Oroszország 163 millió dolláros marsjárója még novemberben ragadt körpályán, miután kiderült, hogy bár a hajtóművei működnek, a parancsokra nem válaszol. A jelenlegi előrejelzések szerint a szonda januárban visszazuhan a Földre.
Korábban többször megpróbálták felvenni a kapcsolatot a szondával, mely részben sikerült is. A kutatók vették az űreszköz jelét és a korábbi hírek szerint parancsokat is tudtak adni a szondának. Vélhetően azonban bezárult az indítási ablak, vagy mégsem tökéletesen sikerült a kapcsolatfelvétel, mert nem sikerült megmenteni a Phobosz-Gruntot.
Az űreszközben még mindig 11 tonna rakéta-üzemanyag van, ami elég majd a légkörbe lépéskor. A szonda nagyjából 20-30 darabban túléli majd az utat és földet ér valahol az Egyenlítő környékén. Az orosz űrhivatal, a Roszkozmosz szerint a visszatérés valamikor január 6. és 19. között várható. Ted Molczan elismert műholdkövető-szakértő szerint az érkezés ideje január 11. plusz-mínusz öt nap.
A mérnökök azt remélik, hogy Phobosz-Grunt törmeléke lakatlan területekre érkezik. Pontos előrejelzésekre csak napokkal, esetleg órákkal a becsapódás előtt lesz csak lehetőség. A Roszkozmosz és az orosz védelmi minisztérium munkacsoportot állított fel a Phobosz-Grunt röppályájának figyelésére.
Az orosz űrhivatal azt állítja, az üzemanyagot alkotó igen mérgező nitrogen-tetraoxid és dimetilhidrazin még a légkörben elég. Az a tíz mikrogrammnyi kobalt-57, amit a kísérletekhez használtak volna, pedig nincs hatással a környezetre vagy az emberi szervezetre.
A Phobosz-Grunt a harmadik űreszköz szeptember óta, amely irányítás nélkül érkezett vissza a Földre. A NASA 6,3 tonnás UARS műholdja szeptember 23-án esett le, az 1,7 tonnás német Rosat pedig október 23-án.