
További Űrkutatás cikkek
A csillagászok azonnal felismerték a felfedezés jelentőségét, mivel ez a két neutroncsillag mindössze 800 ezer kilométerre, vagyis a Föld-Hold távolság mintegy kétszeresére van egymástól. Az 1,3 naptömegű csillagok nyaktörő sebességgel, óránként több mint egymillió kilométert megtéve köröznek közös tömegközéppontjuk körül. A keringési idejük így 2,4 óra.
Az általános relativitáselmélet azt jósolja, hogy ilyen közelségben keringő csillagok gravitációs hullámokat vetnek, vagyis összegyűrik a téridő szövetét. Ennek során egyre veszítenek a keringési energiából, és egyre közelebb kerülnek egymáshoz.
Összeesik a pálya
Ausztráliában, Németországban, az USA-ban és Angliában végzett megfigyelések alapján a pulzárrendszer pontosan ezt teszi, a keringési pályák átmérője naponta 7 milliméterrel csökken, idézte a Skyandtelescope.com a megfigyelésekben részt vevő Michael Kramer, a Manchester egyetem csillagászának szavait.
1993-ban Joseph Taylor és Russell Hulse megosztott fizikai Nobel-díjat kapott egy másik kettős csillagrendszer felfedezéséért, amelyen hasonló hatások jelentkeztek. A J0737-3039 keringési ideje viszont alig harmada a Taylor-Hulse rendszernek, vagyis az előbbin a relativisztikus hatások könnyebben megfigyelhetők.
A most felfedezett kettős pulzárnál ráadásul az elliptikus pálya iránya évente mintegy 17 fokkal eltérül, köszönhetően az általános relativitáselmélet által előre jelzett térgörbületnek. A nemzetközi kutatócsoport a kettős pulzár keringési pályájában további változást is észlelt.
Magától elforog
A periastron, vagyis a két égitest között legközelebbi megközelítés pontja évente 17 fokot vándorol, ez pedig a valaha megfigyelt legmagasabb érték. Négyszerese a Taylor-Hulse rendszerben regisztrált értéknek, és 140 ezerszer nagyobb, mint a Merkúr Nap körüli pályájának változása.
A kutatók az általános relativitáselmélet egyik legfurcsább előrejelzésének, a nagy tömegű objektum közelében lelassuló idő jeleit is felfedezni vélik. Amikor az egyik pulzár megközelíti a párja intenzív gravitációs mezejét, a keringési ideje 0,38 milliszekundummal lelassulni látszik.
Elhalkul az idő
További megfigyelések alátámasztják Einstein jóslatát a nagy tömegek téridőt hajlító hatására. Amikor az egyik pulzár elhalad a másik mögött, a jele pedig a Föld felé tartva áthalad annak meghajlított környezetén, a jel megérkezése normálisnál 90 mikroszekundummal később történik.
A kérdéses jelenséget már egy sor pulzárnál megfigyelték, viszont a rálátás egyiknél sem volt ilyen közel a keringési síkhoz. Ez a kettős pulzár a jelek szerint érdekes gravitációs tesztek alanya lehet, jelentette ki Scott M. Ransom, az amerikai National Radio Astronomy Observatory munkatársa.

Az oldalról ajánljuk
- Belföld
Összedőlt a Homlok-birodalom: csődvédelembe menekült Mészáros Lőrinc volt veje
Homlok Zsolt cégei a gyors növekedés után fokozatosan szorultak ki a hazai piacról.
április 10., 08:31
- Belföld
Már a nemzeti parkokat és a turistautakat is lezárták Magyarországon a terjedő vírus miatt
Rengeteg területet érintenek az intézkedések.
április 10., 08:17
- Bajnokok Ligája
Válságértekezlet volt a Real Madridnál, Carlo Ancelotti ultimátumot kapott az elnöktől
A spanyol lapok szerint erősen inog a kispad az olasz tréner alatt.
április 10., 09:07
- Gazdaság
Itt a lista, hogy a világ országainak mennyi pluszvámot kellene fizetniük
Több ország is fellélegezhet, de hárman nem úszták meg.
