékezőrakéták a tervezettnél egy másodperccel később kapcsolódtak ki, akkor is csak azért, mert kifogyott az üzemanyag. Egy zárószelep hibája miatt ugyanis nem jutott minden üzemanyag a hajtóműbe, ráadásul a szelep nyitva maradt, és nagy nyomással nitrogén hatolt be, amitől pörögni kezdett az űrhajó. Gagarin így emlékezett erre vissza: „Az űrhajó pörögni kezdett a tengelye körül, nagyon gyorsan. (...) A pörgés sebessége legalább harminc fok volt másodpercenként. Minden forgott. Egyik pillanatban még Afrikát láttam, a következőben a horizontot, a következőben az eget.”

A Vosztok–1 szervizmoduljának 11 óra 25 perckor kellett volna elválnia a pilótafülkétől, de újabb hiba miatt ez nem történt meg. Erre az esetre egy hőérzékelős  tartalékrendszer volt felkészítve, ami felforrósodása után válaszotta el a két modult. Ez meg is történt, de a várt 100 kilométeres helyett már 150 kilométeres magasságban, nagyjából 11 óra 35 perckor, a Földközi-tenger felett. A Vosztok–1 ezután a tervezettnél jobban felhevült. Ahogy a kapszula elérte a légkört, a hővédő pajzsa repedezni kezdett, a Gagarinra ható erő pedig elérte a 10 g-t is. Az űrhajós rövid ideig égett szagot is érzett a kabinban, de mire megijedhetett volna, a szag már el is tűnt.

11 óra 55 perckor, hétkilométeres magasságban Gagarin katapultált. Erre azért volt szükség, mert a kapszula földet érése túl kemény lett volna a pilótának. Az űrhajós ejtőernyője kinyílt, de a tartalékernyő is, és még egy utolsó kellemetlensége akadt: jó ideig hiába próbálta kinyitni szkafandere légzőnyílását, mert beakadt a zsinórja.

Gagarin két ejtőernyővel landolt 1 óra 48 perccel a start után, a már említett Engels mellett. Miután a földi irányítás emberei megtalálták őt, a küldetés orvosait vezető Vitalij Volovics megvizsgálta Gagarint, és mindent rendben talált.

Isteni kamuzás

Gagarint ezután élete végéig ünnepelték, a Szovjetuniótól első jutalma az volt, hogy még az űrben előléptették: őrnagyként érhetett földet, holott főhadnagyként indult. Április 14-én Moszkvába repült, ahol maga Hruscsov és a Kommunista Párt több vezetője is gratulált neki, amikor a légierő egyenruhájában eléjük járult a vörös szőnyegen. Nem csak hazájában lett híresség: vendégeskedett Japánban, Nagy-Britanniában és Kanadában, 1961. augusztus 19-én pedig Magyarországon is járt, három napot töltött nálunk. Az űrbe viszont soha többé nem tért vissza, a Vosztok-programot követően a Csillagvárosban dolgozott egy újrahasználható űrhajó tervezésén.

Még ma sem ismert több technikai részlet Gagarin repüléséről, tévinformációk és összeesküvés-elméletek övezik az emberiség e nagy kalandját. A későbbi kutatásokat megnehezítette a titoktartás, illetve az, hogy a Szovjetunió politikai propagandára használta fel a Vosztok–1 misszióját. Évtizedekig tartotta magát például a legenda, hogy Gagarin odafent az űrben azt mondta: „Én nem látok innen semmilyen Istent.” Az űrhajós egykori barátja, Valentin Petrov egy 2006-os interjúban aztán elárulta, hogy a mondatot valójában Hruscsov találta ki.

Gagarin kockázatos repülése arra ösztönözte az amerikaiakat, hogy rákapcsoljanak az űrversenyre. A szovjetek elsőségének is szerepe volt abban, hogy Kennedy elnök bejelentette, az USA embert küld a Holdra. Az Apollo-program sikerét azonban Gagarin már nem érhette meg: a holdraszállás előtt bő egy évvel repülőgép-balesetben elhunyt. Az első kozmonauta 34 évesen lett halhatatlan.