Kína elhárítja a világvégét

Az egyiptomi halálistenről elnevezett 99942 Apophis kisbolygó a leghíresebb Naprendszer összes aszteroidája közül. Amikor 2004-ben felfedezték, és kiszámították a röppályáját, kisebb pánikot okozott az eredmény, ami azt mutatta, hogy a legközelebbi Föld-közelségnél, 2029-ben nem elhanyagolható, 2,7 százalékos esélye van az ütközésnek. A 350-450 méter közé becsült méretű, 46 millió tonnás objektum elképzelhetetlen pusztítást végezne, függetlenül attól, hogy a Föld melyik pontján csapódik be.

A pontosabb számítások az ütközés valószínűségét később nagyságrendekkel kisebbre becsülték, azonban egy új veszélyforrást is felfedtek: 2036-ban, a következő találkozásnál a kisbolygó ugyan 30 ezer kilométerrel elvéti a Földet, vagyis legfeljebb pár geostacionárius pályán keringő műholdat csaphat el, viszont útközben áthaladhat egy úgynevezett gravitációs kulcslyukon. Ez az űrnek egy olyan területe, ahol a Föld gravitációs ereje megváltoztatja az objektum pályáját, és magához vonzza azt. Itt annyira kis méretekről van szó (a kulcslyuk mérete az objektumétől függ, az Apophis esetében mindössze 6-700 méter), hogy jelenleg lehetetlen nagy biztonsággal megjósolni, hogy beletalál-e az aszteroida, vagy sem. A NASA és más űrügynökségek hol azt mondják, hogy lesz ütközés, hogy azt, hogy mégsem.

A pekingi Tsinghua egyetem kutatói Shengping Gong professzor vezetésével most - elméleti szinten legalábbis - megoldották a problémát. Egy olyan miniatűr űrhajó terveit készítették el, ami vitorlájával a napszél erejét használja ki, és gyorsítja fel 90 km/sec sebességre (ez több mint 320 ezer kilométert jelent óránként). Ha a mindössze 10 kilós űrjármű ezzel a tempóval nekiütközik az Apophisnek, az ugyan csak millimétereket módosít a pályáján, azonban ez az apró irányváltoztatás több százmillió kilométeres út után elég lesz ahhoz, hogy biztosan elvétse a gravitációs kulcslyukat.

A kínai kutatók számításai szerint az ütközést 2028-ra kellene időzíteni. A tervben szakértők szerint az űrhajó és a napszél-vitorla megépítése tűnik a kisebb gondnak, az igazi kihívás úgy becélozni a pár száz méteres, másodpercenként ezer kilométeres sebesség felett száguldó sziklát, hogy az ütközés éppen a megfelelő szögben történjen a kívánt pályamódosításhoz.