A Mars felszínén megfigyelt keskeny sötét alakzatok alapján arra következtetnek tudósok, hogy a bolygó felszínén sós víz fordulhat elő.
Az Arizonai Egyetem Alfred McEwan vezette kutatói a Science című tudományos folyóiratban írtak felfedezéseikről: úgy sejtik, az alakzatok belsejében kővé dermedt sós víz áramlik.
A tudósok az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA Mars Reconnaissance Orbiter nevű űrszondája által készített felvételeket elemezték. Elemzéseik szerint az áramlatok csak a meleg hónapokban figyelhetők meg, a hidegekben viszont nem. Úgy vélik, a sósvízi áramlatok léte jelentheti a legjobb magyarázatot a változatos formációkra.
A só megváltoztatja a víz fagyáspontját: a sötét meder a földi óceánokhoz hasonló sótartalmú víz lehet. Sima víz ilyen hőmérsékleten már nem lenne folyékony. A felfedezett hasadék az első vízvezető struktúrák lehetnek a Maros, amelyeket azonosítottak.
Spektrométeres vizsgálatok viszont nem találták víz nyomát, de a tudósok szerint erre magyarázat lehet az is, hogy a kőzeten nagyon gyorsan felszárad a víz. Az is elképzelhető, hogy mélyebb rétegekben rejtőzik. A tudósok megjegyezték, az is előfordulhat, hogy megváltozott kőzetstruktúrák, és nem folyadék okozza a meder sötét színét.