április 10., 08:05
- Kosárlabda
Érzelmes pillanatok a pálya szélén, könnyekben úszott a földkerekség egyik legjobb kosarasa
A szlovén sztár aztán összekapta magát, és nagyon megszórta volt csapatát.
április 10., 08:07
- Belföld
Freund Tamás szerint Schmidt Mária félrevezet a Magyar Tudományos Akadémiával kapcsolatban
Az MTA elnöke számos pontban cáfolta Schmidt Mária vádjait.
9 perce
- Belföld
Gulyás Gergely: Nem zárható ki, hogy mesterségesen hozták létre a száj- és körömfájás vírust
április 10., 09:28
- Belföld
Káosz várható a hétvégén Budapesten, mutatjuk, mire érdemes figyelni
Sportrendezvények borítják a rendet, lezárásokra kell számítani.
április 10., 09:11
- Cinematrix
Még be sem mutatták az új évadot, de már a harmadikat is berendelték a The Last of Usból
A drámasorozat készítői karrierjük csúcsának nevezték a szériát.
április 10., 07:52
- Belföld
Fenyő-gyilkosság: Gyárfás Tamásnak börtönbe kell vonulnia
Huszonhét év után Portik Tamás esetében is jogerős döntést hozott a Fővárosi Ítélőtábla.
április 10., 09:19
- Gazdaság
Kitört a pánik, ketyegő bombán ücsöröghetünk, de a kormány nyugodt
A büdzsé helyzete nem ideális, de nem kritikus.
április 10., 06:10
- FOMO
Michelle Obama megtörte a csendet a válásáról szóló pletykákról
A volt first lady nem hagyott teret a további találgatásoknak.
április 10., 09:22
- Tech-Tudomány
Fontos részletek derültek ki a Titanic utolsó óráiról
Teljesen új megvilágításba helyezi a katasztrófát.
április 10., 06:23
- Gazdaság
Olyat mutatott Magyarország, hogy más országok is lemásolták
A német MediaMarkt-vezér azt is elárulta az Indexnek, miért tartja nagyszerűnek Magyarországot.
április 10., 06:52
- Tudomány
Kiderítették a tudósok, mi lehetett az egyik legnagyobb lépés az emberi fejlődésben
Fontosabb, mint a tűz vagy a nyelv használata.
április 10., 06:53
- Belföld
Évente 1,5 milliárd forint kártérítést fizetnek a kórházak
Központi Pertámogatási Rendszert hoz létre az OKFŐ a műhibák kezelésére.
április 10., 06:51
- Gazdaság
Kilőttek a telekárak
Egy év alatt ötvenszázalékos drágulás borzolja a kedélyeket.
április 10., 06:54
- Külföld
Sokkoló videón, ahogy az orosz hadsereg kivégez négy ukrán hadifoglyot, egyiküknek a feje is leszakadt
április 10., 06:13
- Belföld
Ciánnal akart végezni magával egy díler, miután tetten érték
Három drogkereskedőt tartóztattak le a hatóságok.
április 10., 08:46
- Belföld
Letartóztatta a bíróság a zsidókat megtámadó két román férfit
A tanúk befolyásolását igyekeznek megakadályozni.
április 10., 09:06
- Külföld
Szabadlábra kerülhet a szlovák keresztapa, aki 16 embert gyilkolt meg
Az alvilág egykori főnöke csaknem 28 évet töltött börtönben.
április 10., 07:51
- Infó
Építkezők, lakásfelújítók, figyelem – itt a tavasz, és vele együtt a megújulás ideje!
április 10., 00:02
- Belföld
Egy társasház tetejéről ugrott le egy férfi Tatán
A kiérkező mentők nem tudták megmenteni az életét.
április 10., 06:19
- Belföld
Emberi maradványokra bukkant a rendőrség a VIII. kerületben
Egy társasház építését megelőző tereprendezésnél kerültek elő csontmaradványok.
április 10., 07:29